Mad in Love / YuMark

2. Rész

Mark pov.

Az éjjel úgy ért hozzám, mint öt év alatt egyszer sem, mégis valami groteszk volt benne.

Reggel Jaebum mellkasán fekve ébredek és mivel nincs kedvem még felkelni és még korán is van, így akaratlanul is bőrét kezdem simogatni, amíg lehunyt pilláit nézem. Álmában sokkal gondtalanabb, sokkal bájosabb. Ilyenkor hasonlít igazán arra a Jaebumra, akit anno megismertem. Nem is értem mi történhetett. Én rontottam el?

- Jól aludtál? - szólal meg váratlanul még lehunyt pillákkal, mire pislogók párat. - Markie, jól vagy? - néz rám végre féltve.

- I-igen, csak azt hittem még alszol. - vallom be, majd lehunyom pilláim - Veled mindig jól alszom. - puszilok mellkasára, amelyre a hajamba simít.

- Mikor indulsz dolgozni? Elvigyelek? - simogat tovább és lassan nem lesz kedvem elmenni.

- Mindjárt mennem kell. - kapom rémülten szemem az órára, majd felpattanok Jaebum mellől és a fürdőbe sietek.

Jaebum pov.

Olyan jó volt, puha szőke tincseit simogatni, de megértem, hogy sietnie kell. Amint elmegy zuhanyozni: összeszedem cuccaim, majd felöltözőm. Ismerem: nem szeret elkésni, így mindenképp elviszem ma.

Viszont amikor kilép a fürdőből egy szál törülközőben, az eszem meg áll, az állam leesik és lassan Jaebum a nadrágomban megmozdul.

- Kibaszott szexi vagy! - lépek elé, tenyerem derekára simítom, majd mélyen megcsókolom. - Nem akarsz itt maradni? - nézek rá huncut mosollyal.

- Jaebum! - csap mellkasomra elpirulva, majd szorosan magához ölel.

- Akkor viszont öltözz fel, mert így nem birok magammal sokáig! - simítok fenekére, majd megmarkolom, mitől édesen nyög fel.

Végül egy rövid petting után elválunk, majd elengedem, hogy felöltözön.

Mark pov.

Amint kézen ragadva vezet ki lakásunkon egészen le autóig, úgy érzem komolyan szeret, de ezúttal nem merem már ilyen gyorsan elhinni. Tudom, abban a hitben él, hogy túl tettem magam ezen, de nem. Nem megy.

- Érted jöjjek? - parkol le a cég előtt felém fordulva.

- Nem, nem kell. Ma sokáig leszek bent. - puszilok ajkaira, de mikor elválok tőle: tarkómra fogva húz vissza és csókol meg mélyen és kissé erőszakosan.

- Vigyázz magadra és kilencre feltétlenül érj haza! - néz mélyrehatón szemembe.

Bólintok, majd kiszállva a kocsiból egyenesen az épület felé veszem az irányt.

- Szia Mark! - ölel meg legjobb barátom, Jinyoung.

- Helló. - mosolygok rá, de egyből fel is szisszenek. Még csak most érzem igazán, hogy tegnap Jaebum egyik pofonja elég rendesen eltalálhatott, mert felrepedt a szám.

- Mark, mi történt? - simít végig riadtan arcomon - Megint megütött? Esküszöm megölöm!

- Jinyoung! - fogok karjára és bújok ölelésébe. - Ne bántsd!

- De ő bánthat téged? - háborodik fel, de azért magához ölel.

- Ha őt bántod, azzal is engem bántasz. - kezdek el pityeregni saját hülyeségemen.

- Gyere! - húz be a mellettünk lévő üres irodába - Ne sírj, na! Nem bántom, de ha még egyszer megver, feljelentem!

- Ne-nem! - pityergem kétségbe esetten térde hullva - Nem olyan rossz ő, mint amilyennek látszik! - kelek párom védelmére, de Jinyoungot ismerve feleslegesen.

- Nem akarom, hogy többet szenvedj mellette. - guggol le mellém, magához húzva én pedig a lelkem is ki sírom neki, majd mikor megnyugszom elkísér a mosdóba, megmosakodni.

- Meddig akarod ezt folytatni? - pislog rám a tükörben.

- Szeretem.

- Hogy tudod szeretni ezek után is? - fonja össze karjait hasamon, ahogy magához ölel. - Nem bánthatja a hyungom! - mosolyodik el, vele együtt én is.

- Jinyoung, mért nem öltöztél még át? Mindjárt kezdődik a tánc óránk! - nézek rá kérdőn, témát váltva.

- Ohh, tényleg! Ma jött az új fiú és szeretnék, hogy te tanítsd be, az edzéseket a csapatokkal mára lemondták. Egyébként jó táncos szerintem, de menj és nézd meg magad! – kuncog, míg a teremhez kísér.

Benyitva egy meglepően magas, szőkésbarna srác fogad, aki mosolyogva néz fel rám mikor leállítja a zenét.

- Szia. Kim Yugyeom vagyok. - hajol meg előttem.

- Mark Tuan. - mutatkozom be én is, majd szemébe nézek, de bár ne tettem volna.

Az a tűz mi íriszeiben ég, az a szenvedély és kíváncsiság... Mark Tuan, kezdhetsz félni azt hiszem, mert a szívem hatalmasat dobbant, hangját hallva.