Lélektelen

21. fejezet

Az idő ketyegett, minden perc számított. Izzott a levegő a két nagy hatalom között, ahogy készen álltak összecsapni. Minden Liamen múlott, hogy szembe néz a legyőzhetetlen szeretet oldalával és harcol a saját önzőségéért vagy békével visszavonulót fúj.
Liam előre rángatott magával.
- Képes vagy érte megküzdeni a rossz oldallal? - gonosz pimasz mosoly jelent meg a szája sarkán. Szemében kihívás harciasság tüze terjengett.
Cam felszegte a fejét egyáltalán nem volt jó kedvében. "Érted bármire képes lennék cica" szólalt meg belsőmben az a bizonyos hang amit már ismertem. A belsőm megremegett majd éreztem minden porcikámban a bele sugározó energiát.
- Add át és békével távozunk - Cam komoly hangja a fülemben csengett.
Liam oldalra biccentette a fejét és harcias tekintetével nézett végig minden angyalon.
- Az túl könnyű lenne Halál. Abba semmi élvezet nincs - kacagott fel rémisztően.
Cam szemében láng terjengett.
- Ez egy felhívás keringőre Sátán fia? - majd elkezdtek egy körben haladni. Tekintetük összefonódott. Lehetett érezni, hogy feszültség egyre csak nő közöttünk és másodpercek választják el őket, hogy harcba kerüljenek egymással.
- Mit szónál hozzá Jas, egy pokolian szép kastélyhoz oda lent? - növelte a feszültséget Liam. Cam ökölbe szorította a kezét, nem tűrte Liam bosszantását.
Cam a fogát csikorgatta, nem bírta tovább. Egymásnak estek és velük együtt a két hatalom is. A két fiú fetrengett a földön egymást püfölve. Fénylő energia bombák cikáztak mindenhonnan és csak egy valami lebegett a szemem előtt. Mielőbb menedékbe kell húzódnom még mielőtt  kárt tehetnek bennem. Más körülmények között színtiszta önzőségnek éreztem volna amit csinálok, hogy ahelyett, hogy harcolok velük mentem a hátsómat.
Éreztem a föld energiája átárad bennem, meggondoltam magam. Harcolni fogok. Elöntött egy mágikus erő, és éreztem , hogy most bármire képes lennék. Körbe néztem a csata mezőn. Megláttam egy angyalt aki egy démonnal küzdött, hogy ne tegye belé a sötétséget. Cikáztam a démonok és a az angyalok között míg el nem értem a segítségre váró, szeretettel teli, jó akaró lelket. Hatalmas erőt vettem és öklömmel leütöttem a bukott angyalt.
Az angyal nagy szemekkel és ámulattal nézett fel rám, majd kezet nyújtottam, hogy felsegítsem. Megfogta a kezemet majd az a bátorítás ami átjárta a testemet még inkább arra késztetett, hogy segítenem kell a mennynek. Másik kezét is rátette kezemre és a fénye kezdett elhalványodni.
Tiszta szívű lélek rám mosolygott hálásan.
- Köszönöm - belsőmben csengett a szeretettel teli hangja. Az erő kezdett szétáradni a véremben. Ekkor tudatosult bennem az, hogy átadja hálából az erejét.
- Nem teheted ezt... - tiltakoztam és közben meleg bizsergés járta át minden zsigeremet.
Az angyal ragyogó kezét a arcomra tette, majd bólintott és felszállt és elnyelte a semmiség.
Hátulról hatalmas ütés érte a hátam közepét amitől előre térdre rogytam. Erőt vettem magamon, majd felálltam és megfordultam. Egy sráccal néztem szembe aki pokolian nézett ki. Hiába nézett ki jól egy démon volt, méghozzá egy felsőbbrendű démon aki hasonlított Liamre. Liam testvére. A démon ezt kihasználva, hogy őt stírölöm öklével állon talált, majdnem elveszítettem az egyensúlyomat. Teljesen eluralkodott rajtam a pánik. A démon a számra szorította a tenyerét, nem kaptam levegőt. Ököllel ütöttem a karját, a mellkasát, de hiába, vasmarokkal fogta a nyakamat. Vékony felsőm elszakadt. A kétségbeesés eltompította az érzékeimet. A démon karjába mélyesztettem körmömet, de akárhogy küszködtem, nem jutottam levegőhöz. A végtagjaim elnehezültek és könnyeimet nyeldekeltem. Felhúztam a térdemet és egy hirtelen rántással eltaláltam azt a központot amitől minden fiú földre rogy. Hatalmas ujjai elengedték a nyúzott bőrömet így jutott friss oxigén a vérembe. Levegő után kapkodva éreztem a zsigereimben azt az energiát ami végezne ezzel a szörnyeteggel.
- Ki vagy te? - tettem fel a kérdést.
Lassan felegyenesedett aztán olyan erővel ütött meg, hogy fejem a földön koppant. Csillagokat láttam. Ne ájulj el! Ne ájulj el!
Nagy nehezen felkeltem, úgy éreztem lángol az arcom. Valami megváltozott, mintha elpattant volna bennem a cérna. Beszívtam a levegőt majd erőt merítettem és elképzeltem hogy összegyűjtöm az energiát egy labdává ami a démon mellkasában kioltja a sötétséget és meghal.
Az energiahullám átsuhant rajtam majd megragadtam a démon mellkasát aztán a kezem fénylett ahogy az fény áthatolt rajta. A démon küszködött, kapálózott, de már mindegy volt. Összegörnyedt, karja lelógott, bőre szén feketévé vált. Nyakán kidagadtak az erek aztán elsötétültek mintha tintát fecskendeztek volna bele a vérébe.
Lázasnak éreztem magam, és szédelegtem. Tompán érzékeltem felélénkülő ösztöneimet. El innen! El innen! Nagyot nyeltem és tovább sétáltam. Egy kéz ragadta meg a bokámat ami megrántott ezzel akarva, hogy elveszítsem az egyensúlyomat. Nagy lendülettel kirántottam a lábamat a démoni szorításból. Éreztem éles égető érzést a vádlimon. Farmerem három csík felszakadva alatta három mély karmolás. Amint a démonra emeltem a tekintetemet az összes vér kifutott az arcomból. Csont roppant, bőr hasadt. A démon átváltozott az igazi alakjába. Teste rángatózva ment keresztül a végső átalakuláson. Fülemben lüktetett a vér. Hátra estem ahogy éreztem a melegséget és az éles fájdalmat a lábamban. Démon felülkerekedett és fölém emelkedett. Magam elé tartottam a kezemet arra várva, hogy a lény megüssön. Valami oldalról eltalálta egy hangos puffanással és reccsenéssel. Ahogy felnéztem a démonból egy ősi kard lógott ki a mellkasából. Elernyedt teste a szemem láttára hamuvá vált. Elfordítottam a fejemet megláttam egy lányt. Az a lány Grace volt, Cam szállítója. Kihúzta a kardot a hamuból majd oda állt elém és a kezembe nyomta.
- Még szükséged lesz rá - mondta majd megveregette a vállamat és elfutott mellettem engem ott hagyva az ősi karddal.
Csak álltam a csata közepén földbegyökerezett lábbal. Szorítottam a mellettem lelógó őskori kést. Fel sem tudtam fogni, hogy megöltem egy démont. Igaz, nem én voltam aki belé döfte a kést, de akkor is hatalmas bűntudat gyötört. Az ő vére már a tenyeremhez tapad. Lassított felvételként zajlottak az események. Összeroppanás szélén álltam.
Becsúsztattam  nadrágom zsebébe a kést, majd a szakadt pólómmal letakartam. Szememmel Camet kerestem és ahhoz fohászkodtam, hogy ne essen baja. Bár tudtam ő a Halál aki halhatatlan mégis aggódtam.
Hátulról megtépték a hajamat és egyből éreztem ahogy lángba borulnak a hajhagymáim. Hátulról az ismeretlen meglökött és előre estem. Minden porcikám fájt, fogalmam sem volt hogy élhetném túl. Sípolt a tüdőm a fájdalomtól. Szemem előtt csillagok jelentek meg. Ha nem szedem össze magam elveszítem az eszméletemet. Minden lelki erőmet összeszedtem és farkasszemet néztem démoni támadómmal.