Lélektelen

7. fejezet

Gondolkodás nélkül felpattantam és már futottam is át a szomszédba.
Felrántottam a bejárati ajtómat, folyosó végéig meg sem álltam. Buli még mindig zajlott. Próba szerencse. Bekopogtam. Egyik lábamról a másikra álltam. Nem bírtam idegzettel. Benyitottam, bedugtam a fejemet az ajtón. Pia és izzadság szag csípte az orromat. Bementem. Rögtön Cam keresésére indultam a tömegben. Helyette csak Mattet találtam meg aki éppen a "parkett" kellős közepén nyomta táncát, vagy akármi is akart az lenni. Átvánszorogtam a tömegen és a részeg Mattet aki bűzlött az alkohol szagától, átsegítettem a tömegen, és egy viszonylag csendes zugban szembe fordítottam.
-Matt? Én vagyok az a lány a szomszédból. Akkor találkoztunk amikor te éppen futottál a tengeri malaccal a folyosón. Emlékszel rá? - kérdeztem remélve hogy emlékszik rám és remélem maradt annyi józan esze, hogy tudja hol van Cam. Matt belenézett a szemembe, helyeslően bólintott.
- Igen, emlékszem rád. - mondta. Elnyíló szájából ömlött az alkohol orr csavaró szaga. Bólintottam.
- Nem tudod hol lehet Cam? - kérdeztem. Remélem mondd valami hasznosat. A fejét rázta. Hm...
- Mikor láttad utoljára? És még mielőtt utoljára láttad, mondott esetleg valamit neked? Mondjuk, hogy hova megy? - kérdeztem reménykedve. Tök FBI üzen módba kapcsoltam. Mentalistából én lettem Teresa. Matt maga elé nézett üveges tekintettel.
- Kérlek Matt, nagyon fontos lenne! Kérlek emlékezz vi...
- Valami rémlik. - vágott bele a szavamba. Megtörölte izzadt homlokát. Adrenalin felszökött a testemben. - Mintha olyasmi rémlene, hogy leugrik meg piáért a legközelebbi szupermarketbe. Mié...
- Az mikor volt? - kérdeztem izgatottan.
- Nem rég ment el...
- Kösz Matt, meghálálom! - most én vágtam bele a szavába, és gondolkodás nélkül kikerültem és átvergődtem a tömegen. Muszáj volt megtalálnom Camet. Rengeteg kérdéssel bombáznám meg. De a legfontosabb, hogy ki ő valójában?! Valami hideget éreztem a pólómon. Sör szaga volt. Remek, leöntöttek sörrel. Felkiáltottam.
- Héj! Ne már... - fogtam meg a hideg foltot. A srác ki volt ütve. Részeg volt.
- Bocsika baby, tetszik a papucsod - vigyorgott rám mint egy nem normális. De most ebben a pillanatban nem érdekelt a srác. Megkellet találnom Camet, méghozzá nagyon sürgősen. Elléptem mellette majd a bejárat felé tartottam. Felrántottam az ajtó kilincsét, és kiléptem a folyosóra.
Futásnak eredtem. Vissza mentem a kocsikulcsomért, de amikor elakartam menni valaki mögöttem volt. Igazából valakik.
- Khmm... - Beth keresztbe tett kézzel és doboló lábbal állt ott. És követelőző pillantást küldött felém. Blake mögötte állt, aggódó tekintete rajtam volt.
- Hupsz, bocs gyerekek, de most el kell mennem a boltba sürgősen. Tudtok egy kicsit várni? Hozzak valamit? - próbáltam kiengesztelni őket, amiért csúnyán cserbenhagytam őket.
- Nem kell, épp indulni akartunk miután a ház tulajdonosa faképnél hagyott minket. Mégis mi volt ennyire fontos? - Beth gyilkos pillantását nem tudtam elkerülni. Nem mondhatom azt, hogy láttam Camet felszívódni és épp megkeresni próbálom. Mennem kell, ha meg is szeretném találni Camet.
- Ne haragudjatok, volt egy kis elintézni valóm amit elfelejtettem. - mondtam szegyelve, hogy hazudnom kell nekik. Rosszul esett. De jobb ez így nekik, hogy nem csöppennek bele ebbe a világba. Bár szívesen beszélnék velük erről, legbelül tudom, nem tehetem. Beth és Blake összenéztek amolyan "ez hülye?" arc kifejezéssel. Majd vállat vontak.
- Hát jó. Fogalmunk sincsen milyen elintézni valód lehetett hajnali kettőkor, de reméljük sikerült elintézned. Gyere Blake menjünk haza, fáradt vagyok. Ha átakarsz hívni csak akkor tedd, ha nem hagysz faképnél csajszi. - Beth mosolyt erőltetett az arcára. Tudom, hogy megbántottam. Kiszagolta, hogy hazudtam. Egy hónapja ismer. De jobban ismer, mint én saját magamat. Ez igen.
- Istenem, ne haragudjatok... szörnyű egy barát vagyok! - mondtam, és odaléptem hozzájuk és átöleltem mindkettőjüket. Éreztem Beth megenyhülését, Blake izmai lazábbak lettek.
- Nem vagy szörnyű barát. Szeretjük azt a hülye fejedet, még ha furcsa dolgokat is művelsz szivi! - Blake most először szólalt meg és rám kacsintott. Bethre néztem akinek megenyhültek arcvonásai.
- Annyira hülye vagy csajszi, de azért szeretünk. -mondta és a nyakamba ugrott. _ De meg ne próbálj még egyszer hazudni nekünk! Megértetted?
- Meg hát. - mondtam vigyorogva. Elköszöntek, és már indultak haza. Becsuktam az ajtót. Már felesleges lenne Cam után menni. Ha nem lettek volna itt Bethték, akkor még lett volna esélyem utolérni Camet. Hirtelen nagyon nagy álmosság tört rám. Egymás után ásítottam. Bementem a fürdőbe és levettem a gönceimet. Erőm nem volt megfürdeni, igy felvettem a pizsamámat és elindultam a hálószobám felé.
Mint az élő halott, úgy haladtam a szobámba. Beestem az ágyamba, nyakamig húztam a takarót, és nem akartam semmire gondolni. Ekkor megszólalt egy dal, mely nyugtató hatással volt rám. Lehunyt szemmel elmosolyodtam a dalon és ritmusán. Gitárral játszották. Boldogságos hangot hallottam, melyet már ismertem. Nem tudtam kinyitni a szemem.
Álomba ringatott a dal és dalszövege:

"Édesem, sajnálok mindent min keresztül kell menned,
Már mindent értek, min mész keresztül,
Ígérem örökkön örökké itt leszek melletted,
Szépséged elvarázsol, de ha tudnád mi vagyok,
Én csak szomorúságot  adok át az embereknek,
De ha tudnád mi vagyok...

Édesem, mondd, hogy velem maradsz,
Míg a Halál el nem választ,
Nyisd ki szemed, hogy lásd hogy valaki vagy valami megbolondul érted,
Édesem, engedj közelebb magadhoz,
Húzz magadhoz,
Engedd, hogy megtapasztaljam bársonyos ajkaidat
Engedd, hogy a tied legyek.


Nem tehetem, nem lehetsz az enyém,
de ha tudnád mi és ki vagyok..."

Ez a dal ringatott  álomba. Ismerős volt a gyönyörű, bársonyos hang, melyet hallottam ezerszer. Ez a hang volt aki bosszantott állandóan. Cam itt volt velem a szobámban. Lehet, hogy csak képzeletem szüleménye, de az álomvilág beszippantott és sötétségbe érkeztem.