Lélektelen

9. fejezet

- Ki az? Kivel beszélek? Honnan tudod a nevünket? Ki vagy te? - szóltam bele a készülékbe. A vonal másik végén csend lett. Idegesség teletöltötte minden porcikámat. Lehet nem ő, de muszáj megkérdeznem, mert már kezdek begolyózni miatta. Nem hagy nyugodni ez az egész. - Cam, te vagy az?
Sistergés és csend telepedett a telefon másik végén. Olyan mintha letették volna. Elemeltem a fülemről a telefont, ránéztem a mobilomra. Még hívásban voltam.
- Haló? Van itt valaki? - kérdeztem újra.
Nem kaptam választ. Bontottam a vonalat.
- Cam volt az? Megszerezte a számodat? - Beth oldalra biccentett fejével nézett rám. Zavaros tekintetét még a vak is letudta olvasni. Nem értette, mi történik körülötte. Az igazat megvallva én sem értettem.
- Fogalmam sincsen ki volt az. De tudta a nevünket - mondtam és idegességemben fészkelődni kezdtem. Kezemmel a rádióhoz nyúltam, és bekapcsoltam. Halkra tettem, hogyha esetleg újra jön hívás, meghalljuk. Tovább hajtottam a pláza felé. Elkezdtem szédülni. Kettőt láttam mindenből. Valami nem volt velem rendben.
"Jas, menj haza Bethtel! Most azonnal! Forduljatok vissza, kérlek! Most rögtön! Ne legyél makacs! Ne kelljen még egyszer mondanom! Megértetted?" - egyszer csak egy hang szólt a szívemhez. De nem egészen a szívemhez. Hanem a lelkemhez. Akaratom ellenére engedelmeskedtem ennek a hangnak. Ez a hang a lelkemhez szólt. Lelkem felismerte őt, és tudatom ellenére megtettem a parancsát. Nem tudtam irányítani saját magamat. Félre húzódtam. Beth rám nézett.
- Miért álltál félre? - kérdezte tőlem válaszra várva. Majd dühösen felszegte állát, és a szemembe nézett. - Na jó én ezt nem értem. Amióta a baleseted volt ijesztően furcsa lettél. Olyanokat csinálsz, hogy arra nincs épp elméjű magyarázat. Amit normális ember nem csinál. Válaszokat szeretnék! A legjobb barátnőd vagyok! Halljam. Mi folyik itt? - kérdezte hidegvérét megőrizve.
- Beth...ez olyan...nem szeretném tönkre tenni a hétköznapi életedet. Örülj neki, hogy hétköznapi lány vagy! Örülj, hogy teljesen normális életet tudsz élni! Legjobb barátodként szeretnélek megóvni ettől a világtól. Nem szeretném, hogy te is ebben élj amiben én. Mert ha egyszer belecsöppensz, a világ körülötted egy-kettőre megváltozik. Kérlek, ne várj tőlem válaszokat! Kérlek! - mondtam neki, bár a szívem szakad meg, hogy ez így alakult, de vigyáznom kellett a barátnőm világára amiben nem létezik számára minden féle lény.
Nagyon szégyelltem magam, mert a legjobb barátnők mindent megosztanak egymással.
- Jas, te szívtál? Milyen világról beszélsz te? Milyen világban élsz Jas? Mi bajod van mostanában? - csattant fel. Nem ezt a reakciót vártam tőle. De nem kéne meglepődnöm, hisz ő nem tud semmit, amit én tudok. Teljesen jogosan akadt ki ennyire. Csak kár, hogy ennyire rosszul esik. Beth hátra nyúlt a táskájáért és kinyitotta az anyós ülés ajtaját. Kiszállt. Én pedig köpni nyelni nem tudtam. Istenem Beth! Kikapcsoltam az övemet, és kirántottam az ajtómat. Megkerültem a kocsit, de mire oda értem, Beth elindult a járdán. Bezártam a kocsit, melyet egy csipogással jelezte. Futva értem utol Bethtet. Kabátjába dugta mindkét kézfejét. Mire beértem, elkaptam a könyökét és finoman magam felé fordítottam. Sminke elkenődött napbarnított arcán. Szemeiben könnyek gyülekeztek. Hatalmas bűntudat gyötört. Torkomban óriási gombóc keletkezett, és mire észbe kaptam volna hangos zokogásban törtem ki. Lerogytam a földre. Beth a legnagyobb meglepetésemre, leereszkedett a földre és biztatóan átölelt. Éreztem, ahogy az ő válla is rázkódik, és mellkasa máshogy emelkedik. Ő is zokogott velem együtt.
- Semmi baj Jas! Itt vagyok! Soha nem hagylak el, megígérem! El nem tudom képzelni min mehetsz keresztül. És én önző, azt néztem, hogy nem mondod el, amikor közben az összeomlás szélén állsz. Ezt hogy hogy nem vettem észre?! Hisz a barátod vagyok - zokogta a vállamba. - Gyere menjünk haza! Vissza viszel a kollégiumba? És ha ezt szeretnéd hallani, egyáltalán nem haragszom. Én abban reménykedek, hogy te nem haragszol emiatt a kirohanásom miatt!
- Beth...én itt leszek neked, és remélem sokáig kibírod a hülye fejemet. Menjünk haza. És  igen haza viszlek - szipogtam a kabátjába. Felálltunk és beültünk az autómba.

Miután haza fuvaroztam Bethet és egy óráig ott sirattuk egymást, én is megérkeztem az otthonomba. Még gyorsan beugrottam az éjjel-nappaliba és vettem estére mindenféle rágcsálni valót, édességet. Megálltam az ajtómmal szemben. Leraktam a szatyrot mellém, hogy ki tudjam nyitni a bejárati ajtómat. Beletettem a kulcsot, és közbe a folyosó végén lévő ajtóra tévedt a tekintetem. Nagyot sóhajtottam, majd beléptem a lakásomba. Levettem magamról a kabátomat és a cipőmet. Elindultam a konyhába. Kipakoltam a szatyrot és egy kibontottam egy chipses zacskót. Kinyitottam a felső szekrényemet, kivettem egy poharat. Töltöttem magamnak egy pohár kólát, majd átmentem a tállal és a pohárral a nappaliba. Letettem őket a dohányzó asztalra, majd a fürdőbe indultam megmosni a kezemet. Áthaladtam a folyosón. Ekkor a szemem sarkából megpillantottam egy emberi alakot. Jaj ne, most nincs idegzetem hozzájuk! Oldalra fordítottam a fejemet. Nem egy szellemet láttam. Nem lényt láttam.
Egy embert láttam a folyosó végén. Félmeztelen volt. Pólója nem volt rajta. Találkozott a tekintetem egy smaragd zöld szempárral. HOGY MI VAN? Cam? Ő az? Az én lakásomban? Azt már meg se merem kérdezni honnan került elő.
- Cam? - kérdeztem. És az egyik lábamról a másikra álltam.  Ekkor Cam elindult határozott léptekkel felém. Szívem hevesen vert, már két hete nem láttam és azalatt az idő alatt meg is őrültem. Légzésem koránt sem volt a megszokott, ziháltam. Két kezemmel fogtam a fejemet.
Oda lépett hozzám és védelmezően átkarolt izmos felső testével. Melegsége feltöltött átjárta testem minden szegletét, a lelkem életre kelt. Beszívtam mennyei illatát. Kicsit elhúzódott.

-Cam? -belenéztem csillogó szempárba, és a pillantásom lejjebb vándorolt. Tökéletes kidolgozott felsőteste vadító volt. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Mindenhol izom. Két kezébe vette az arcomat, és kényszerített, hogy újra a smaragd zöld szemébe nézzek. Közelebb hajolt. Homlokomon éreztem puha ajka érintését, lágyan csókolta a homlokomat. 

- Sss! - csitított el, és az ujját az ajkaimra rakta. Pillantása megakadt az ajkaimon. Szívem dübörgött a bordáim között. Nem hittem el, hogy ez velem történik. Még egyszer homlokon csókolt, magamba szívtam lágy ajkainak érintését. Testem küzdött. Ziháltam, szédültem és izzadtam. Ekkor Cam előttem felszívódott, eltűnt a szemem láttára.