Grow Up Inside The Hydra

21. Fejezet

Becky:

Lassan hónapok teltek el az ikrek érkezése óta, de ezalatt alig találkoztam velük. Néhány intés az edzőtermekben, egy-két elejtett sziasztok a folyosókon, ha Brock velem volt még annyi sem. Mikor kérdeztem Brockot, hogy mi történt, vagy mit mondott nekik, soha nem adott egyenes választ, állandóan terelt, ha pedig tovább feszegettem egyenesen leharapta a fejem. Tehát hanyagolnom kellett a témát, pedig annyira szívesen töltöttem volna egy kis időt az ikrekkel, sosem volt még velem egykorú, vagy közel egykorú társaságom. 

Végeztünk az edzéssel, Brock még a teremben maradt, hogy helyreigazítsa a népeket, én pedig nem akartam mást, csak levetni magam az ágyba és kezembe kapni a legújabb könyvem, amit a Parancsnokom a legutóbbi akciója után szerzett nekem. Már majdnem el is értem a szobánkat, mikor megpillantottam a Maximoff fiút a folyosó végén és elöntött a most vagy soha érzés. 

- Pietro! - kiáltottam oda neki, mire megtorpant és felém fordult. - De jó, hogy itt vagy - értem hozzá szuszogva. 

- Igen? - vonta fel a szemöldökét, közben folyamatosan mögém nézegetett. 

- Igen - bólintottam. - Beszélnünk kéne. 

- Iiigen? - ismételte a kérdést elhúzva, mire a szemem forgattam. 

- Komolyan. Mit csináltam? - kérdeztem alig hallhatóan. 

- Nem csináltál semmit - rázta a fejét. 

- Akkor miért kerültök a húgoddal? - tártam szét a karjaim. 

- Figyelj a múltkor... - kezdte, de a mondat közepén megakadt. - Nem beszélhetnénk meg ezt odakint? - kérdezte, engem pedig abban a szent pillanatban kirázott a hideg, nem is kicsit. - Mi az?

- Én nem... Nekem nem... Én még sosem...

- Sosem mi? - kérdezte, kék szemeiben értetlenség csillogott.

- Én még sosem voltam odakint - súgtam lehajtott fejjel.

- Soha? - kérdezte döbbenten.

- Nem, soha - ráztam a fejem és az alsó ajkamba harapva felnéztem rá. - Nem tudom mi van odakint.

- Ezen segíthetek - mosolyodott el, én pedig nem tudtam mire akar kilyukadni. - Ki nem vihetlek, de behozhatom neked a kinti világot. Segítek, hogy mindent megtapasztalj.

- Hogyan?

- Az öreged cigizik? - kérdezte hirtelen, én pedig hirtelen csak pislogni tudtam.

- Mármint Brock? - kérdeztem , mikor végre megtaláltam a hangom.

- Nem az apád? - nézett furán, én pedig elnevettem magam.

- Nem - ráztam a fejem továbbra is nevetve. - Brock a Parancsnokom, ő nevelt fel és képzett, de nem, nem az apám.

- Én végig azt hittem, mármint annyira véd és te is annyira ragaszkodsz hozzá, gondoltam...

- A Parancsnokom - ismételtem egy halvány mosollyal.

- Szóval cigizik? - kérdezte, én pedig elgondolkodtam.

- Igen. Miért?

- Hozd el a cigit, én hozok inni. Egy óra múlva ott ahol először találkoztunk, oké? - kérdezte, de még mielőtt válaszolhattam volna, egy gyors csókot adott az arcomra és már ott sem volt.

Kihasználva, hogy Brock amint visszaért az eligazításról bevetette magát az ágyba - szerencse, hogy tipikus fekszik, alszik típus - elkezdtem kotorászni a cuccai között és egész hamar rá is találtam a vésztartalékára. Gyorsan a zsebembe süllyesztettem a dobozt, majd emilyen halkan csak tudtam elhagytam a szobát, mintha ott sem lettem volna. Azért előnyei is vannak, ha az ember lányát bérgyilkosnak képzik.