s k a m ❧ t h e r e f o r y o u |✔

atten

Isak futott felé.

- Te meg mit keresel itt? – nézett fel a szőke fiúra meglepetten.

- Az tök mindegy – legyintett levegőért kapva – Menj vissza Florence, ne maradj itt. Jobb, ha nem látod ezek mit művelnek.

- Én viszont szeretném tudni, mit művelnek! – makacskodott tovább, hiába tolta hátrafelé a lányt. Isak amennyire vézna, olyan erő szorult belé. Bár ezt előjátszhatta a belőle áradó idegesség, de ő csak egyet akart – nem akarta látni Florence kétségbeesett arcát, mikor Christ péppé verik.

- Florence, ha nem mész vissza, ezek itt tömegverekedésbe kezdenek. Muszáj megakadályoznod, hogy a többi Penetratoros srác kijöjjön és szembeszálljon a Yakusa fiúkkal, mielőtt ők maguk törnek rájuk. Vidd el őket innen, vagy nyugtasd le őket, mondd, hogy Chris mindent elintéz, csak kérlek, menj vissza abba a bűzlő buszba és védd a segged! Érzem, ahogy reszketsz Florence, érzem a szádból az alkoholt és tudom, hogy nem magadtól ittad meg.

- Én nem akartam ezt az egészet, oké? – súgva ordibált a fiúval, aki megszeppent, mikor a lány mellkasába vágta vékony ujjait. – Lehet úgy tűnik, mintha részeg lennék, de esküszöm neked, egyetlen korty sem szaladt le torkomon egész este alatt. Magától a levegőtől bűzlik a szám, és a keserűségtől, amit idebent érzek. Rosszul vagyok Isak, tegnap Eva tökéletesen elhitette velem, hogy mennyire csodálatos is vagyok, mára pedig ebből csak ez a kátrány maradt meg! – mutatott magára kapkodva a lány, miközben el sem vette tekintetét Isak sötét íriszeitől.

- Nem vagy kátrány. Csak féltékeny. – mondta halkan, mire nagyobbra nőtt a magát ócsároló lány szeme.

- Mégis kire? Vagy mire? – nevetett fel hisztérikusan, teljesen megfeledkezve arról, hogy a távolban összetűzésbe keveredtek a fiúk. Florence hirtelen gondolkozni sem tudott, mikor hangos összeszólalkozásokat nem hallott. Ijedten kapkodta fejét, köztük keresve Christoffert. Tudni akarta, minden rendben van-e vele, hogy vigyáz-e magára, hogy okosan végzi-e a dolgát. Annak ellenére, hogy nem is beszéltek huzamos ideig, olyan közvetlen volt hozzá, hogy már kételkedni kezdett. Amikor megérintette, és ahogy szólt hozzá, valahogy nem ért fel ahhoz a szinthez, mikor elutasította magától a lányt. Valahogy nem állt össze a kép, mintha Christoffer össze akarná zavarni, hogy a végén teljes pontot rakjon a történetük végére. Florence arcán meleg könnyek csordultak végig. Isak megijedt – nem tudta beazonosítani a lány további érzelmeit. Eddig is nehéz volt, mikor csak távolról figyelte. Mikor csak úgy tudtak egymásról, hogy törire együtt járnak, aztán mikor a lány segített neki bioszból. Isak sosem gondolta azt róla, hogy a lánynak valami baja lehetne. Csupán csak egy csöndes, visszafogott, mosolygós és okos lány jutott róla eszébe, de most, hogy tud róla egy kevéskét... Mintha egy híd szélén állna, mindenféle érzelmekkel dobálva, közben muszáj egyensúlyoznia, kordában tartani az erejét és eszét. Már most fájt a feje.

Florence elrohant a hóval borított úton. Nem érdekelte, hogy bármelyik pillanatban megcsúszhat, csak tudni akarta, hogy Chris...

- FLORENCE! – kiáltott utána Noora, mintha eddig üldözte volna és a ledermedt lányt derekánál visszarántotta. Florence nekicsapódott a hideg földnek, nyakába csúszott kabáttal és összekócolt hajjal, lesírt sminkkel és lüktető szívvel. Noora még mindig szorosan tartotta magához a most már teljesen összetört lányt. Nem elég, hogy majdnem elütötték, ott mindenki előtt, maga a sofőr Iben volt, akiről ez idáig semmit sem tudott, és Christoffer rémült arca, mikor meglátja maga előtt a lányt. Tisztán lehetett hallani a járműből kiszűrődő zajokat, az eszeveszett ordítozást.

Florence nehezen bírt lábra állni. Hétfőig nem érzékelt fájdalom hatolt bal lábába – a kocsi egy hatalmas zúzódást hagyott maga után. Emlékeiben még mindig élénken élnek az emlékek. Egy szemhunyásnyit sem aludt a hétvégén, még úgy sem, hogy teljes védelem állt mellette. Florence a maga kis elveszett világába zárkózott, teljesen eltaszítva magától barátait, és a tudatot, hogy hétfőn igenis szembe kell néznie velük. A hétfő hamar eljött, a lány már arra kapta fel fejét, hogy a sulitól pár méterre áll. Lába miatt kicsit biceg, nehezebbé teszi a járást és a lépcsőzést. Nem akart nyomorultnak tűnni, nem kért segítséget, sőt, inkább külön megparancsolta barátnőinek, hogy ne segítsenek neki. Florence teljesen összezuhant, ezt ő is tudja. Vilde-nek fáj mindezt látni, ahogy meglátta a bicegő barátnőjét, elővette táskájából a meleg péksütit, amit külön neki vett.

- Szia! – köszönt az életvidám lány a komor Florence-re, aki csak egy gyors mosolyt erőltetett magára. – Hoztam neked reggelit. Kakaós csiga.

- Köszönöm szépen! – szerényen elfogadta a reggelit, amit Vilde rögtön egy jó pontnak vett. Együtt mentek be a suliba, együtt mentek el a szekrényükhöz, hogy felmarkolják testnevelés felszerelésüket.

- Ühm – nyögött egyet Vilde, ahogy ránézett lehajtott fejű barátnőjére – nem kérsz felmentést?

- Nem – ingatta fejét. Kérhetett volna pedig – nagyon fájt a lába. A lilás folt egyre nagyobb lett, de fájdalmát elnyelte.

- Uh – a lány fordult egyet, pont mint akkor, mikor először összefutottak. Megint csak a mellkasát látta, de most egyszerűen nem bírt felnézni rá. Egyenest kikerülte, pedig a fiú kétszer állta el utát ezután.

- Kérlek, hadd menjek! – kérte elnyűtt hangon, rá sem ismert a fiú. Az ő szívét is ugyanannyira bántotta, mint Vilde-ét, hogy így kell őt látnia. Őt, akibe még mindig olyan szerelmes, hogy az már félelmetes.

- Hogy vagy? – a legnevetségesebb kérdés egy ilyen helyzetben, de őszintén kérdezte. Érdekelte, hogy mi történt vele, hogy min megy keresztül. A lány fejét ingatva végre összeszedte akaraterejét és belenézett most zölden virító szemeibe.

- Kurva szarul. Esetleg szeretnél hallani még több káromkodást a számból? – kérdezte karba tett kezekkel, hidegen.

- Szeretnék mindent hallani, ami engem illet.

- Ó, szóval szeretnéd tudni, min mentem keresztül egészen idáig? Nos, lássuk csak – dörzsölte állát, mintha tényleg gondolkozni kéne rajta, pedig az összes válasz a nyelve hegyén volt. – Először is, átejtettél a ló túloldalára, de nagyon durván. Elhitetted velem a legszemetebb módon, hogy fontos vagyok neked, miközben egész idő alatt csak az járt a fejedben, hogyan kúrhatnál meg! Fogadni merek, hogy pár dologban benne volt Iben keze is, aki tuti szívesen ajánlotta fel magát neked csak azért, hogy engem tönkretegyél, nem e? – vonta fel egyik szemöldökét hevesen a lány. Christoffer összeszorította állkapcsát, kezei ökölbe szorultak és egy pillanatra elpillantott a lányról. Vilde időközben inkább elment, nem szerette volna hallani kettejük vitáját. Nos, jól tette. Csak ahogy kinyitotta a lány a száját, a körülöttük lévő diáksereg egyesével fordult kettejük irányába.

- Kellettem én neked valaha? – kérdezte úgy őszintén, eltekintve a testi vágyaktól. Christoffer elkapta tekintetét az őket figyelő diákokról és visszafordult Florence-hez.

- Mindig kellettél.