s k a m ❧ t h e r e f o r y o u |✔

tjuefire

Eva nem értette, miért akar vele találkozni Jonas. Hónapok óta nem is tartják már a kapcsolatot, közös barátjuk, Isak kétfelé szakadt, többé nem voltak hárman együtt. Eva nem bánta, legtöbbször úgyis a lányokkal volt, vagy esetleg azokkal az emberekkel, akikkel egy-egy házibuliban ismerkedett meg, köztük fiúkkal. Eva magányában teljesen megváltozott, de baráti közében ugyanaz a lány maradt. Viszont ha nélkülük volt, sokkal felszabadultabb volt, mint kellett volna.

„ Én figyelmeztettem akkor is, mikor elfogadtam, hogy ők ketten szeretik egymást, de mégis, nem Chris, hanem közösen törték össze egymást, és most sehogy sem tudnak kilábalni a bánatból, bármennyire is próbálkozunk."

Noora üzenete sem tudta annyira lekötni Eva figyelmét, mint az éppen megérkező Jonas, aki tartva a tisztes távolságot, rögtön leült mellé, a park egyik eldugottabb padjára. Eva azonnal lezárta és eltette zsebébe mobilját, majd haját füle mögé tűrve egy gyors köszönést mormolt orra alatt. Percekig nem szólaltak meg, Eva egész végig a lába előtt kotorászó galambot vizslatta összeszűkült szemekkel, mintha az a szerencsétlen madár tett volna bármit is, ami kiválthatná haragját. Még Jonas, aki ezt az egészet elrendezte sem szólt semmit, talán a bátorságát és összes, létező és értelmes gondolatát felelevenítve próbált felkészülni mindarra, ami rá várt ezen a délutánon.

- Hallottam, hogy mostanában külön vagytok – szólalt meg elhaló hangon a fiú, mire Eva kicsit sértetten kapta fel fejét, de tudva, hogy ez az igazság, nem szólt semmit, csak bólintott egyet.

- Annyira nem külön, hogy ne tudnánk egymásról. – mondta hidegen, nyersen. Jonas bólintott, és megint elhallgattak. Kettejük közötti feszült vibrálás szakadhatatlan volt. Még mindig bennük élt a szakítás keserű íze, a féltékenykedések és félrelépések megkérdőjelezhetetlen módja. Persze, mindketten tudják a maguk módján, hogy sajnálják, de ami akkor az élvezet volt, mára még nem biztos, hogy az elmúlás gondolata.

- És jól vagy? – kérdezte Jonas megint, ujjaival játszadozva. Eva majdnem felnevetett – mégis mik ezek a kérdések? Miért nem tér rá végre arra, amit akart?

- Jobban is lehetnék... - fancsali megjegyzésére a fiú felkapta fejét. Csak ezt nem akarta – nem akarta szomorúnak látni azt a lányt, akiért még most is rajong, pedig szakításuk megközelítőleg egy éve történt.

- Történt valami?

- Az nem tartozik rád. – nézett rá féloldalasan Eva, kemény tekintetét nem bírta állni Jonas. Újra átgondolta – tényleg akarja ezt? Megéri a második kör? Számára egy nagy igen volt. De vajon a lány részéről?

- Figyelj, nem terveztem rabolni az idődet...

- Mégis azt teszed.

- ...de mindketten tudjuk, hogy időd, mint a tenger – halkan nevetett nagyon a fiú, várva egy pici reakciót Evatól, ami elkeseredettségére elmaradt.

- Miért vagy te ebben olyan biztos? Honnan veszed, hogy nem épp lett volna egy fontos találkozóm? – kerekedett felül Eva korábbi szerelmén.

- Hiszen itt vagy. Eljöttél.

És ez volt az, ami Evaból kiváltotta azokat az érzéseket, amiket azóta nem érzett, hogy szerelmes lett volna Jonasba.

- Mégis mit akarsz tőlem? Miért akartál megint találkozni, mikor a suliban mindig elkerülsz? – temette arcát tenyerébe a vörös, térdeire támaszkodva.

- Mert ott elkerüllek, még nem jelenti azt, hogy megszűntem körülötted létezni.

- Fúj Jonas, te sosem voltál ilyen romantikus alkat, mi a szar történt veled? – nevetett fel hirtelenjében, kissé zavarba ejtve a fiút.

- Sosem szűntem meg szeretni téged. Csak mert arra volt szükséged, hogy megtaláld önmagad, hogy ne az én véleményemtől függj, még nem jelenti azt, hogy én is megtehettem mindent bűntudat nélkül. – kezdett bele magyarázkodásába, ami innentől kezdve olyan volt, mint egy végeláthatatlan lavina.

- Ha olyan könnyen elengedtél azután, miért hinném el ezt?

- Mert az a szex nem volt az utolsó Eva. Lehet, hogy rajtam kívül még összebújtál egy-két emberrel, de azokban csak azt a fajta társaságot kerested, amit én vagy a lányok nyújtanak neked.

- Ó, szóval neked minden csak egy testi érintkezés? Semmi több? Semmi kézzel megfoghatatlan és megfogható érzelmek? Szerinted én is csak az orgazmusért rohanok állandóan? – kérte ki magának Eva, sértettnek érezte magát Jonas felvetésében.

- Miért, nem ezt csinálod? Amióta nem vagyunk együtt, szinte csak részegen és pasikkal összebújva látlak táncolni. Szerinted ezt nekem jó látni, átélni? Esküszöm, olyankor rád sem ismerek, és ez fáj a legjobban, hogy azt az oldalad látom, amit korábban sosem.

- Mert sosem igyekeztél jobban megismerni Jonas. Mindig csak Isakkal és Eliasszal, vagy a gangeddel voltál és beszélgettél akkor is, mikor ott voltam. Azért nem csináltam olyan dolgokat, azért nem ittam, mert mint említettem, fontos volt a véleményed. Meg akartam neked felelni, azt akartam, hogy szeress és én legyek az első a szemeidben. De aztán jöttem rá, hogy mindez fölösleges, mikor szívni kezdtél. – Jonas lesütötte szemét, végleg elveszítve a harcot. – A bulizásba menekültem, mert nem éreztetted velem a törődésedet. Többé egyikünk sem volt ugyanaz az ember. Én megtaláltam a barátaimat, az IGAZ barátaimat, akik semmi pénzért sem hagynák el az oldalamat. És csak mert most úgy állnak a dolgok, ahogy, nem jelenti azt, hogy belerondíthatsz az életembe azzal, hogy szeretnél megfékezni. Én is tudok uralkodni magam felett Jonas, ennyire azért bízzál már bennem, légyszíves! – majdhogynem könyörgött már a végén Eva, ahogy kifogyott a levegőjéből. Végül most ő hagyta ott az elszomorodott fiút, kinek terve befuccsolt, az általa szeretett lány végleg túllépett rajta, melyet az élet zord oldala tudatott vele.