Lélektelen

18. fejezet

Figyeltem a srác minden mozdulatát és teljes magabiztosságát. A szörny félelmetesen felüvöltött és teljes sebességgel a fiú felé haladt. A fiú nem vesztegette az idejét, felkapta a fegyverét tüzet nyitott az idegenre. Semelyik fél nem tántorodott el. A fényes fegyver kifogyott és a srác idegesen vágta földhöz. Egy helyben állt majd burkot tett maga köré és ki tette két kezét majd lehunyta a szemét. Éreztem ahogy a föld megremeg majd a srác fellebegett.
- Menj el Jas! Nagy robbanás lesz! - éreztem a bensőmben azt a bizonyos hangot.  Iszonyatos fájdalom nyilallt fejembe. Kezdett a világból kettő lenni. A srác felemelkedett a majd az égből áradt a karjaiba a vakító fény. Ezt kihasználva a teremtmény felém igyekezett.
Ekkor bal oldalon megjelent egy lány. A holtestet kilökte majd vissza csukta az ajtót.
- Tűnj el innen! Ne kelljen még egyszer elmondanom! - csattant fel majd szabad szemmel felfoghatatlanul neki rontott a szörnynek. Sajgott a fejem az elviselhetetlen fájdalom miatt.
- ÁÚ! - ordítottam el magam ahogy görcsölt a fejem. Nem bírtam tovább. Könnycsepp gurult le falfehérré vált arcomon. Így lett egy kövér könnycseppből zokogás. Az összeroppanás szélén álltam.
A fiú leért a száraz talajra az közepére. Csak úgy ragyogott a fénytől. Mi az isten történik itt? Intett a csajnak. Gondolkodás nélkül a lány beült mellém és rátaposott a gázra. A kocsi kifarolt majd ami a csövön kifért úgy száguldottunk a főúton. Egy szó sem jött ki a torkomból. Nem értettem, nem tudtam felfogni mi történik körülöttem. Félelmetes hangokat vert vissza az erdő.
- Baszki! Elhozta haverjait - szólalt meg. - Na mi van Liam, hoztad a barátaimat?
Felismerés pofon vágott.
- Liam? -kérdeztem szaggatottan.
A csaj halál nyugodtan bele nézett a visszapillantó tükörbe majd újra az útra szegezte a figyelmét.
- Idővel minden beugrik majd. Mindent tudsz.
Örültem, hogy ő jobban tudta, hogy én mit tudok és mit nem. Nem tudtam semmit. Kettőt tudtam. A pokol üldöz, engem akarnak. A másik, hogy az isten se tudja, de a srác a segítségemre sietett és amint megjelent olyan ájulás kerülgetett, hogy azt hittem ott helyben meghalok.
Mögöttünk az erdőből kiérve az úton fekete lények sikoltoztak ijesztően. A lány hátra fordult.
- Szóval játszani szeretnétek? Állok elébe - mondta magabiztosan.
Oldalra fordította a fejét.
- Át kell venned a kormányt. Most. Azonnal. Nem állsz meg míg a városba nem érsz. Csontig küldd meg a járgányt. Megértetted?
Határozatlanul bólintottam. Meg kellett tennem, hogy mihamarabb biztonságban érezhessem magam. El akartam innen tűnni a lehető leggyorsabban. Helyet cseréltünk a lánnyal.
- Jaj ne! Meg ne állj! Megértetted? FELFOGTAD? - üvöltött fel mellettem. Hát az biztos hogy halláskárosult lettem.
- Igen meg csak menjél! - nyögtem ki a mondatot. Az adrenalin fokozatosan növekedett a testemben. A csaj felrántotta a könyök tartót.
- Ahogy sejtettem. Ezt csak akkor vesd be ha muszáj - fogalmam sem volt mi lehetett, de megfogadtam a tanácsát. Bólintottam és abban a pillanatban eltűnt az anyósülésről. Vissza néztem a tükörből és egy csata teret hagytam magam mögött.
Hatalmas fényrobbanás rázta meg a kocsit. A jármű úgy remegett meg mint egy kocsonya. Bármennyire is szerettem volna nem állhattam meg. Majdnem a fékbe tapostam, de helyette a gázt nyomtam. Éreztem hogy már a földet taposom. Ez volt a maximum sebesség. Biztos? Hisz egy sport kocsi. Megnéztem a könyöktartó belsejét. Két hidrogén palack beépítve a kocsiba. Cseles.
Ekkor a domboldal után megláttam a várost. Szívemről óriási kő zuhant le és megkönnyebbülve töltöttem meg megkínzott tüdőmet friss oxigénnel. Dübörgő hangokat hallottam a hegy tetején. Valami óriás dolog leesett. És abban a pillanatban a kocsi háta mögött egy szikla darab csapódott a főút közepére. Szívem a torkomban dobogott, kezdtem rosszul lenni a sok stressztől. Elkezdtek potyogni a kő darabok amiket szlalommal próbáltam elkerülni. Csattanó hanggal vált le egy gigantikus szikla példány a hegy köves oldaláról. Ahogy láttam pont előttem fog landolni. Nem tudom megelőzni. Már így is csontig küldtem a járgányt. Az idő lelassult körülöttem minden egyes pillanat lassított felvétel volt számomra. Eszembe jutott a lány mondata. A szemem tekintete a két hidrogén palackra tévedt. Remegő kezemet elvettem a kormányról és a kis pöcköt eltoltam az "on" felirat alá.
Éreztem a kocsi mint a versenyautó előre kap. Belesüppedtem a bőrülésbe és azon voltam hogy mihamarabb elkerüljek a szikla becsapódási helyéről.
Hallottam mögöttem becsapódó követ ami  kicsit megroncsolta az autó hátsó részét. Túl voltam a szikla veszélytől és felcsendült a távolban egy helikopter motor zaja. Körülöttem már csak fenyők vezették utamat. Szívem kezdett vissza venni a tempójából.
Egyenes szakaszra értem ahol lassítottam őrült sebességemből. Kellett pár perc amíg megtudtam állítani felpörgött autómat. Következő kanyarnál az út felvitt egy hídra. A híd két oldalán folyó csörgedezett majd utána száz méterre megláttam egy üdvözlő táblát.
- Köszöntjük Hastingsban! - suttogtam. Végre emberek! Nem mondtam még ilyet, de emberek közelében szeretnék lenni. Hétköznapi emberekkel szeretném magam körülvenni. Visszább fogtam a sebességemet.
Így gurultam be a kis városkába ahol megpillantottam az első élő, rendes embert aki a posta ládát nyitogatta. Szívem megörült a látványnak és azok után ami történt, halványan elvigyorogtam magam.
Ezt látványt megzavarta a mellettem elhaladó rendőrök hangos szirénázása. Nem sokkal utána két mentős autó követte a zsarukat, majd utánuk két tűzoltó követte a mentős csapatot. El sem tudtam képzelni mik történhettek míg én a hátsómat mentettem. A főúton mentem tovább amikor megpillantottam egy szupermarketet. Jobbra adtam ki a kocsi indexét majd bekanyarodtam a bolt majdnem zsúfolt parkolójába. Beparkoltam és leállítottam a motort. Hátra dőltem és elengedtem magam. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat. Megkönnyebbülés fokozatosan tört rám. Teljesen ki voltam merülve. Éreztem a sajgó végtagjaimat ahogy bizseregtek a fáradtságtól. Nagy, mély levegőt vettem, hogy újra megteljen a tüdőm levegővel.
Megtapogattam a kabátom össze cipzárólt zsebét és éreztem telefonom formáját. Azonnal cselekedtem, lehúztam a cipzárt és kihalásztam a mobilomat. Csoda hogy nem vették el. De ahogy kinézett azt nem kívánom senkinek.
Az üveg fólia ripityára törve, pókhálósan nézett ki. Ezen kívül pár behorpadás volt látható. Bekapcsoltam Megnyomtam a főgombot és láss csodát mindezek után működött. Majdnem harminc nem fogadott hívás Bethtől, tizenöt anyukámtól, tizenkettő Blaketől, kilenc Kaytól. Hatalmas bűntudat vett birtokba. Mennyit aggódhattak értem... Majd vissza hívom őket, de előtte biztonságba szeretném tudni magamat. Ez legyen elsőre a legfontosabb. Volt más is. Nem volt pénzem, és pénz nélkül semmit nem tehettem.
Ránéztem a kesztyűtartóra és szó szerint hívogatott a látványa, hogy nyissam ki. Ernyedt, vékony kezemmel kinyitottam a kesztyűtartót és megláttam egy fekete táskát betömködve. Szemem felcsillant.
Kivettem a táskát a helyéről és szétnyitottam majd belenéztem. Megláttam egy pénztárcára hasonlító tárgyat. Szétnyitottam és megláttam a benne lévő zöld dollárokat. Megörültem ugyanakkor nagy bűntudat gyötört, hogy más pénzét veszem el. Nagyon bántott, hogy miattam kellett valakinek meghalnia, mert én mentettem a bőrömet. A hatalmas fájdalom mint a nyíl úgy hatolt belém. Felzokogtam. Ez a tudat, hogy valaki miattam vesztette életét, hát én abba beleroppanok. Idegzetem az összeomlás szélén állt. Megtöröltem koszos kezemmel fáradt szememet és megfogtam a pénztárcát és kihúztam a slusszkulcsot a kocsiból majd kiszálltam a szárazföldre. Bezártam az autót majd elindultam az éjjel-nappaliba. Már sötétedett.
Megláttam magam az ajtón visszatükröződve. Az állam a földön koppant. Úgy néztem ki mint valamilyen túlélő aki egy medvével verekedett. A gatyám három helyen szakadt ki, az edző cipőm iszonyatosan sáros volt, a pólóm alja nem volt meg. Összehúztam magamon a kabátomat és így elviselhetőbb voltam valamennyivel. A fej szerkezetem nagyon megviselt volt, hajam kócokban állt.
- Szarabbul nem is nézhetnék ki - sóhajtottam és a fejemet ráztam.
- Úgy gondolod? - jött a válasz magam mögött.
Szívem újabb rohamos tempóba kezdett és megpördültem a tengelyem körül. Szembe találtam magam egy igazán helyes sráccal. Fekete haján csak úgy játszadoztak a lámpák fényei. Szeméről nem is beszélve. Zafír kék szeme tiszta volt csak úgy csillogott. Majdnem le vett a lábamról. De csak majdnem. Ismertem ezt az arcot. Csak tudnám, hogy honnan.
- Mit gondolok úgy? - kérdeztem vissza.
A srác oldalra biccentette a fejét és tetőtől talpig végig mért a tekintetével.
- A te állításod szerint szarul nézel ki, de én nem ezt gondolom - nézett mélyen a szemembe. Felvontam a szemöldökömet. Ha nem ebben a helyzetben lennék azt hittem flörtöl velem.
- Miért te mit gondolsz? - kérdeztem.
Mosolyra húzódott a szája széle.
- Szerintem jól nézel ki - mondta. - Sőt ez nem is kifejezés. Mindig is kicseszettül jól néztél ki.
És elérkezett az a pillanat amikor beugrott és a felismerés arcon vágott. A vér kifutott a fülemből és csak a szívdobogásomat hallottam. Légzésem felgyorsult ahogy tudatosult bennem a tudat. A lábam földbe gyökerezett és csak kapkodtam a levegőt. Nem hittem el, hogy ez velem történik meg. Tekintetünk találkozott és összefonódott.