- Nem Brock! Nem hagyhatsz itt vele, ez megfog ölni! - kiabáltam végig a folyosón és még akkor is, mikor beértünk a szobába. - Ha meg akarsz szabadulni tőlem, akkor annak van kegyelmesebb módja is.
- Becca... - kezdett volna nyugtatni már vagy ezredjére, de újfent nem hagytam neki.
- Brock! - mondtam ki a nevét szinte már hisztérikus állapotban. Tényleg kezdtem bepánikolni, nagyon féltem, hogy mi lesz velem, ha elmegy. Mármint, máskor is elment már, de akkor Pierce nem bízott rá Rollinsra, de most nem akarták félbehagyni a képzésem, így nem bújhattam a szobámba amíg Brock vissza nem jött.
- Na jó, Rebecca Barnes figyelj rám! - ragadta meg a két vállam, hogy valamiképp észhez térítsen. - Sietek, ahogy csak tudok, amint lehet visszajövök, rendben? Nem lesz baj.
- Hazudsz! - vádoltam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. - Nem akarom, hogy elmenj - suttogtam csupasz lábamat vizslatva és nem néztem rá.
- Nekem sem álmaim netovábbja, hogy itt hagyjalak Rollinsszal, de sietek ígérem. Ha bármi van ne foglalkozz Pierceszel, bezárkózol ide és nem törődsz semmivel, itt bent maradsz, hívsz én pedig jövök - nézett mélyen a szemembe, én pedig nem tudtam tovább tartani magam, átöleltem és halk zokogásba kezdtem.
- Ne hagyj itt! - zokogtam a mellkasába és olyan erősen öleltem amennyire csak tudtam. - Nem akarok egyedül maradni. Megígérted, hogy sosem hagysz egyedül!
- Tudom, de nem rajtam múlik - ölelt át és állát megtámasztotta a fejem tetején. - Ha rajtam múlna maradnék, de a parancs nekem is parancs, ezt te is tudod. Ezt a kis időt kibírod és utána minden a régi lesz. Csak most legyél erős - tolt el egy kicsit magától, hogy a szemébe nézhessek.
- Apa is ugyan ezt mondta akkor - szipogtam és még mindig folytak végig könnyek az arcomon.
- Ha meghúzod magad és viselkedsz, akkor nem lesz gond. Csak most az egyszer legyél jó Kislány- játszadozott az egyik tincsemmel. - Megígéred? Hm?
- Akármit Vénember - erõltettem mosolyt az arcomra.
- Gyere ide! - tárta szét a karjait, én pedig szoros ölelésébe bújtam. - Vigyázz magadra!
- Meglesz - motyogtam behunyt szemmel, addig nem is vettem észre mennyire fáradt vagyok. Egy ásítás szökött ki ajkaim közül és mázsás súlyúnak éreztem minden végtagomat. Brock a karjaiba vett, majd az ágyhoz sétált velem és letett rá, aztán ô is befeküdt mellém. - Itt leszel mikor felébredek? - kérdeztem miközben belekapazkodtam a pólójába.
- Korán kell indulnom - simogatta a hátam, mint mindig, mikor meg akart nyugtatni. - Aludj!
- Ez parancs? - néztem fel rá kiskutya szemekkel.
- Igen parancs. Jó éjt! - takart be.
- Jó éjt! - motyogtam félálomban, majd hamarosan elaludtam.
***
Másnap reggel, vagyis hajnalban arra ébredtem, hogy valaki nagyban dörömböl az ajtón. Először megpróbáltam avval tompítani a zajt, hogy a fejemre húztam a párnára, de hamar rá kellett jöjjek, hogy ez nem segít. Lerúgtam magamról a takarót és ideges léptekkel mentem az ajtó felé.
- Mi van?! - vágtam ki az ajtót szinte kiabálva, majd mikor az előttem álló férfi szemébe néztem az ereimben megfagyott a vér. - Mi... Mit akarsz? - kérdeztem már kevésbé határozottan.
- Kezdünk - jelentette ki és megragadta a karomat, majd kifelé kezdett rángatni.
- Ereszz el! - próbáltam kiszabadulni a szorításából, de sehogy sem sikerült, jóval erősebb volt, mint én. - Rollins engedj el! - ficánkoltam folyamatosan. Meg is tette csak hogy nem számítottam rá így abban a pillanatban hanyatt estem.
- Te kérted - mondta gúnyos hanghordozással.
- Baszódj meg! - köptem dühösen, ô pedig akkor ragadta meg a hajamat és kezdett el annál fogva rángatni.
- Rumlownál nem tudtad, de nálam most megtanulod, hogy mi a tisztelet kis ribanc!
A félelem, mint szökõár áradt szét egész testemben elérve minden egyes porcikámat. Hogy én miért nem tudom soha befogni a számat?
YOU ARE READING
Grow Up Inside The Hydra
Fanfiction"- Egy nap kiviszlek innen és sosem jövünk vissza. - De azt mondtad sosem szegjük meg a szabályokat." --- "- Képezze ki, tanítson meg neki mindent, amit csak lehet, küzdjön, mint bármelyik másik Hydra ügynök, sőt jobban, küzdjön úgy, mint maga vagy...
