Lélektelen

22. fejezet

Megállás nélkül érkeztek az ütések melyeket próbáltam kivédeni. Annyira segíteni akartam, hogy még a végén meghalok. Hatalmas felelőtlenség volt a részemről az egész eltervezésem ahogy elbánok megannyi démonnal harci - különleges képesség nélkül lehetetlen.
Csak úgy kaptam a hatalmas pofonokat. Támadom ellen már nem tudtam kiállni. Sokkal erősebb volt nálam, és én mint ember semmi esélyem nincs ellene. Megláttam a szőke tincseket és azonnal tudtam ki akarja a halálomat. Liam. A kard éle csak úgy karistolta a bőrömet. Nem tudtam mit csináltam, egyszer csak felálltam kirántottam az ősi kardot és Liam mellkasába szúrtam. Amint belé hatolt a fémes tárgy éreztem hogy elsötétül előttem a világ és az volt az utolsó hang amit hallottam, ahogy Liam ordított egyet. Azonnal összeestem és már nem tudtam harcolni.

*

Annyit éreztem hogy valaki ölében vagyok és simogatja vérző arcomat. Elviselhetetlenül fájt mindenem.
- Cica, hallasz engem? Jas kérlek! - akadt meg a hangja annak a valakinek akiért majdnem kipurcantam. Résnyire kinyitottam a szemem és megláttam Cam sérült arcát. Rám mosolygott és csókot nyomott a homlokomra.
- Cica annyira büszke vagyok rád. Meghaltál volna hogy harcolj a békéért. És meghaltál volna... - nem bírta befejezni a mondatot. Úgy éreztem tartozom neki ennyivel azok után hogy elfelejtettem őt.
- Érted - mondtam rekedtes hangon. Ezután lehajolt hozzám és száját az enyémre tapasztotta. A fájdalmat hamar elűzte ahogy megtapasztaltam Cam csókjának ízét. Hagytam ahogy Cam gyengéd nyelve átvándoroljon az enyémbe és sóhajtva hagytam hogy eljátszón vele. Sosem tudtam pontosan megfogalmazni de mindig újra és újra beleszeretek. Tudom, hozzá tartozom, lelkem őt választotta. Akárki is lett volna a lelki társam a mi szerelmünk legyőzte ezt az erős köteléket a lelkek között.
- Pihenj cica, hazamegyünk - lehelte a számra szeretettel teli hangját.
Kipattant a szemem.
- Vége van? A menny győzött? - köhögtem.
Cam fülem mögé tűrt egy tincset.
- Mindig a menny győz. Most pedig irány haza. Utána lesz egy kis kitérőnk a menybe, el kell intéznem egy két dolgot.
- Nem sérültél meg? - tettem az arcára fájó kezemet.
Kezét az enyémre tette.
- Értem ne aggódj cica, halhatatlan vagyok - mosolygott.
Akkor is aggódtam érte.
- De hisz tiszta vér vagy. Biztosan megsérültél.
- Valóban lett egy két karcolásom, viszont mivel halhatatlan vagyok azonnal begyógyulnak - majd megfogott és menyasszonyi fogásban elkezdett sétálni velem az erdő sűrűjébe.
- Várj! Nem mehetünk el, Ryannel mi van? Jól van? Látni akarom! - szorult össze a szívem.
- Tudtam, hogy ezt fogod kérdezni mindezek után szeretteid épségért aggódsz... ezt nagyon becsülöm benned - adott egy puszit számra - hozzá tartunk cica. Tudni akartam először is hogy te jól vagy e.
Ezen akaratlanul is elmosolyodtam. Hiányzott ez. Hiányzott, hogy ennyire aggódjon értem, hiányzott a csókja, az illata, a közelsége, és hiányzott az egész mindene.
- Szeretlek - nyögtem ki. - mindig a szeretteim épsége lesz az első.
Ezen elmosolyodott.
- Csukd be a szemed és kapaszkodj - utasított.
Majd a szél belekapott a hajamba ahogy Cam felfoghatatlan sebességgel cikázott a fák között. Egyszer csak megállt.
- Minden oké? - kérdezte miközben smaragd zöld szeme csillogott. Letettem a lábamat a földre egy pillanatra Cam ellenkezni akart, de megfékezte magát.
- Látod, tudok járni - vontam meg a vállamat.
- Úgy értem lelkileg - válaszolt.
Odalépett hozzám majd a szemembe nézett. Megfogtam a a tarkóját közelebb helyezkedtem. El sem tudom mondani mióta várom ezt hogy itt legyen velem. A sírás kerülgetett amikor az emlékek vissza jöttek mik is történtek. Megöltem egy embert. Félelem és hatalmas bűntudat gyötört még akkor is ha Liam nem e világi volt.
Nagyot nyeltem és vele együtt kibújt az első könnycsepp.
- Cam...Én...Én...elvettem egy életet...Én... - A csók amivel elnémított mélyen felkavart, egyszerre öntött el gyönyörűséggel és félelemmel.
- Cica. Most figyelj ide rám! - kezébe vette könnyes arcomat. Hüvelyk ujjával letörölt egy könnycseppet - az a lény a halálodat akarta. Egy sorozatgyilkos volt. Mindenki más így cselekedett volna. Ne okold magadat. Te túl élted és ez a lényeg. Azt a rohadékot meg szívesen kinyírtam volna én. Szóval cica, elmegyünk Ryanhez megnézzük, hogy van. Utána elviszlek a mennybe.
Nem tudtam szavakba önteni milyen sokat segített a szavai. Odaléptem hozzá és átöleltem vonzó csípőét. Egyszer csak nem bírtam tovább. Hatalmas némaságom zokogásban tört ki. Cam még jobban szorított magához, majd felemelt.
- Semmi baj cica. Kapaszkodj - suttogta a fülembe.

*

Hotel előtt álltunk mindketten. Ahogy letett Cam már futottam is. Rettenetesen fájt a lábam Ennek ellenére úgy futottam mintha az életemről lenne szó. Cam utánam eredt. Mindenhol holtesteket láttunk. Senki nem élte túl Liam ámokfutását. Reméltem hogy egy valaki nem adta fel. Befutottam a 117-es szobába megláttam Ryan elernyedt testét.
- Ryan! - kiáltottam.