Lélektelen

14. fejezet

Ahogy kezdtem magamhoz térni, éreztem hogy valami melegség ölel át oldalról. Kinyitottam finoman fáradt szememet és megvártam mire kiélesedik a látásom. A szobámban voltam, nem emlékeztem, hogy kerültem egyáltalán ide. Legutolsó emlékem, hogy ballagtam Kay-ék háza felé.  Fogalmam sem volt mi történhetett ezalatt, gőzöm se volt róla.
Pillantásom az engem átkaroló valamire siklott. Egy kar. Jaj ne! Ugye nem történt az amire gondolok? Nem, nem! Igaz, hogy egy pohár szesztől is már csillagokat látok. Ahogy a szaglásom is felébredt és kitisztult, megéreztem egy ismerős illatot.  Fás-citrusos illatú egyetlen személynek volt ilyen aromája. Ereimben megfagyott a vér. Cam fekszik mellettem, engem átkarolva. Szívem vad dobogásba kezdett, agyam járt mi tévő legyek. Vissza fojtott levegővel éreztem hogy Cam mocorogni kezd. Nem mintha nem élveztem volna, hogy átkarol izmos kidolgozott testével, de ez nekem sok volt. Kezét megfogtam és letettem magamról majd felültem az ágyamban.  Nem hittem a szememnek, hogy Cameron Black magyarán a Halál fekszik az én ágyamban mellettem, engem átölelve.
Cam kinyitotta smaragdon világító zöld szemét és álmosan elmosolyodott.
- Jó reggelt cica! - dünnyögte Cam álmos ám de szexis hangon. Minden lány mindenét oda adta volna ezért a látványért. Mennyi lány könyörögne az én helyzetemért most. Hasára feküdt, tekintetét nem vette le rólam.
- Cam mit keresel az én ágyamban? - tettem fel neki a nagy kérdést. Szexi félmosolyra húzta szája sarkát, szemében huncutság csillogott.
- De morcos itt valaki reggel. Nem mondhatod azt, hogy nem élvezted - mondta mézes-mázos hangján.
- Ugye nem... ugye nem voltunk... együtt? - nagyot nyeltem ennek a mondat kimondása után.
- Nem cica, az én legnagyobb sajnálatomra ez nem történt meg - még mindig precízen működik a perverz fantáziája.
- Nem akarom lerombolni az álmaidat de ez garantáltan nem fog megtörténni - mondtam majd a szekrényemhez léptem. Szekrényem tükrében ráláttam Camre. Lerúgta magáról a takarót és nyújtózott egyet. Minden egyes izmai vele együtt megnyúltak. Az istenit! Vágyakkal telt meg a testem minden porcikája és hát be kellett ismernem magamnak, hogy rettentően szerencsésnek éreztem magam hogy itt van velem. Érzések melyek megbolondítanak, vágyak melyek őrülté és mohóvá tesztek.
Kinyitottam szekrényajtómat és kivettem egy itthoni szerelésemet, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Bementem és gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. Letettem a ruhámat a mosógép tetejére és elkezdtem megmosakodni, fogat mosni. Úgy voltam vele, hogy gyorsan feldobom főni a reggelinket és közben vissza ugrok felöltözni.
Kimentem a folyosóra, átvágtam a konyhába. Camet találtam ott aki éppen amerikai palacsintát készített, illata elvarázsolta az orromat.
- Volnál szíves felöltözni? - tetőtől talpig végigmért tekintetével és az a pajkos mosoly ott volt a képén.
- Először is, itt lakom szóval azt csinálok amit akarok. És amit én akarok csinálni az a reggeli készítés - mondtam magabiztosan, és a konyhapulthoz álltam. Csípőmmel arrébb löktem Camet, jelezve neki hogy én majd folytatom, menjen addig üljön le. A legnagyobb meglepetésemre Cam el se mozdult mellőlem.
Közelebb hajolt és a fülembe súgott.
- Elképesztően vonzó vagy, remélem ezzel tisztában vagy. Ne tudd meg mik járnak a fejemben veled kapcsolatban - suttogására meleg bizsergés futott vég rajtam. Lélegzet vissza fojtva vártam mi lesz a következő lépése. Pillantása az ajkaimon állapodott meg.
- Cam elég ebből - mondtam ünneprontóan. Nem tántorodott meg, arcunk vészjóslóan közel volt. Lépnem kellett valamit.
- Ülj le, kész a palacsinta - mondtam újra. Szívem örült tempóba kezdett, vészesen gyorsan vettem a levegőt. Farkasszemet néztünk egymással, majd legnagyobb megkönnyebbülésemre elvette a tányért és leült az étkezőasztalhoz. Fellélegezve fújtam ki a levegőt.
Leültem vele szembe és megbeszéltük a tegnapi buli eseményeit.
Miután megettük a reggelinket tányérokat szépen bepakoltam a mosogatógépbe. Mikor már indultam volna ki a konyhából valami megragadta a kézfejemet és visszarántott. Előttem Cam kidolgozott izmai sorakoztak. Szívem újabb őrült tempóban kezdett el verni. Felnéztem szemébe, majd léptem hátra egy lépést és már fordultam volna el, erre megint visszarántott.
- Nem mész sehova - suttogta, majd szeme újra ajkaimon pihent. Hűha!
- Bocs, most mennem kell felöltözni mindjárt jöv... - nem hagyta hogy befejezzem a mondatot, ajkamra szorította a száját.
Az első döbbenetet hamarosan felváltotta a kéj, ahogy Cam gyakorlott szája birtokba vette az enyémet. Sóhajtva hagytam, hogy a nyelve az ajkaim közé csússzon, és gyengéden összegabalyodjon az enyémmel. Ahogy az ízek és az illatok szétáradtak bennem rám tört a sóvárgás. A forró, szenvedélyes csók lángba borította a bőrömet, a testem pedig elégedetten helyeselt. Cam még jobban magához vont, felemelt, a lábaimat köré fontam közben az ajkunk összeolvadt. Felültetett a konyha pultjára szinte falta az ajkaimat.
Tüzes lángban égett a szívem, ahogy megtelt csordultig szerelemmel. Szerettem őt tiszta szívvel. Bőröm felperzselődött, erős szenvedély uralta minden porcikámat.
Cam most már lágyan, csábítóan csókolt amitől kezdtem elveszíteni a józan eszemet.
Finoman eltoltam magamtól Camet aki rögtön elengedett. Lihegve néztünk egymás szemébe.
- Ne haragudj, de nem bírtam megfékezni magam. Nem volt helyes, hogy ezt tettem. Elvesztettem a fejemet - lehelte a számra a bocsánatkérő mondatait. Az a helyzet, hogy nekem is meggyűlt a bajom az eszem elvesztésével. - Jas én fülig beléd szerettem. A legelső találkozásunkkor mikor belém botlottál szó szerint, már ott tudtam, hogy többet fogsz jelenteni  számomra mint te azt gondoltad. Kétezer éve nem találkoztam hozzád hasonlóval. Ennyi év után végre szerelembe estem. Soha nem volt lehetőségem érzelmeimmel törődnöm, mert úgy voltak vele, hogy a Halálnak nem jár semmi a boldogságból. Beléd estem Jasmine!
Forró zuhanyként ért ez a váratlan vallomás. Azonnal a szívembe fúrta szerelmes nyilát. Nem tudtam mit mondani neki, mert éreztem, hogy ide a szavak jelentése kevesek. Kezembe vettem napbarnított arcát és válaszul az ajkaim megtalálták párjukat. Szenvedélyes szerelemmel csókoltam vissza, hogy tudassam vele nem csak ő érez így. Minden gondom, gondolatom szertefoszlott, fellegek felett jártam. Könnyeim utat találtak maguknak. Boldog voltam és csak így tudtam kifejezni. Hosszú hat év után végre felhőtlen lett az életem.
- Mennem kell - csókolta a számra szavait.
- Ne menj!
- Ne kérlelgess mert tudod hogy nem tudok neked nemet mondani. Muszáj mennem, rengeteg lelket kell összeszednem - mentolos lehelete újra az ajkaimat csiklandozta. Újra megcsókolt majd ezt suttogta: - Szeretlek Jas!
Mielőtt bármit reagálhattam, mondhattam volna szemem előtt eltűnt. Engem meg itt hagyott az érzéseimmel. Előidéztem az elmúlt pár perceket egyből mosolyt csalt az arcomra.
Beth és Blake. Azonnal elkel mondanom nekik! Gyorsan átrohantam a szobámba hagyott mobilomhoz és dobtam mindkettőjüknek egy s.o.s SMS-t.  Gyorsan felöltöztem és álltam a bejárati ajtónál.
Csengettek. Felrántottam az ajtómat és szembe álltam két legjobb barátommal. Beth ahelyett hogy a nyakamba ugrott volna, jól arcon csapott. Hűha, ez váratlanul ért. Vadító melegséget éreztem az arcom egyik felén. Automatikusan oda tettem a kezemet védelmezőn.
- Ezt azért mert halálra aggódtunk magunkat az elmúlt huszonnégy órában! - fakadt ki Beth. Blake-re néztem hátha ő is kezelésbe veszi az arcomat.
- Ilyen udvarias úriember nem bánt lányokat - vigyorogta el magát. Beth felnyerített. - Én csak egyszerűen lecseszlek, azért mert nem szóltál nekünk hogy még élsz.
- Bocsánatot kérek, de gyertek be - invitáltam be őket.
- Jas azt nem tudtad, hogy ami a "de" előtt van az lényegtelen? - röhögte el magát Blake a saját viccén.
- Nagyon vicces - mondtam szememet forgatva.
Blake bement a nappaliba, megpördült egyszer a tengelye körül és levágta magát a fotelba. Bethtel a konyhába igyekeztünk, hogy valami rágcsálni valót vigyünk a nappaliba. Ebben a pillanatban csengettek. Kimentem a folyosóra és igyekeztem a bejárati ajtó mögötti valakinek ajtót nyitni. Meglepetésemre Blake sietett ki a nappaliból és mint aki otthon érzi magát teljes lazasággal ajtót nyitott az ismeretlennek.
Az a valaki nem is volt ismeretlen. Kaydan volt az.
- Ki az Jas? - kérdezte Beth a hátam mögött. Megállt mellettem és tudtam hogy helybe földbe gyökerezett a lába. Még mielőtt eldobta volna a poharakat, elvettem őket tőle.
- Az istenit... - mondta alig hallhatóan és nagyot nyelt. Óvatosan meglöktem csípőmmel a barátnőmet, hogy térjen észhez. Beth visszavette a poharakat tőlem és a nappaliban lévő dohányzóasztalra helyezte őket. Majd mikor vissza fele jött elkapott a kezemnél fogva vonszolt be a konyhába.
- Szia Kay! - köszöntöttem.
- Szia Jas! - mosolygott barátságosan rám.
Beth a konyhában maga felé fordított és láttam rajta, hogy falfehérré vált. Majd a csaphoz nyúlt, hogy öntsön magának egy pohár vizet.
- Beth minden oké veled?
- Nem. Csak úgy beállított ide. Blake nem is mondta, hogy jön e haverja ide. Erre tessék, teljesen ki vagyok borulva miatta - mondta lesütött szemmel.
- Fel a fejjel, te Beth vagy! Csavard az ujjaid köré, úgy ahogy csak Beth képes -  mondtam biztatóan majd átöleltem. - De előbb tisztázd ezt Blake-kel is!
Beth bólintott és elordította magát.
- Blake!
- Mi van? Nem, nincs, elfogyott - mondta Blake és Kay-al együtt felnevettek.
Beth félmosolyra húzta száját.
Kimentem a konyhából és útközben találkoztam Blakkel. Beléptem a nappalimba ahol Kay ült a fotelben. Megértettem, hogy a barátnőm miért esett belé. Elképesztően helyes volt szürkés kék szemével és szőkés barnás hajtincseivel. Leültem a szembe lévő fotelba.
- Remélem azért egybe jön vissza Blake - vigyorogta el magát. Felnevettem.
- Hát bármi elképzelhető, főleg ha Beth-ről van szó - mondtam vigyorogva. Erre Kay felröhögött.
- Hát az biztos. Nagyszerű lány - mosolyodott el.
És éppen Blake és Beth jött vissza. Beth felvonta a szemöldökét én csak válaszul mosolyogtam vissza rá.

*

Idővel később míg a fiúk videojátékoztak addig mi beszélgettünk, kicsit arrébb tőlük.
- Na és hogy álltok Camel? - kérdezte hirtelen témát váltva.
Ösztönösen elmosolyodtam.
- Na akkor ez csak jót jelent. Milyen az ágyban?
Ezt Blake is meghallotta és elkezdett szakadni a nevetéstől.
- Hát az biztos, hogy nálam nem jobb, én vagyok az ágyak ásza - röhögte el magát Blake. Kay nevetve a fejét rázta.
- Egoista barom - vágott vissza Beth.
Blake ránézett Bethre.
- Tudod szivi, fő az önbizalom.
Nevetve néztem egymás szívatását. 
- Na mi van haver, te itt csak nézed hogy oltanak szét? - kérdezte a hasát fogva már a sok röhögéstől Blake Kaytól.
- Tudtommal, ha te vagy az ágyak ásza akkor meg is tudod magad védeni - nevette el magát Kay.
- Csak ne várd meg míg az ágyak ásza szétrúgja a seggedet.
Sírtak már a nevetéstől. Beth-el újból beszélgetni kezdtünk.
- Vele jöttél haza?
- Valószínűleg. Sokra nem igazán emlékszem. De reggel az ágyamban ébredt - suttogtam oda Bethnek.
Beth nagy szemeket meresztett rám.
- Együtt voltatok?
- Azt állította hogy nem. Az ő legnagyobb sajnálatára.
Beth elvigyorogta magát.
- Megcsókolt már? - kérdezte.
- Igen - kapásból rávágtam.
Minden szempár rám nehezedett. Még Kay- é és Blake-é is. Éreztem ahogy a vér szétárad az arcomban.
- Most akkor együtt vagytok? - kérdezték egyszerre.