Mad in Love / YuMark

3. Rész

Yugyeom pov.

Ahogy megláttam csokoládé barna szemeit tudtam, hogy bajban leszek, de mikor rózsaszín párnácskáit beszédre nyitotta: szívesen csókoltam volna.

- Szép a neved, de nem tűnik koreainak. - lépek közelebb hozzá.

- Amerikából költöztem ide. - leheli alig hallhatóan, elpirulva én pedig érzem a vesztem.

Olyan édes, ahogy szakadozva vesz levegőt zavarában. Lépek még egyet felé, mitől megremeg.

Nem Yugyeom! Nem csinálhatod ezt, akár mennyire is szeretnéd! Túl édes, túl jó...

- Tá-táncolnunk kellene. - remeg meg hangjai is. Mért kell ilyen aranyosan reagálnia?

- És mire gondoltál? - teszem tenyerem csípőjére.

- M-mi? - kerekednek el szemei, mit látva elnevetem magam.

- Hm... Nos mire gondoltál? Mit táncoljunk? Esetleg keringő? - fordítom meg karjaimban - Vagy valami mást? - ölelem magamhoz vékony testét.

Tudom talán túlzás, de amíg nem lök el magától: nem kívánom elengedni.

Fejem vállára biggyesztem így nézve fel rá, de azonnal feltűnik, hogy picit, alig láthatóan, de fel van szakadva alsó ajka. Szemöldök ráncolva nézem tovább arcát egészen bájosan lehunyt pilláiig, de almácskái is sokkal pirosabbak, mintha csak pusztán elpirult volna.

- Bántott valaki? - meresztek rá kis kutya szemeket, majd mikor riadtan néz rám: kicsit erősebben szorítom magamhoz.

- Ne-nem. Miért? - esik zavarba, de nem szakítja meg a szemkontaktust.

- Mert egyértelműek a sebeid. - simítok végig orcáján, amitől picit felszisszen, ezért ajkaihoz nem merek érni.

- Ne! - hunyja le szemeit, megremegve ölelésemben.

- Én nem bántalak! - ölelem szorosabban, tudva, hogy nehéz lesz, de megpróbálom betartani.

- Miért mondod ezt? - enged végre és már teljes testével hagyja, hogy öleljem.

- Mert megakarlak ismerni!

Mark pov.

Engem akar megismerni? De miért? És miért van ilyen finom illata, aminek képtelen vagyok ellenállni?!

Szavait nyakamra leheli, mitől megborzongok és mindent, mindent kitöröl agyamból.

Mark nem lehetsz ilyen csalfa! Neked párod van! Hallod? Párod van...

- Ne! - szakadok ki öleléséből, amiért kiskutya szemeket mereszt rám.

- Ne haragudj! - néz rám bocsánat kérően - Akkor táncoljunk! - sétál a laptophoz, én pedig fájó szívvel nézem távolodását.

- Nem haragszom! - szegem le fejem, valahogy nem merek szemébe nézni.

Olyan édes volt, ahogy megölelt. Jaebum érintései sosem voltak ilyen kellemesek, de nem szabadna, hogy nekem ez ennyire tetszen.

- Ne legyél szomorú! Nem akarom, hogy rosszul érezd magad! - nyúl álam alá és esküszöm: sosem éreztem még egy ilyen gyengéd, angyali érintést.

Amint elindul a dal, Yugyeom úgy táncol, ahogy még sosem láttam senkit. Mintha teste összeforrna a dallammal, mintha ő és a ritmus egyek lennének. Édesen mosolyogva invitál engem is a táncba, így követve őt kezdek el a ritmusra mozogni.

Nem mondom, hogy a legjobb táncos vagyok, de azért elég jó a mozgásom, ezért is lehetek a JYP Ent. egyik koreográfusa. Mégis... Az amit ő művel táncoláskor valami elképesztő.

Észre sem vettem, hogy lassan besötétedett, míg én elvesztem Yugyeom mozgásában.

- Te Szent Egek! Lassan fél tíz lesz! - sikkantok fel, ahogy meglátom mennyi az idő.

Ha nem érek haza Jaebum biztos nagyon ideges lesz. Bár már el késtem...

- Yugyeom, mennem kell! - szedem össze cuccaim.

- Elvigyelek? - néz rám kedvesen én pedig nem tudom, hogy a mosolya miatt, vagy az egyénisége miatt, vagy akármi az, ami így megfogott benne, de beleegyezem.

Kiszállva a kocsiból még intek Yugyeomnak, majd felmegyek a lakásunkhoz, de az ajtóban megtorpanok. Biztos nagyon ideges...

- Nem azt mondtam, hogy kilencre érj haza? - tekint rám dühös szemeivel, míg becsukom az ajtót.

- Sa-sajnálom! Nem figyeltem az időt. - teszem le cuccom a szekrényre.

- Nem figyelted? - lép mögém, majd maga felé fordít - Talán tanítsam meg az órát? - szorít csuklómra - Vagy esetleg azt, hogy figyelj is rá? - ránt maga után egészen a kanapéig, majd mellkasomra csap olyan erővel, hogy szinte rá esek a kanapéra.

- Jae-Jaebum - nézek rá lassan könnyesedő szemekkel - Sajnálom! - mondom ki, de már érzem is az első pofont arcomon.

Nem bírom ezt már sokáig...