Sorry My Brother, Sorry My Love [BEFEJEZETT]

14. fejezet

Sejin

- Majd én hozom a nehéz cuccokat, te addig menj be és nézz körül. - mondtam mosolyogva, de ő nem volt boldog, mi több nagyon sápadt volt, mégis magára erőltetett egy mosolyt és úgy tett, ahogy kértem. Miután végeztem a cuccok behordásával a nappali siettem, ahol a kanapén aludt Taehyung. Hoztam egy pokrócot, majd betakartam őt és mielőtt magára hagytam volna lágyan az arcára simítottam. Olyan gyönyörű, mégis mindig bántom... megtanultam, hogy nem marad mellettem, ha gyengéd vagyok vele, de úgy tűnik, hogyha fél tőlem, akkor nem hagy el. Elkezdtem kipakolni a cuccokat, de hirtelen kiabálni kezdett Taehyung... ismét rémálma van... miattam van, ami egy bizonyos szinten jól esik, hisz velem álmodik, viszont ezt ellensúlyozza az, hogy rémálma van. Csengettek, így lementem és ajtót nyitottam, de Taehyung is ébren volt, így ő is megjelent mögöttem. Egy 20-as éveiben járó férfi állt velem szemben és a felesége. 

- Hallottuk, hogy ifjú házasok költöztek a szomszédba, így gondoltuk, hogy átjövünk üdvözölni őket. - mondta a férfi, majd pofátlanul bekukkantott a vállam felett, ezzel megpillantva a rosszul festő srácot. - Úgy látom, hogy a férj itt van, de hol a feleség?

- A férj itt áll előtted, mögötte pedig a feleség. - morogtam, de Taehyung megállított és beljebb tessékelte a hívatlan vendégeinket. Mosolyogva foglaltak helyet a nappaliban, ahol Taehyung próbált némi rendet tenni. - Ülj le, majd én megcsinálom!

- Hozok addig egy kis innivalót! - mosolygott Taehyung, majd a konyhába indult, de megragadtam a csuklóját és magamhoz rántottam.

- Azt mondtam, hogy ülj le! - emeltem meg a hangom, majd az egyik fotelba löktem. Idegesen trappoltam a konyhába, hogy hozzam az említett frissítőket.

Taehyung

A házaspár ijedt tekintetével találtam szembe magam, de ismét magamra öltöttem a bájvigyort és kacagtam egyet.

- Kicsit akaratos. - mondtam, mire ők is kínos kacagásba kezdtek. Üvegtörést hallottam a konyhából, így arra kaptam a fejem. - Sejin-ah, minden rendben?

- Csak gyere ide! - hallottam a hangján, hogy ideges, így a vendégeinkre pillantottam miközben elindultam a konyha felé.

- Elnézést, mindjárt jövök! - mosolyogtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam megközelítettem a konyhát. Amikor a konyhába értem be volt törve a konyhaszekrény üvege és Sejin keze véres volt. 

- Küld el őket! - morogta, mire bólintottam és visszasiettem a nappaliba, de Sejin is követett vérző kézzel, majd mikor megálltam a vendégeinkkel szemben átkarolta a derekamat, így láthatták a kezét.

- Sajnálom, de kiderült, hogy sürgős dolgunk van, tehát most el kell válnunk, majd valamikorra megbeszélünk egy vacsorát... - mosolyogtam és éreztem, hogy egyre jobban megfeszül Sejin. Az ajtóig kísértem őket, majd mikor becsuktam azt Sejin az ajtóba ütött.

- Soha, de soha senkit ne hívj be ebbe a házba! Ez az én házam és én senkit sem akarok, hogy idejöjjön! Mi van, ha szólnak a rendőrségnek?! - üvöltötte Sejin, de én nem mertem megszólalni. Tudtam, hogy még hallja a pár, így nem szóltam semmit, ha szólok valamit, csak rosszabb. - Még egy ilyen és úgy megverlek és megbaszlak, hogy egy hónapig nem bírsz majd lábra állni!

- Sajnálom. - nyögtem ki, miközben ökölbe szorítottam a kezemet.

Hyunwoo

Hallottuk, ahogy üvölt vele... valami nincs rendben velük... miért lenne egy ilyen fiatal srác együtt egy 40-es éveiben járó férfival? Erőszakos volt vele már akkor is, mikor ott voltunk, így félek attól, hogy milyen vele, akkor, ha nincs ott senki. A lakásba visszaérve még mindig hallottuk a kiabálást, de most már a srác könyörgött.

- Sejin, kérlek! - kiabálta a srác kétségbeesve. - Ne! Nem akarom! Könyörgöm!

Ezután hallottuk, ahogy valószínűleg megerőszakolja a férfi a fiút... rossz érzéssel töltött el, hogy mindennek fültanúi voltunk, mind én, mind Jieun. Hallani lehetett azt is, ahogy a férfi becsapja maga után az ajtót...

- Hyunwoo... segítenünk kell neki! - ragadta meg a karom Jieun, majd rángatni kezdett és már csak arra eszméltem fel, hogy az ajtón dörömbölünk.

- Ki az? - nyekeregte egy hang az ajtó túloldaláról.

- Mi vagyunk, Lee-ék... az előbb voltunk itt. - mosolygott Jieun, bár ezt nem láthatta a fiú. - Jól vagy?

- Minden rendben van. - mondta, de a hangja a mondat végére elcsuklott.

- Bemehetünk? - kérdezte bájos feleségem.

- De mindjárt visszajön Sejin... - remegett meg a hangja, mikor kiejtette a nevet.

- Kérlek, két perc is elég! - győzködte a feleségem, mire kinyílt az ajtó. A fiú a földet bámulta és kapucni volt a fején. - Lee Jieun vagyok és ő a férjem, Hyunwoo. Téged hogy hívnak?

- Kim Taehyung. - motyogta a srác, de még mindig nem nézett fel.

- Hány éves vagy, Taehyung-ah? - kérdezte Jieun. 

- 18 éves vagyok. - mondta, majd lépteket hallottunk, így Taehyung kinézett az ajtón. A férje sietett a lakás felé, de mi nem őt néztük, hanem a friss sebeket a fiú arcán és nyakán. - Itt van!

- Mit kerestek már megint itt? - förmedt ránk Sejin, de az ajtó már csukva volt, mire visszapillantottunk arra.

- Azért jöttünk, hogy megbeszéljük a vacsora idejét. - mosolyogtam nyájasan, de a férfi vonásai megkeményedtek, majd magára erőltetett egy mosolyt.

- Sajnálom, de az én kis Taehyungiem nagyon beteges és mellé még terhes is, szóval nem hiszem, hogy valaha is sikerülni fog... - magyarázta, miközben kinyitotta az ajtót. - Drrágám, megjöttem!

Mikor bezáródott az ajtó, úgy éreztem, mintha egy cella ajtaja csukódott volna be, és ennek a cellának a rabja nem más, mint Kim Taehyung.