Grow Up Inside The Hydra

23. Fejezet

Brock:

Becca az ikreknél éjszakázott, amin nem csodálkoztam. Túllőttem a célon és ez nem csak akkor tudatosult bennem, mikor betörte az orrom, hanem már abban a pillanatban, amikor a szavak elhagyták a számat. Tudtam, hogy rosszul esett neki, és tudtam, hogy rettenetesen nagy hiba volt belekeverni az apját, de dühös voltam, rá és a Maximoff fiúra is. Nem gondolkodtak és ez Pietrotól nem lepett meg, de Beccától igen. Ennyire sosem volt meggondolatlan, makacs volt és sokszor ment fejjel a falnak, de ez most több volt a soknál.

Miután Becca elrohant, jól ki akartam osztani Maximoffot, aki ahelyett, hogy összehúzta volna magát, elkezdett kioktatni.

- Nem voltam elég világos? – rivalltam rá, mikor Becca eltűnt a sarkon. – Világosan elmondtam neked és a húgodnak is, hogy ne menjetek a közelébe!

- Na ide figyelj Öreg! – lépett felém egyet, én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. - Ő keresett meg, Ő akart velem beszélni. Ki akartam vinni...

- Mi a faszt akartál?! – ordítottam rá.

- Ki vinni – folytatta ugyan olyan nyugodtan, én pedig azt hittem ott helyben kibelezem a srácot. -, de közölte, hogy még sosem járt odakint. Te vagy a parancsnoka, azt állítod, ő is azt mondja, hogy törődsz vele, mégsem viszed ki, mutatod meg neki, hogy milyen a külvilág. Bezárod, burokban tartod, ugyan úgy, ahogy a többi rohadék – hadarta és minél dühösebb lett, annál jobban előjött, az amúgy is erős akcentusa.

- Nem kaptam rá parancsot.

- Szóval ennyi? Rebecca csak egy parancs, amit teljesítesz?

- Na, ide figyelj! Kurvára nem tartozom magyarázattal, főleg nem egy olyan taknyos kölyöknek, mint te vagy – böktem meg a mellkasát, mire kihúzta magát, egyébként sem volt alacsony, de így még magasabbnak látszott.

- Csak egyet árulj el nekem Parancsnok – nézett mélyen a szemembe. – Ha arra kapnál parancsot, hogy megöld, azt is vakon követnéd?

- Nem kapok ilyen parancsot – mondtam határozottan, de őszintén szólva én is csak reménykedni tudtam, hogy igazam van.

- Fogadj meg egy tanácsot egy ilyen taknyos kölyöktől, mint én – mondta olyan komolysággal, amit ki nem néztem volna belőle. -, ha így folytatod, akkor nem megvédeni, hanem bántani fogod, még ha nem is akarod.

Avval ott hagyott, én pedig álltam ott, néhány percig mérlegelve a szavait, majd Becca után indultam. Tudtam, hogy dühös lesz, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire.

Reggel megpróbáltam kicsit helyre rakni az orrom, ami nem kell mondjam baromira fájt. Mi tagadás azért büszke voltam Beccára, szép ütés volt. Mikor elkészültem és sikerült elállítanom a vérzést a Maximoff lány szobája felé indultam, majd mikor odaértem kopogás nélkül benyitottam.

- Nem! – kiáltotta a Sokovia-i lány rám mutatva, majd szó szerint kilökött a szobából és miután ő is kilépett becsukta az ajtót. – Mit akar itt? Nem tett már így is épp eleget?

- Na és a bátyád? – kérdeztem vissza, mire esküdni mertem volna, hogy szemeiben vörös fény villant.

- Pietro csak segíteni akart – vágta csípőre vékony kezeit. Egyáltalán nem tűnt veszélyesnek, de ha az ember éveket tölt a Hydránál, ismeri a Fekete Özvegyeket, akkor megtanulja, hogy sose becsüljön alá egy nőt, akármilyen védtelennek látszik is.

- Segíteni? Vodkával, cigivel, mégis miben akart segíteni? Beccának levetkőzni? –kérdeztem hangosabban a kelleténél. Egy ideig még farkasszemet néztem a lánnyal, majd egyik pillanatról a másikra nem kaptam levegőt, mintha valami belülről szorongatott volna. Vörös köd került a látóterembe, ami körülvett engem is és a Maximoff lányt is, és most már tisztán láttam szemeiben a vörös fényt. – Mi francot művelsz velem? – kérdeztem fojtott hangon. 

- Hagyd békén, őt és a bátyámat is - hangja fiatal lányéhoz képest veszélyesen csengett, minden másodperccel egyre nehezebben és nehezebben jutottam levegőhöz.

- Wanda elég! - lépett ki Becca a szobából és elkapta a mutáns lány karját. - Hagyd abba, kérlek! - fogta könyörgőre, mire újra levegőhöz jutottam. - Mit akarsz? - fordult felém és biccentett a Maximoff lánynak, hogy menjen vissza a szobába. 

- Tudod, hogy csak azért mert nem vagy hajlandó beszélni velem Pierce nem tekint el a kiképzésedtől, ugye? - kérdeztem monoton hangon, mire az ajtókeretnek támaszkodott és összefonta kezeit a mellkasán. 

- Szóval csak ezért jöttél? - horkant fel, kék szemei szikrákat szórtak. 

- Másért kellett volna? - kérdeztem vissza és leutánoztam a testhelyzetét. 

- Nem is tudom - nézett a plafonra, hangja tele volt szarkazmussal. - mondjuk bocsánatot kérni. De lehet bennem van a hiba, mert azt hittem ez lenne a természetes, azok után amiket mondtál. 

- Nem fogok veled vitatkozni - ráztam a fejem. 

- Mert azt hiszed neked van igazad - vágott vissza megemelve a hangját. 

- Háromkor az edzőteremben - fordultam sarkon és me sem várva a válaszát ott hagytam, de még hallottam, ahogy egy "seggfej"-et elmotyog az orra alatt. Meg is hatódtam volna, de közel nem ez a legdurvább dolog, amit mondott rám.

Mikor beléptem a terembe Becca már várt rám. Kezeit csípőre vágta és úgy figyelt, látszott rajta, hogy semmi kedve ott lenni, de egyikünk sem tehetett ellene semmit. De annak ellenére, hogy mennyi dac sütött az arcáról zokszó nélkül csinálta végig a feladatsort, amit mondtam. Összesen tíz perc választott el minket attól, hogy végezzünk és ki-ki mehessen a maga dolgára, de természetesen nem így lett. Nem tudom ki kiabált rá hamarabb a másikra, de a következő dolog, ami rémlik az Becca ökle, ahogy közeledik az arcom felé és épphogy sikerül elhajoljak előle. Minden mozdulatából áradt a düh és a mérhetetlen harag, biztos voltam benne, hogyha valamelyik telibe kap, akkor annak jó sokáig nyoma marad. Ütések követték egymást, rúgások, egyre gyorsabbak és egyre erősebbek, míg végül mindketten a földön ülve, zihálva végeztük. 

Perceken keresztül ültünk ott, majd Becca se szó, se beszéd falállt és elment. Egy ideig néztem utána, majd a fejemet rázva én is felálltam és a zuhanyzók felé vettem az irányt. 

- Faszom! - vágtam be magam mögött az ajtót, majd a következő pillanatban a tükör szilánkjai hatalmas hanggal csörrentek a csempén. - A büdös életbe! - támaszkodtam meg a mosdókagylón. 

- Csak nem összevesztetek Hófehérkével? 

- Kurvára nincs hozzád hangulatom - morogtam az orrom alatt. 

- Kár - mondta Rollins az ajtókeretnek támaszkodva. - Pierce látni akar - biccentett a folyosó felé. 

- Mit akar? - kérdeztem egy sóhaj kíséretében. Most sem jutok el a zuhany alá. 

- Nem kötötte az orromra, csak azt mondta, hogy szóljak. Ennyi. 

Nagy nehezen elvonszoltam magam a főnököm irodájához, majd bekopogtam az ajtón és rögtön jött is a válasz. Mikor beléptem mindenki felém fordult. 

- Uraim, megtennék, hogy magunkra hagynak minket a Parancsnokkal? - kérdezte Pierce mézes-mázas hangon, amitől legszívesebben a szemem forgattam volna, de türtőztettem magam. A többiek lassan kiszállingóztak, én pedig egyedül maradtam Pierceszel. - Feladatom van a számára Parancsnok. 

- Éppen ideje volt - bukott ki belőlem, mire egy szúrós tekintetett kaptam válaszul. 

- A Katonával megy ki - mondta egy számító mosollyal az arcán, én pedig azt hittem nem hallok jól. Ezt most nem gondolhatta komolyan.