Lélektelen

26. fejezet

Kilencvenhat óra telt azóta amióta Cam elment itthonról Michael oldalán a mennyekbe.  Ahogy kiléptem a lépcsőház ajtaján ki a hűvös őszi reggelbe, összehúztam magamon a szövetkabátomat. A kocsim felé haladva lehajtott fejjel gondolkoztam, hogy vajon miért vagyok ennyire szerencsétlen és, hogy lett az életem egy szemét domb. Meglehetően bosszantott, mert nem ez volt az elképzelésem a jövőben, hogy itthon ülök és szét aggódom a fejemet és annyira szét esz az ideg, hogy gyomrom sem marad. Azt hittem ha egyetemre megyek, végre rendezem az összetört életemet. Erre mit kapok? Szörnyeket, démonokat, angyalokat, szállítókat, pokol hercegeket-királyokat és a Halál szerelmét aki ha egyszer eltűnik 4 napra addig leadsz öt kilót és még egyéb cukiságokat. Ezek után senki nem mondhatja, hogy nincs izgalmas életem, de az az igazság, hogy nem vágyok másra mint nyugodt életre, egy kiegyensúlyozott kapcsolatra. Vajon nekem ez a sorsom? Tényleg ezt tartogatja számomra az élet?  Nagyon remélem, hogy nem. Tegnap este felkerestem egy médiumot, hogy segítsen abba, hogy ne lássam a szellemeket. Ma reggel fogad , egyetem előtt. Épp most oda tartok. 
Elővettem a slusszkulcsot ami csilingelt a kezemben. Neszt hallottam mögülem, megijedtem. Na tessék erről beszéltem. Vállam felett hátra néztem, majd megpillantottam egy arcot ami ismerős volt. Szívem megdobbant, de nem Cam volt. Miért nem lepődöm meg?!
- Elnézést, ha megijesztettem Jasmine, nem volt szándékos - kért elnézést az idegen komoran.
Nyeltem egyet. 
- Maga kicsoda? - éreztem ahogy a torkom kiszárad. 
- Találkoztunk már fent - mutatott a lakásom felé. Aztán leesett miért volt olyan ismerős.
Vérnyomásom megugrott.
- Hol van Cam, Michael? - fordultam felé és kihúztam magam. 
- Dolga van biztos, hisz ő a Halál - jött a bő válasz. 
- Ne haragudjon, de itt vagyok már lassan 4 napja, hogy fogalmam sincs merre van a párom. És a legutolsó emlékem szerint magával ment el, halljam hol a francba lehet! - förmedtem rá az angyalra. 
- Kérem nyugodjon le - itt tartott egy ki szünetet. Vicces még ő mondja, hogy nyugodjak le. Mindjárt orrba vágom. - Valóban velem volt. Valószínű a mennyben van, de ez nem rám tartozik. A maguk magánélete.
Komolyan úgy voltam vele, ha még egyszer megszólal fejbe vágom. Az angyalok seggfejek. Éreztem ahogy a düh szétárad bennem. Nem tudtam mit csinálok, nem is igazán gondolkoztam. Ökölbe szorítottam az öklömet, majd hirtelen suhintással arccsonton küldtem az angyal pofáját. Aki reflex szerűen oda tette a kezét. A szája sarkán megjelent a piros folyadék ami mint az esőcsepp végig folyt az álla aljáig, majd kezével megtörölte és tanulmányozva nézte a vérét az ujjain. 
- Úgy látom bele tapostam a lelki világodba. Erős vagy azt meg kell mondjam - vigyorodott el, ahol a fehér fogai rózsaszínné változtak a vértől. 
- Nem is sejti mennyire - néztem farkasszemet a glóriással. 
Felkacagott majd oldalra döntötte a fejét. 
- Most nem szeretnék bunyót kedvesem. Azért jöttem magához, hogy elmondjak valami fontosat.
Kínomban elröhögtem magam.
- Na ne röhögtessen.
- Velem kell jönnie a mennyekbe - mondta, nem törődve a flegmázásomra.
Felvontam a szemöldököm.
- Még is mi a fenéért érné meg magával mennem? Most mondom, hogy felejtse el - emeltem fel a hangomat. 
- Szépen kérem, hogy tartson velem - kérlelt. Ez vajon hülyének néz? 
- Biztosan nem fogok magával menni. És ha én azt mondom, hogy NEM akkor az úgy is lesz seggfej - megint éreztem a karomban a kényszert, hogy újra megüssem.
- Ha nem jön velem önszántából, más módszerekhez kell folyamodnunk. Akkor majd biztos igent fogsz mondani. Következménye lesz - izzott kéken a szeme majd egy suhogó hanggal elnyelte a semmiség. 
Mindkét kezemmel fogtam a fejemet, majd ököllel belevágtam egy másik kocsi oldalába. Éreztem ahogy a fájdalom belehasít a kézfejembe majd kicsit később melegség váltotta fel a hasító fájdalmat. Ahogy lenéztem a kezemre láttam hogy a lila ötven árnyalata festődött a kezemre. Ránéztem a kocsira és láttam ahogy behorpadt az oldala. Bemásztam a saját kocsim volánja mögé és előkerestem az elsősegély ládát. Onnan kivettem egy fáslit és bekötöztem sérült kezemet. 

*

Végül nem mentem el a médiumhoz, hanem inkább egyből az egyetemre mentem órára. Végre kicsit áttudtam magam adni az órák érdekességeinek így valamennyire le tudtam nyugodni. Hálát adtam az égnek, hogy ott voltak a barátaim, igaz hogy az elején mikor találkoztam velük olyan voltam mint egy sárkány, de nem kellett sok idő hogy lenyugodjak. 
Most itt ülök Blake-el és Beth-el a város plázájának kávézójában és eddig remekül érzem magam velük.
- Persze Blake, nem is figyelted órán Heather-t. Úgy dobja a szelet Kaydan-nak hogy én azt hittem bele lépek a szájába - barátnőm végül össze jött Kaydan-al, de ennek ellenére sem akart elülni mellőlem, Blake nem jött órára így Kaydan mellé kénytelen volt beülni a mindig késő Heather. Egész órán feltűnően kacagott, dobálta a haját. Én csak forgattam a szememet és hálát adtam az égnek, hogy Cam nem volt a ringyó közelében, de közben a mellettem ülő Beth-et szét verte az ideg és csak a jó indulatúság tartotta vissza attól, hogy ne tépje meg a csajt. 
- Mit rinyálsz Beth? Kay téged szeret. Kit érdekel az a ribi?! - kortyolt bele a hosszú kávéjába. 
- Ebbe van valami - néztem magam elé és belekortyoltam a cappucinomba. 
- Jól van nyertetek, meggyőztetek. De akkor is idegesítő volt - forgatta a szemét. 
Egy kis csönd telepedett ránk és hallgattuk a pláza zajos mindennapi életét. 
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Anya volt az. Nem rá vall, hogy ilyenkor hív fel. 
Felálltam az asztaltól és kimentem a korláthoz.
- Szia Anya - szóltam bele boldogan. 
Hatalmas kiáltást és sírást hallottam a háttérben.
- Szervusz Jasmine, rég hallottuk egymást - jött a másik oldalról az az idegesítő hang aminek a gazdája maga Michael volt. Rögtön elöntött az adrenalin és most már nem fékeztem meg magam.
- Mi fészkes fenét művel az anyámmal? Azonnal engedje el vagy nem állok jót magamért! Maga pszichopata állat, ne játszón a családommal! - ordítottam a telefonba. 
- Persze persze Jasmine, azonnal - játszotta az agyát - de valamiért mégsem lehet. Amit megmondtam azt megmondtam. Következménye lesz, de nem hallgatott rám, úgy néz ki nem csak az apját vesztette el, lassan az anyját is. 
Teljesen megrémültem és elsírtam magam a félelemtől.
- Kérem hagyja békén az anyámat, esküszöm ha oda megyek és bármilyen karcolása is lesz megölöm magát - kiabáltam keservesen.
- Akkor megvárom magát itt addig elszórakoztatom az édesanyját. 4 órát kap, ha nem jön el, tervezheti a temetését - mondta majd bontotta a vonalat. 
Remegő kézzel eresztettem le a kezemet és csak bámultam előre, majd lerogytam a térdemre.
- NEM HISZEM EL! MIKOR LESZ MÁR VÉGE? HOL VAGY CAM MIKOR A LEGNAGYOBB SZÜKSÉGEM LENNE RÁD? - üvöltöttem torkom szakadtából és észre vettem hogy a pláza zaját is túl kiabáltam, de nem törődtem vele, tenyerembe temetett arccal zokogtam.