Lélektelen

2. fejezet

- Jössz ma még órára cica? - kérdezte Cam miután segített össze szedni a táskám tartalmát. Oldalra biccent fejjel és a pimasz mosolyával várt rám. Ez segített kizökkenni Cam bámulásából. Cica? Minek néz ez engem? Nem vagyok a macskája! Dühösen fújtam egyet és makacsul felemeltem a fejem.

-Ne nevezz cicának! - vetettem felé egy dühös pillantást, majd fújtam egyet. Cam felvonta egyik szemöldökét, és elvigyorogta magát. Ez ennyire viccesnek hangzott? Úgy látszott élvezi a cica megszemélyesítést.

-Na, gyere cica még mielőtt a tanár szétrúgja a tökéletes hátsódat - kacsintott és önelégült vigyort rakott a fejére. Úgy látom teljesen élvezte a dolgot, hogy szekálhat. Éreztem, hogy a vér elönti arcomat, pár másodperc múlva, teljesen elvörösödtem. Felszegtem államat. Nem lehet ezzel megalázni!

- Ne merészelj még egyszer így nevezni seggfej! - Most rajtam volt a sor, hogy diadalmasan vigyorogjak. Felszökött a szemöldöke a homlokára.

- De te szereted ezt a seggfejet! - a kacsintás itt sem maradhatott el. Az állam a padlón koppant. Majd kipirultam. Mi a fene? Hiszen még alig ismerem a srácot! Még idegen számomra! Már most utálom Cammet! Ilyen nincs...

- Fogd be! - dühösen dobbantottam lábammal, majd elléptem mellette és elindultam az ellenkező irányba. Semmi kedvem nem volt ezzel a seggfejjel együtt be menni órára. Főleg nem együtt késni vele. Még azt hiszik hogy már az első napon rástartoltam Cammeron Blackre. Felbosszantott. Akkor sem álltam meg mikor ott kiabálja a nevemet a folyosón. Megtorpantam mikor kiejtette azt a becenevet, amit egy fontos ember rengetegszer használt az életemben. Jasy! Megtorpantam. Torkomban óriás gombóc keletkezett, majd könnyek csípték a szememet. Vállam felett hátranéztem. Cam tett pár lépést felém, majd aggodalmas arckifejezés terjengett az arcán, hideg, üveges smaragd tekintet nézet vissza rám. Hat éve senkitől nem hallottam ezt a becenevet. Tizennégy évesen hallottam utoljára egyik fontos hozzátartozóm szájából. Édesapáméból. Hat évvel ezelőtti tragikus balesetben hunyt el úgy hogy minket, a családját, védelmezte hősiesen. Mai napig nem tudom feldolgozni halálát, de csak is két dolog tart el az összeomlástól. Anyukám és a jövőm. Édesanyám összeomlott, a mai napig gyászolja apámat. Anyám sosem nevezett Jasynek mert azt inkább apámnak hagyta, ő inkább Jasnek vagy Jasminenek. A mai napig nem próbál így nevezni mint ahogy apu tette, teljesen tiszteletben tartja ennek a névnek az üzenetét.
Az érzelmek felülkerekedtek, érzelmek áradata tarolta le a kis váramat, melyet hat éve szorgosan építek. Elvágták a cérnát.
Fájdalmas zokogás rázta meg a testemet, majd futásnak eredtem, és még mielőtt Cam gyorsan oda ér hozzám. Hallottam hogy Cam a nyomomba eredt, fut utánam. Mikor kilöktem az egyetem főajtaját, egy pillanatra körbe néztem kisírt szemeimmel, most csak pár lelket  láttam, de azok észre vették, hogy látom őket, és vissza bámultak üveges szemmel. Pont mint Cam. Aki biztos baromnak tart, persze ő nem tehet róla hogy ezt mondta, mert fogalma sincsen mit jelent ez nekem. Nem vele volt a gond. Hanem velem. Gyávának éreztem magam, amiért elfutottam előle.
Neszt hallottam a hátam mögött. Újból futásnak eredtem, megcélozva az egyik zebrát, melynek a másik oldalán Cafe's Shop kávé bolt állt. Egy kávé jól esne, vagy nem. Vállam mögé néztem, megláttam Cammet, ahogy találkozott a pillantásunk újabb sírógörcs tört rám. Ahogy még mindig néztem, majd teljesen borzalmas lett a tekintete, mintha lelőttek volna valakit a szeme láttára. Csak ennyit hallottam:

-Jas, neee! - üvöltötte felém,  tekintete beleégett a memóriámba. El is felejtkeztem, hogy még mindig futok, észre vettem hogy a zebra közepére kerültem, majd megálltam.
Hangos dudálás bántotta fülemet, csikorgó kerekek zaja közeledett felém. Megpördültem, és csak két fénycsóvát láttam. Védőpózomat felvettem, majd oldalra néztem, ahol Cam sprintelt felém. Az autó eltalált és nekem elakadt a lélegzetem...