Lélektelen

3. fejezet

Mindenre emlékszem.
Minden egyes pillanatra. Bús sziréna hangjára, aki értem jött, és nem felejtem el azt a tekintetet, melyet Cam vágott. Autó dudájára és fényszórójára. Az autó rendesen eltalált, és már úton is voltam a kórházba.

Lassan kinyitottam a szememet, minden egyes porcikám fájt. Kórházi csipogásra figyeltem fel mely mellettem volt, ami visszatükrözte a szívem ritmusát. Mikor kitisztult a látásom édesanyámat pillantottam meg mellettem. Itt volt, és csak ez számított.

-Jasmine, kincsem végre felébredtél, annyira aggódtam érted! - mondta elcsukló hangon, és a szemébe könnyek gyülekeztek. Homlokon csókolt. -Nem bírnék együtt élni a tudattal hogy már te sem vagy. Abba belebetegednék. Édes kincsem! Egy napja költöztél be Nyugat-Virginia egyik városába, Moorefieldbe, és máris összetörted magad! Istenem, ha ezt...

- Mi történt? - vágtam bele a szavába. Anyám megfogta fájó kezemet. Éles fájdalom hatolt bele a kézfejembe. Felszisszentem.

- Baleseted volt Jasmine. Pontosabban elütött az autó. Volt egy fiú aki rögtön odament hozzád, tárcsázta a mentőket. Mikor a mentők megérkeztek, beszállt veled együtt a mentőautóba. Azután tárcsázott engem, hogy téged baleset ért. Pánikba estem, elsem tudtam képzelni, hogy te sem fogod meg a kezem biztatóan soha. Mire idejutottam, már nem volt itt melletted. A nővérek azt mondták, nagyon sok időt itt töltött veled. Egész éjszakát itt töltötte. És mire én ideértem reggel, vissza kellett mennie neki az egyetemre. Ki ez a fiú? Ismered? - szeme megcsillant, és könnyei potyogtak némán. Köpni nyelni nem tudtam a meglepetéstől. Cam? Itt volt velem egész végig? Izgatottság járta át minden fájó porcikámat.

- Itt volt velem egész végig? Cam? Komolyan anya? - kérdeztem meglepődve. Anyám helyeslően bólintott.

- Itt volt veled. Cam a neve? - kérdezte.

- Cameron Black. - mondtam lesütött szemmel. Szemében valami megcsillant.

- Mi történt köztetek? - kérdezte aggodalmasan. Ránéztem. Most mondjam azt, hogy kimondta azt a nevet amit betiltanék, és mint akinek elmentek otthonról elmenekültem előle? Vagy begőzöltem és én hülye csak mentem, nem figyelve oda ahova megyek? Meg is halhattam volna ezért. Az én hibám volt, nagyon is az volt.

- Az én hibám volt, hogy ez lett. Nem az ő hibája. - mondtam, s közben tekintetem az ablakra tévedt.

- Hogy kerültél a zebra közepére? Mit tett veled? Valami történt! Kicsim, mondd el! - fájdalmas zokogás rázta meg a testét.

- Gyáva voltam, elmenekültem előle. Futottam. És nem figyelve oda a zebra közepére kerültem. Elég ha ennyit tudsz. - mondtam. Nem akartam elmondani, mert az biztos ha elmondom neki az egészet, még jobban összetörik lelkileg, és azt már nem élné túl.

- Hát jól van kincsem. Még ezt később megbeszéljük. Nem szeretnék téged most ezzel nyaggatni. Pihenj szívem, elugrok a legközelebbi hotelba és kiveszek egy szobát magamnak. Meg eszek valamit, mert már egy napja nem ettem semmit.  - felállt, lehajolt és arcon csókolt. Vonzó csípőmozgásával kiment a kórtermemből. Hullámos gesztenye pej  haját kiengedte. Olyanok voltunk mint két iker. Rajta sohasem látszott az öregedés. Mr. Saunders halála után behozta egy kis lemaradását. Amit nem is csodálok. Barnás-szürke szeme alatt mély fekete árok keletkezett, melyet alapozóval próbál eltüntetni. Mrs. Saunders, így is csodálatosan nézett ki. Kiköpött mása vagyok, egy kis eltéréssel. Kinézetemet apukámtól örököltem, belsőmet pedig tőle. Kék és barna szem kombinációból szürkés szemem lett. Apám nagyon vonzó volt a kék szemével, szőkés hajtincseivel. Így lett nekem karamell színű hajszínem és szürke színű szemem.
Miközben ezeken agyaltam, szemhéjam elnehezült.
Mély álomba süllyedtem.

"Családommal elindultunk bevásárolni. Minden a megszokott volt. Átlagos család akik együtt töltik az idejüket. Beszálltunk imádott Nissan Qashqai  terepjárónkba. Tizennegyedik életévemben jártam, tele voltam energiával. Bekapcsoltam biztonsági övemet. Majd a tekintetem a szüleim öveire terjedtek.

- Apu! kapcsold be az övedet! - parancsoltam rá apámra, aki hátranézett zafírkék szemeivel, majd megsimította puha arcomat. Mosolygott.

- Ne aggódj Jasym! Értem ne aggódj! - mondta és rám mosolygott. Előre fordult, hogy  gyújtást adjon a kocsira. Elindultunk. Az úton együtt nevettünk. Minden átlagos volt. Barkochbáztunk útközben, és közben megálltunk egy piros lámpánál. Tekintetem kivándorolt az ablakon. Apám a gázra lépett.
És a rémálom. Nagy fék csikorgás hallatszódott  baloldalról, a sofőr nem tudott elkerülni minket.  Apukám védelmezőn ránk dőlt, karjába zárt engem és anyát. Az autó a vezető ülés oldalának csapódott. Hatalmas csattanás rázta meg dobhártyámat. Üvegszilánkok mindenhol, mindenfele repültek. Nem mertem kinyitni a szemem. Valami meleg, piros folyadék csöpögött a ruhámra. Rengeteg seb volt rajtam, de ami aput illeti... jobb lett volna nem odanézni. Hátából kiálló üvegszilánkok álltak ki, mélyen benne a testébe.  Mindenhol vér volt. Az egyik  szilánk szíve vonalán helyezkedett el. Vérző kezemet a mellkasára tettem. Szíve nem adott ritmust... NEM! Ez nem történhet meg! Apunak élnie kell még! Ez nem lehet! Könnyek marták a szememet. Ekkor  megpróbáltam kiszabadítani magam a karjaiból. Anyu, mellkasa fel- le süllyedt. Életben volt, legalább ő életben maradt. Émelyegtem. Éppen hogy kinyitottam a kocsi  ajtaját ami totál káros lett, elvesztettem eszméletemet.
Valami meleg megfogta ernyedt testemet, felkapott és karjaiba zárt. Erős izmos fal vett körül. Ennek a falnak ismerős volt az illata, ismertem ezt az illatot.

- Semmi baj Jas, itt vagyok, megvédelek. Biztonságban vagy. - súgta a fülembe az ismeretlen és megfogta ernyedt kezemet."

Kipattant a szemem és hirtelen felültem a kórházi ágyamba, megszédültem, ziháltam és homályosan láttam. Egész testembe éles fájdalom költözött, ettől eltorzult a fejem. Álom. Rémálmom volt. Újra átéltem az eseményeket. Újra átéltem, hogy elveszítettem apámat. Volt valami más is az álomban, az ismeretlen aki a karjaiban tartott. Az illata a melegsége, és az izmos test emlékeztetett valakire. Szívem gyorsan vert, vártam míg látásom kiélesedik, ekkor mellettem felugrott valaki és finoman visszahelyezett fekvő pozícióba. Ahogy keze hozzáért a bőrömhöz, bizseregni kezdett, melegség futott végig rajta, sejtjeim életre keltek. Megcsapott az az illat melyet az álmomba is felismertem. Kiélesedett a látásom, és oldalra fordítottam a fejemet. Megpillantottam azt a srácot aki elől gyáván elmenekültem. Cameron Black volt. Cam. Itt volt velem. Találkozott a tekintetünk. Szeme aggodalmasan csillogott, arca kialvatlan volt. Közelebb húzódott, fejünket alig tíz centi választotta el. Csak nézett bele a szürkés szemembe, én belenéztem smaragd zöld szemébe mely szomorúságtól csillogott. Megjelent az arcán egy halvány mosoly. Meleg bizsergés fogadott a kézfejemnél. A szemem lejjebb vándorolt. Istenem... Ujjait összekulcsolta az enyémmel...