Grow Up Inside The Hydra

7. Fejezet

Hónapokkal később

Brock:

- Ez miért kell? - kérdezte miközben a kezére tekertem a bandázst.

- Hogy ne sérülj meg - húztam meg a gumis anyagot.

- Aú! Ez szorít! nyavajgott és szabad kezével lefogta az enyémet.

- Igen, szorít és szorítani is fog, mert szorítania kell. Eressz már! - rántottam el a kezem.

- Morcos vagy - állapította meg, mire a szemem forgattam.

- Na ne mond, talán nem lehet köze ahhoz, hogy valakinek az éjszaka közepén kilencszer kellett elmennie hu... pisilni és mind a kilencszer felkeltett, mert nem mert elmenni a mosdóig? - néztem rá vádlóan, mire kinyújtotta rám a nyelvét. - Tudod, hogy evvel nem hatsz meg - nem felelt semmi csak megrántotta a vállát és duzzogni kezdett. - Kész vagy - álltam fel mikor befejeztem.

- Nem is akarlak meghatni, tudd meg! - felelte, és felhúzta az orrát. - De ennek mi értelme, Brock?

- Az előbb már válaszoltam...

- Ne legyél rám dühös, mert akkor nem foglak szeretni.

Felvont szemöldökkel néztem rá, egy pillanatig nem tudtam eldönteni, mit reagáljak.

- Én nem vagyok dühös, csak egy kicsit ideges - ragadtam meg a csuklóját, és a box zsákok felé kezdtem húzni.

- Most mit csinálunk?

- Azt képzeljük, hogy bevered Rollins fejét. És nagyon jól fog menni - jelentettem ki tényszerűen, mielőtt megkérdőjelezhetett volna.

- De miért? - nézett fel rám hatalmas kék szemeivel.

- Ne kezd ezt, csak üss! - mutattam a zsákra. Egy jó ideig csak bizalmatlanul méregette, majd bal kezével egy nagyot ütött rá. - Nem viszel bele elég erőt.

- Mert nem tudok - fonta össze kezeit keskeny mellkasán.

- Tudnád, ha akarnád! - lettem egyre türelmetlenebb, pedig még csak akkor kezdtük. - Bal kezes vagy?

- Aham - bólintott és felemelte vékony karját.

- Oké akkor - kezdtem gondolkodni. - bal öklöd az álladhoz, jobb láb előre, bal hátul, jobb kéz magad előtt ökölbe szorítva.

- Így? - vette fel az alapállást. Jól szemügyre vettem, ott ahol kellett igazítottam rajta, de egyébként elég ügyesen csinálta. Már csak ütni kellett volna tudni.

Volt egy olyan érzésem, hogy már órák óta vagyunk bent a teremben és nem pihent egy kicsit sem, de ami meglepett az az volt, hogy nem is akart. Alig öt éves létére nagyon elszánt volt. Csak ütötte a zsákot újra és újra és újra, egyre erősebben és erősebben. Jobb kézzel, majd ballal, egyszer így egyszer úgy. Egy felütés egy jobb vagy bal horog. Nagyon gyorsan belerázódott, gyorsabban, mint gondoltam, őszintén hónapokra, minimum hetekre saccoltam, amíg normálisan tud ütni, de kellemeset csalódtam. Makacs volt, akaratos, és kitartó, pontosan ezek a tulajdonságok kellettek ide.

Pár pillanatra nem figyeltem csupán oda rá és mikor visszapillantottam olyan hévvel, dühvel, mondhatni gyűlölettel ütötte a zsákot, hogy először köpni, nyelni nem tudtam.

- Becca nyugi! - szóltam rá mikor megbírtam szólalni. Mintha meg sem hallotta volna tovább püfölte a zsákolt. Egyre jobban kezdte kapkodni a levegőt, ujjai már vörösek voltak, de hiába szóltam rá nem hagyta abba. - Rebecca! - szóltam rá újra, majd a derekánál megragadtam és hátrébb vonszoltam.

- Hagyjál! - kapálózott, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyom és mind a ketten elestünk. - Engedj el! - sipítozott és fél pillanat múlva már könnyek áztatták az arcát.

- Becca - mondtam ki halkan a nevét, mire azonnal hozzám bújt és keserves zokogásba kezdett. - Mi történt? - kérdeztem és próbáltam eltolni kicsit magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni, de erősen kapaszkodott az atlétámba. - Becca - simítottam végig hosszú haján és az ölembe húztam.

- Apára gondoltam, hogy elküldték aludni - szipogott továbbra is a trikóm markolászva. - aztán, arra, hogy Rollins miket csinált és mondott. Hiányzik Apu - kezdett újra zokogni én pedig abban a pillanatban döntöttem el, hogy aznapra végeztünk. A karjaimba vettem a síró lányt és visszaindultam vele a szobába. - Brock - suttogta mikor letettem az ágyra.

- Hm? - kérdeztem miközben elfésültem barna tincseit a szeme elöl.

- Ugye te nem fogsz elmenni? - nézett fel rám könnyes szemekkel. - Nem hagysz itt, nem hagysz egyedül igaz?

- Nem - vágtam rá hezitálás nélkül. - És ő sem - folytattam és tudtam, hogy tudja, kire gondolok. Abban a pillanatban a karjaimba vetette magát és olyan szorosan ölelt át, hogy kishíján nem kaptam levegőt. - Jól van - toltam el egy kicsit magamtól. - Mit szólnál, ha fürdenél egyet én meg addig hozok valamit enni?

- Engedsz vizet? - törölte meg a szemét.

- Igen, addig keress valami tiszta ruhát - mondtam és a fürdőbe mentem. Megengedtem neki a vizet ő pedig betotyogott az egyik pólómmal. - Már áthoztuk a ruháidat - vontam fel a szemöldököm.

- De a tieidben szeretek aludni - pislogott nagyokat.

- Egye fene - emeltem tekintetem a plafonra. - csak siess oké?

- Oké - felelt hatalmas mosollyal.

Kimentem a fürdőből, majd a szobából is és elindultam a konyhaszerű helyiségbe vezető úton. Nem szerettem és nem szoktam egyedül hagyni, de nem lehettem mindig mellette, néha magára kellett hagynom. Ami nem volt a legjobb ötlet.