Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

25. fejezet

Figyelmetekbe ajánlanám ezt a könyvet bár nem yaoi, de azért remélem, hogy belenéztek!
Link: https://my.w.tt/UiNb/46KeHLHETJ
Cím: Yaminaya
Eunwoo
Amikor megérkeztünk a háza Omma kissé idegesen toporgott, miközben várta, hogy levegyem a cipőmet.
- Jól vagy? - simítottam végig a hátán, amitől kissé megijedt. Soha nem szerette ezeket a kis gesztusaimat, amikor más is a közelben volt.
- Igen, jól vagyok... - motyogta, majd óvatosan megsimította a karom és mentünk a többiek után. A kanapéra ültünk le és én szorosan hozzá voltam simulva Ommához... nem akartam, hogy mellé üljön Appa.
- Jó lenne erről leszokni. - morogta Appa, mire csak elmosolyodtam. - Úgy néz ki, mintha járnátok.
- Ugyan már, ekkora korkülönbséggel nem hiszi azt senki. - legyintettem, de ekkor Omma arrébb húzódott. - Tudod, hogy mi a vicces? Hogy most próbálsz úgy viselkedni, mint egy jó apa, de én mindent tudok rólad Eunbitől... szóval ne is erőlködj!
- Nem hiszem, hogy mindent tudsz rólam... igaz, Tae? - kérdezte mosolyogva Appa, majd megindult felé. Az ajkaira hajolt és durván csókolni kezdte Ommát... nagyon meglepődtem, így először csak bámultam őket. Soha nem láttam még ilyen helyzetben Ommát... soha nem láttam, hogy egy férfi megérintené vagy megcsókolná őt. Persze sokszor akadtak jelentkezők, de mindig elhajtotta őket, most mégis akár egy kezesbárány együttműködik. Mikor elváltak lihegve meredtek egymásra és Omma nem remegett... cseppet sem remegett. - Ezt például, mint látom nem tudtad rólam... és például azt sem, hogy anyád minden porcikája hozzám tartozik, akár tetszik, akár nem.
- Nem egy tárgyról beszélünk, így nem tartozik senkihez Omma. - mondtam, majd megragadtam a csuklóját és Jinre pillantottam. - Vénlány, hol a szobánk?
- Nem is vénlány! - háborodott fel a párja, mire megforgattam a szemeimet.
- Namjoon, semmi baj! - nyomta le ülő helyzetbe a megszólítottat, majd elindult az emelet felé és benyitott egy vendégszobába, majd a mellette lévőre mutatott. - Taetae... az lenne a te szobád.
- Köszönöm, Omma! - ölelte magához Jint, amin mindketten meglepődtünk. - Sajnálom, hogy egyedül hagytalak titeket Hobieval és Eunbivel.
- Semmi baj, legalább eleget unokázhattam. - nevetett fel, de valami rettenetes hangon, ami miatt belőlem is kitört a nevetés.
- Tae, gyere velem egy percre, kérlek. - rántotta magával Appa, mire reagáltam volna már a zár az ajtón kattant.

Hoseok
Már nem remegett miattam, abba a csókba mindent beleadtam, hogy érezze még mindig szeretem.
- Sajnálom, hogy akkor megütöttelek és soha többé nem fog előfordulni! Nem tudom, hogy mi ütött belém, de valahogy nem tudtam megállítani a kezem... az, ahogy láttam az emlékeket, miként Sejin végig simít rajtad, ahogy beszálltál abba a retkes autóba azon a reggelen és egy szó nélkül magamra hagytál... miatta...
- Nem. - vágott a szavamba. - Nem miatta hagytalak el, hanem saját magad miatt... tudtam, hogy a legrosszabbat fogom kihozni belőled, ezért elhagytalak harmadszor is, miután megütöttél... és itt hagytam Eunbit, hogy emlékezz rám valamennyire.
- Én sosem tudnálak elfelejteni! Te vagy a legfontosabb a számomra! - mondtam, majd az ajkaira hajoltam és lágy táncra hívtam a nyelvét. Az ajtónak döntöttem és már húztam felfelé a felsőjét, amikor kopogtak az ajtón és ő rögtön elvált tőlem.
- Omma! - kiáltotta Eunwoo. - Omma! Éhes vagyok!
- Megyek, kicsim. - mondta, majd megigazította a ruháját és kisietett a szobából. Legyőzött az, hogy mostmár Omma és éhes a fia... kissé fáj, de így természetes, nem?