s k a m ❧ t h e r e f o r y o u |✔

tjueseks

A viszonyuk nem végződhet barátsággal. Ezzel Christoffer és Florence is egyaránt tisztában volt. Florence nem szólt barátnőinek, hogy mire készül. Chris sem tudott arról, hogy másnap ahogy hazaér, tíz perccel utána máris csöngetnek hozzá. Florence egyik lábáról a másikra ugrálva, kezét tördelve ácsorgott a ház ajtaja előtt, várva, hogy Chris kinyissa neki az ajtót. Erre rövidesen sor is került és kettejük tekintete rögtön egymáséba csavarodott. Elszakadni nem bírtak egymástól, hirtelen egyikük sem tudta, hogy is üdvözöljék a másikat. Végül a lány összeszedte magát, láthatatlanul dobbantott egyet és fent hordott orral köszönt a fiúnak, aki rögtön beengedte egykori szerelmét.

- Megkínálhatlak valamivel? – kérdezte Christoffer elvéve a lány kabátját, amit felakasztott az előszobában álló fogasra, majd gyorsan a hűtőhöz lépett és bebújt.

- Megkínálhatsz, de nem fogom elfogadni. – mondta nyersen Florence, tőle is szokatlan volt ez a fajta viselkedés, ahogyan Christől is a kínálgatás. Chris ajkát beszívva zárta be a fridzsidert és támaszkodott neki félvállal. Tovább nézték egymást, immáron mindketten ideges pillantásokkal. Feszültek voltak, Florence tenyere már viszketett a belemélyedt körmétől, torka már fájt a visszafojtott szavaktól, ahogy Chrisnek is fájtak a lány megmozdulásai.

- Azért jöttem, hogy tisztázzuk azokat a félreértéseket, amiket egymásnak okoztunk.

Chris elmosolyodott.

- Azt hittem, egyszer már tisztáztuk azokat.

- Igen, és akkor seggrészeg voltál. – vágta vissza Florence ingerülten. Chris tovább mosolygott.

- De mégsem küldtél el. Megengedted, hogy a kanapén maradjak.

- De reggel akkor is kitettem a szűrödet. És az a kanapé nem éppen a legkényelmesebb ülőgarnitúra ott. – húzta száját óvatosan a lány, de mégsem adott lentebb, mint ahogy azt Christoffer szerette volna elérni.

- Ha nem lennél ilyen távolságtartó, már rég az ágyadban aludhattam volna.

- Hisz aludtál már ott. – most ő mosolyodott el halványan. – De ne tereld a témát Christoffer!

- Szerinted én nem a félreértéseket próbálom tisztázni? – tárta szét karjait felnevetve.

- Ez nagyon nem annak tűnik. – ingatta fejét Florence.

- Szerinted az nem volt egy hatalmas félreértés, hogy hazavittél? Azt hitték az emberek, még mindig van köztünk valami, ami összetart minket...

- Miért, már nincs? – nyelt egyet, de torka olyan száraz volt, mint a sivatag. Chris megdörzsölte arcát.

- Nekem ez nem megy.

- Neked csak az megy, hogy a seggedet mentsd minden elől! Ez a te bajod Chris, hogy nem bírtál velem, mert nem vagyok egy könnyen kapható lány és máris menekültél előlem! – emelte fel hangját Florence, kevésbé tudta már tartani magát merevségéhez. Chris is ugyanúgy vissza tudott vágni, hosszas vitájuk megállíthatatlannak tűnt, akárcsak egy tornádó.

- Mert még sosem volt tartós kapcsolatom, te pedig olyan lánynak tűnsz, aki megkaparinthatatlan még nekem is, mikor már a markomban voltál. – árulta el magát újra Christoffer.

- De hisz itt vagyok még mindig. Még mindig a markodban tartasz, csak nem hiszed el, hogy valakibe szerelmes is vagy. – Florence gondolkozáson kívül lépett a fiúhoz közelebb és fogta arcát két hideg tenyere közé. A fiú haja gyengéden birizgálta ujjait – az idő során megnőtt, szép ívet véve arca mellett lógott.

- Te viszont még mindig könyörögsz nekem Florence. – mosolyodott el megint.

- Mert nekem már csak a könyörgés maradt, ha már te nem is. – sütötte le szemeit és kezeit lesimította a fiú fehér pulcsijára, vállára.

- Tényleg ezt akarod Florence? Tényleg engem akarsz, akinek valami elcseszett élete van, nem beszélve a hangulatingadozásaimról? – kuncogott fel nyersen.

- A fenébe is, felejtsd már el! Nem érdekel, hogy milyen életed van, hogy ki vagy, hogy milyen tanuló vagy, hogy mennyit tudsz az életről. Nem érdekel, hogy kik a barátaid, hogy kiket szeretsz és miért, kiket utálsz és miért. Az érdekel, hogy engem szeretsz-e, hogy képes vagy megtartani, nem elengedni, nem megfutamodni csak azért, mert nem vagyok olyan, mint Iben.

- Soha a büdös életben többet ne hasonlítsd magad Ibenhez, megértetted? Te itt vagy fent – mutatta felmutatva a plafonig – és Iben meg itt lent – mutatott a padlóig. Florence elmosolyodott.

- Miért?

- Mit miért? – vonta fel szemöldökét Chris.

- Miért érted el ennyivel, hogy befejeződjön a vitánk? Tudod mennyi mindent kigondoltam, mivel foglak kiosztani?

- Akkor hajrá. Úgyis én nyerek. – kacsintott öntelten a lányra, aki elpillantva róla ellökte magától. A fiú nevetve kapott utána és mélyen szemeibe nézett. Florence összefonta mellkasa előtt karjait.

- Ne már – forgatta meg szemeit Chris. – Úgysem bírod sokáig.

- Igazad van. – bólintott rá Florence, kihasználva, hogy Chris ellazult. – Tudod mennyire szarul voltam? Egy hónapnyi idő sok mindenre képes, még az is megfordult a fejemben, hogy hazamegyek. – nézett a Penetratorra komolyan, aki összeszorította állkapcsát.

- Én visszaestem oda, ahonnan kezdtem az egészet.

- Még Ibennek is sikerült a terve. – keserű, savanyú fintor jelent meg a lány arcán, ahogy visszagondolt arra az estére, mikor a részeg fiút maga mögött rángatva élvezetekbe hívta.

- Tudod mi történt a zárt ajtók mögött? – mosolyogva emelte fel a lány fejét. – Nem is voltam részeg.

- Dehogynem Chris láttam, ahogy egymás után húzod le a söröket!

- És ha abban semmi nem volt? Csak megjátszottam, mert tudtam, hogy Iben ezt akarja? Nos, nekem is volt tervem. – kacsintott megint, mire Florence eldobta az agyát. Csak nem...? Akaratlanul is örömteli mosolyra húzódott Florence szája és örömében arcát tenyerébe temette.

- Jézusom! – motyogta kényszeredetten. Florence azt hitte, ő lesz a pártfogó. Ő lesz az, aki szépen kiosztja Christ és hagyja, hadd porladjon el bánatában, miközben a labda pont a fiúnál volt. Baromira elszégyellte magát, de mégis boldog volt, hogy Ibent ilyen könnyen csőbe tudta húzni – és persze őt is.

Christoffer pedig boldogan, újra érezhette Florence édes ajkainak mámorító ízét.