Mad in Love / YuMark

4. Rész

Yugyeom pov.

Olyan gyorsan futott el, hogy szinte féltem elesik. Elképzelni sem tudtam, miért rohan így, de bíztam benne, hogy másnap ismét láthatom. Tudom, nem szabadna közelednem felé, ő ennél jobbat érdemel, de mégsem vagyok képes csak úgy elsétálni mellette.

- Szia. - köszönök mosolyogva a szőkére, de amint felém fordul leolvad mosolyom. - Mark, mi történt? - lépek azonnal mellé jobban szemügyre véve kissé belilult szemét.

- Nem fontos. - kerül ki, majd a laptophoz sétál, de mielőtt választhatna dalt: magam felé fordítom és szorosan megölelem.

- De fontos! Nekem fontos! - szinte már csak suttogóm végét, mikor meghallom, ahogy pityeregni kezd. Nem húzódom el tőle, csupán leülök vele a padlóra és ölembe húzom. Talán kicsit megkönnyebbül, ha kisírja magát.

- Mark - simogatom meg egyik kezemmel hátát - Ki bántott?

- Nem, ő nem akart. Igaza volt. - pityereg tovább és kezdem úgy érezni: ez hosszadalmasabb ideje megy így.

- A párod volt? - hallottam pletykákat arról, hogy meleg és valami szigorú fickóval van.

- Honnan... - kezdene, de szavába vágok.

- Az emberek pletykálnak, no meg nincs más ötletem. - mosolygok rá, de ő csak visszahajtja fejét vállamra.

Már egy órája biztos van annak, hogy itt ülünk és hozzám bújva sír, mikor már végleg elapadnak könnyei.

Kisírt szemeivel, kócos hajával is épp olyan angyali, mint eddig. Végig simítok karjának puha bőrén, majd letörlöm maradék könnyeit is.

- Miért figyelsz így rám? - néz szemembe kíváncsian.

- Ezt, hogy érted? - simítok végig derekán, amitől érezhetően megremeg ölemben. Édes, nagyon édes.

- Két napja se ismersz, de többet törődsz velem, mint eddig... - itt elakad mondatában és nagy levegőt vesz - Mindegy. Köszönöm, hogy így törődsz velem!

Mark pov.

Elképzelni sem tudom, miért csinálja ezt, de túlságosan jól esik most.

Még pár percig csak hálásan pislogok rá, amikor feltűnik, hogy ölében ülök, így felpattanva róla, kissé elpirulva kapcsolnék valami zenét, de csuklómra fogva fordít maga felé.

- Mit szólnál inkább, ha ebédelnénk? Korog a hasam és - simít enyémre - szerintem te is szívesen ennél valamit. - mosolyog szemtelenül és ahhoz, hogy testem végképp eláruljon: még meg is kordúl.

- Mit kérsz? - fordulok felé a büfében, de fancsali képét látva elnevetem magam.

- Én a szomszéd étteremből kérek! - jelenti ki határozottan elindulva a kijárat felé és mivel nem szeretném egyedül hagyni: utána megyek. Persze csak ezért, nem azért mert igénylem a társaságát, még véletlenül sem.

- Na és te mit kérsz? - mosolyog rám leadva a rendelését, míg én egy tál sült tészta mellett döntök.

Én is leadom rendelésem és míg várjuk a pincért: Yugyeomot figyelem.

Van benne valami különös, ami picit megrémiszt, de nem tudnám meg mondani mi is az. Mégis vonz a tekintete, a hangja, az egész lénye. Furcsa ilyeneken gondolkodni, mikor már öt éve csak Jaebumot néztem meg így magamnak és tudom nem szabadna most sem, mégsem tudok neki ellenállni.

Talán életem legnagyobb hibáját követem el, de nem bírom ki, hogy ne tegyem meg. Mellé ülve magamra vonom figyelmét és össze fonva ujjainkat, fejem vállára helyezem.

- Finom az illatod. - suttogom lehunyva pilláim.

Már nem is emlékszem mikor vert utoljára így a szívem, de tudom: ez csak a kezdet.