Lélektelen

17. fejezet

Erős émelygés lett úrrá rajtam, szorongás járta át minden végtagomat. Éles fájdalom hasított a fejembe. Liam gonoszul elmosolyogta magát. Újabb fájdalmas nyilallás, felszisszentem.
- A Halál aztán jól elintézett téged - mondta undorodva.
Felnéztem egyenesen a szemébe és a szívem kihagyott egy ütemet.
- Meghaltam? - kérdeztem falfehér arccal.
Liam elröhögte magát.
- Már kétszer meg kellett volna halnod. De nem fogsz két okból is. Az egyik, hogy velem maradsz és nem esik bántódásod... - itt hagyott egy kis szünetet, hogy felfogjam mit mondd. Nagyot nyeltem, könnyek csípték szememet. - A másik amit rühellek kimondani, hogy Cam magának akar és meg akar védeni. Minden áron. A Teremtővel is szembe tudna szállni ha rólad van szó.
Olyan elviselhetetlen szúrást éreztem a fejemben, hogy oldalra borultam és felüvöltöttem.
- Ááuu! - kiáltottam fel.
Liam felállt az ágy széléről és a falhoz ment a szoba másik végébe.
- Jobb ha nem kínozlak tovább, még mielőtt sérül az elméd.
Minden lelki erőmet össze kellett szednem, hogy megtudjak szólalni.
- Várj! - nagy nehezen felültem és Liam alvilági szemébe néztem. - Ki az a Cam? Hol vagyok most?
- Idővel megtudod. Hiszed vagy sem, a föld legmélyebbik pontjában megyünk, a Sötétség Birodalmába vagyis az ember nyelven a pokolba.
Összerezzentem az információ hallatán.
- Meddig kell ott maradnom?
Liam oldalra biccentette a fejét.
- Örökké.
Mindent tudni akartam.
- Beszélgessünk! Tudni szeretnék mindent!
Liam megrázta a fejét.
- Az lehet, hogy tudni szeretnél mindent, de azzal nagy valószínűleg megölnéd önmagadat és be kell azt vallani, hogy azt nagyon nem szeretném. Ma apám a vacsorához hivatott téged. Nyolc órakor itt vagyok érted - mosolygott.
Nem tudtam, hogy ennek most örüljek vagy fussak el a világ másik végébe.
- Ne nézz már így. Nyugi, a faterom jó fej, már amennyire. Mindent megtalálsz a szobában. Nyolcra készülj el!
Azzal a fal közepén egy lyuk keletkezett és eltűnt mögötte. Engem meg itt hagyott teljesen összezavarodva azzal a tudattal, hogy a lehető legrosszabb helyre megyek. A pokolba. Körbe pillantottam a szobában. Középkori sötét kövek borították, régies berendezéssel. Egy fényes ablakkal ami be volt rácsozva. Felálltam és érdeklődően fedeztem fel magamnak a szobát.
Be voltam pánikolva, mi lesz így anyukámmal Bethtel, Blakkel, az egész életemmel. Rettegtem mit hoz a jövő. A szobában volt egy szekrény mely menten felkeltette a szememet. Oda léptem és remegő kezemmel kinyitottam az egyik felét. Egyetlen ruha lógott a fogason azon kívül semmi nem volt a szekrény egyik felében. Kivettem a piros egybe ruhát majd becsuktam ajtaját. Kinyitottam a másik oldalát és fehérneműkkel és cipőkkel találtam szembe magam. Elvettem a két fehérneműt és elléptem a szekrénytől. Ekkor vettem észre a mellettem lévő ódivatú ajtót. Lenyomtam a rozoga kilincset és egy régi középkori fürdőszobába kerültem. Behajtottam magam mögött az ajtót, mivel nem bíztam a kilincsben és az ahhoz tartozó zárban átfutott a gondolat a fejemben hogy ha bezárom lehet bent ragadok. Kezdek megőrülni.
 Hatalmas szoba volt mely akár egy nappalinak is megfelelhetett volna. Le raktam a tiszta ruhát a mosdó mellett lévő sámlira. Éreztem a hátam mögött egy hideg fuvallatot, hátamon az összes szőr felállt. Ez csak egyet jelenthetett. Szívverésem szaporább lett,  vissza fojtott lélegzettel pördültem meg a tengelyem körül. A látvány kiakasztotta a szívemet.
Egy körülbelül hat éves kislány szelleme állt velem szemben akitől visítozva rohantam volna ki a világból. Szemét kivájták, sebeket, varratokat láttam a kislányon. Elképzelni se tudtam mit művelhettek vele míg életben volt. Szívem sajgott a félelemtől és a sajnálattól.
Kislány oldalra biccentette a fejét.
 -Örökké itt ragadtál, velünk együtt  - mondta reszelős gyerek hangon. Majd mint a horror filmekben, ijesztően felkacagott egyet. Vérfagyasztó hangját az egész fürdőszoba visszaverte. Nem bírtam tovább, olyan iszonyatos adrenalin keletkezett bennem, hogy felsikítottam majd a fürdőszoba ablakához rohantam. Nem bírtam tovább itt maradni, el kell tűnnöm innen. Ez nagy szerencsére nem volt lerácsozva így már csak a régi ablak zárával kellett elbírnom. Amint kattant a zár, óriási kő zuhant le a szívemről. Odarohantam a kádhoz ekkor megnyitottam a vizet, mintha csak fürdenék. Ajtót becsuktam és a kilincsben megtaláltam hozzá való kulcsot is. Bezártam majd a kulcsot kihajítottam az ablakon. Majd miután mindent elintéztem megálltam az ablak előtt ahol áramlott be a hideg. Mondani se kellett egyből átlendítettem mindkét lábamat az ablak alatt majd csak néztem lefele. Két emelet magasan voltam a talajtól. Az ablak mellett dús bokrok, fenyvesek voltak. Gondolkodtam, hogy jussak le két emeletről hogy ne essen bántódásom. Megakartam szökni elakartam húzni innen a csíkot a lehető legmesszibbre. Nem maradt más választásom, felguggoltam a párkányra. Friss, mély levegőt vettem. Meg kell tennem ha nem akarok a pokolra jutni. Hármat rugóztam majd levetettem magam a párkányról bele a sűrű növényzetbe. Magzat pózba érkeztem meg és bírtam ki minden egyes kínzó fájdalmat amit az ágak műveltek velem. Majd hatalmas puffanással földet értem. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire fájdalmas. Ahogy elképzeltem úgy földet is értem kisebb, nagyobb sebekkel.  Gyötrelmesen felnyögtem ahogy minden egyes porcikám fájt. Alig kaptam levegőt szinte olyan volt mintha a tüdőd zsugorodna. Pár helyen éreztem melegséget amit azonnal megnéztem. Véreztem. Minden erőmet összeszedtem és fájós hátammal felálltam. Nem állhattam meg, mivel csak sűrű fenyőerdő vette körül a várt így csak egy út maradt. Irány az erdő. Futásnak eredtem és hálás vagyok azért hogy reggel nem cicomáztam ki magamat. Jó, hogy sportcipőt vettem fel. Nem tudtam, hogy követnek e vagy egyáltalán észre vették, hogy eltűntem, de az idő az én oldalamra állt. Előnyben voltam, mert Liam csak nyolckor jött volna értem, és ahogy a napnak az állását néztem nem lehet több hat óránál. Ezt még aputól tanultam olyan tízéves koromban. Most jelen pillanatban nem akartam mást mint menekülni.  Cikáztam a fák között és olyan gyorsan futottam mint soha senki. Még nagyobb sebességre kapcsoltam, mert tudtam, hogy megtudom csinálni. El tudok menekülni a pokoltól.
   Egy óra sprintelés után bármennyire se szerettem volna, megkellet állom. Térdemre támaszkodva fújtam ki a nehéz levegőt. Gyerünk! Tűnj el innen! - szólalt meg egy hang a belsőmbe. Nem voltam hajlandó azon gondolkozni vajon ez most mi volt, sokkal inkább azzal voltam elfoglalva mielőbb el kell tűnjek innen. Futottam egyenesen előre. Már éppen feladtam volna mikor az orrom előtt egy főútba botlottam.  Megkönnyebbülve  álltam az út szélén autóra várva. Hátam mögött ágak reccsenésére lettem figyelmes. Vadul dobogó szívvel néztem körül hátha jön valami autó. Motor hang csapta meg a fülemet és gondolkodás nélkül a főútra léptem a kocsi elé kezemet tartva, hogy álljon meg. Félelmetes volt, ahogy jött a gépjármű felém, de bíztam benne hogy megtud állni. A kocsi fékcsikorgásba állt meg előttem. Szaggatottan vettem a levegőt és a sofőr szemébe néztem. Homlok ráncolva nézett vissza majd kikapcsolta az övét és kiszállt. 
-Segíthetek valamiben? - kérdezte egy harminc év körüli nő. Erdő felől meg hangosabb recsegést hallottam mely olyan volt mintha futnának a növényzeten. Meg fognak találni. - Jas, fuss már el a lehető leghamarabb! A nyomodban vannak! - szólalt meg egy hang a belsőmben. Nem vesztegetem az időt.
- Kérem segítsen! El raboltak és az üldözőim a nyomomban vannak, el kell menekülnöm! - kérleltem. A nő arca falfehérré vált és intett, hogy üljek be. A lehető leggyorsabban, pánikszerűen ültem be a nő mellé.
Ekkor mögöttünk egy undorító lény szabadult ki az erdőből. Hatalmas csápszerű lábaival kocsi felé lendített.
- TAPOSSON A GÁZRA! - üvöltöttem a nő fülébe. Szerencsére vette az adást és teljes sebességre kapcsolt. Időben a gázra léptünk mert a szörny majdnem elkapta a kocsit. Hatalmas csápjaival haladt utánunk és fején egy szemével mely pirosan világított, üldözött minket. Alig hittem el, hogy ez velem történik meg. Mi ez a lény? És engem akar. Bármi áron. Szegény nőt sajnáltam, hogy belekeveredett ebbe az egészbe. Kétségbeesetten nézett a visszapillantó tükörbe és a lehető legnagyobb sebességre kapcsolt. Csak úgy száguldottunk, de ez a sebesség még nem volt elég, hogy lerázzuk a lényt. A lény utolért minket és csápjaival betörte a sofőr ablakát majd a csápjaiból egy hegyes fullánk keletkezett. A szörny fullánkja belehatolt a nő bal oldali mellkasába. Sofőröm teste ernyedten dőlt rá a kormányra, és ennek hatására a kocsi irányíthatatlanná vált. A szörny csápjaival megütötte a kocsi hátulját, melynek hatására a nő lekerült a kormányról és a kocsi farolva állt meg. Teljes sokk hatása alatt álltam, az életemmel játszottam. Zihálva néztem ahogy a pók-ember szerű lény felém jön és itt tudtam, hogy a tervemnek lőttek. Ellenségeim eszén nem tudtam túljárni. Azt hittem egy lépéssel előrébb járok mint ők. Tudtam, hogyha elkapnak megyek a pokolra. Már majdnem beletörődtem a sorsomba mikor a kocsi előtt megjelent a egy srác a semmiből és érdekes fegyverrel. Fénylett a kezében lévő harci eszköz.