Grow Up Inside The Hydra

5. Fejezet

Brock:

Mikor végre elértem a főnököm irodáját letettem Beccát, aki ijedten nézett rám.

- Nyugalom, minden oké.

Kopogtam, majd megvártam, hogy beinvitáljanak, ami pár másodperc múlva be is következett, kinyitottam az ajtót és csak azután léptem be, hogy Rebecca ügyetlenül betotyogott. Akkor esett le, hogy még mindig a pólóm volt rajta, ami a földet súrolta és tényleg azt leste, az ember, hogy mikor fog benne orra bukni.

Mikor beléptem az őszes férfi nekem háttal állt, nézett ki a hatalmas ablakon. Az iroda nagyon extravagáns volt, nekem kicsit túl giccses. A falak narancsos színben pompáztak, volt egy hatalmas váza, ami igazság szerint sehogy sem vágott oda, dehát ő tudja, a fa íróasztal nagyon drágának látszott, ahogy a többi szobában lévő holmi is. Rebecca hamar kényelembe helyezte magát az egyik széken, bár egy kicsit sok időbe tellett, mire feltornázta magát, mivel kis termetéhez képest magas volt neki a bútordarab. Bokáit, amik alig látszottak ki a ruhadarabom alól összekulcsolta és himbálni kezdte őket, miközben apró ujjait tördelte.

- Á, parancsnok – fordult meg a férfi.

- Uram – csaptam össze a bokám ösztönösen. – Hivatott – mondtam ki a nyilvánvalót, de nem igazán volt kedvem a színjátékhoz.

- Úgy van – bólintott, majd mögém nézett. – Szervusz Rebecca! – küldött felé egy álszent mosolyt.

- Uram – motyogta és nem nézett egy pillanatra sem a férfira. Minden vonásából, minden egyes rezdüléséből ki lehetett olvasni a félelmet és úgy láttam Pierce ez örömmel veszi tudomásul. A férfi visszanézett rám és épp mondani készült valamit, mikor Becca újra megszólalt. - Uram?

- Igen? – kérdezte éllel a hangjában.

- Mikor ébresztik fel apát? – kérdezte suttogva, de most egyenesen Pierce szemeibe nézett és akkor valami olyasmit pillantottam meg szemeiben, mint soha máskor senkiében. Tiszta gyűlölet csillogott kék íriszeiben, merő undor.

- Amikor eljön az ideje – rendezte le ennyivel a férfi, majd felém fordult. – Hallottam az összetűzéseiről Rollinsszal – mondta, majd hátat fordított és a székéhez ment, hogy aztán kényelmesen elhelyezkedjen benne. – Sőt néhány perccel ezelőtt volt szerencsém végignézni az egyiket – kulcsolta össze kezeit az asztallapon.

- Uram én...

- Maga egy igen tehetséges katona Rumlow, gondolom, tisztában van vele és avval is, hogy éppen ezért van itt – hajolt közelebb és folyamatosan a szemebe nézett.

- Természetesen – bólintottam.

- Ami pedig a Rollinsszal való nézeteltérését illeti, jó lenne, ha elintéznék, mert nagyon úgy tűnik, sőt külön azt szeretném, ha maguk együtt dolgoznának. Az pedig úgy nem működik, ha lépten-nyomon egymás torkának ugranak. Ért engem parancsnok?

- Igen Uram, de megjegyezném, hogy nem én voltam az, aki ezt az egészet kezdte – mondta, de utána rögtön úgy éreztem magam, mint egy árulkodó óvodás, vicc volt az egész.

- Tudtommal, maga ütött először – billentette oldalra a fejét.

- Elrendezzük a dolgot – mondta kitérve a válasz elől.

- Helyes – bólintott elégedetten. – és most térjünk át a feladatára...

- Ha előtte megengedne egy kérdést Uram – szakítottam félbe, mire felvonta egyik szemöldökét. – Az ő esetében – mutattam Becca felé, aki erre felkapta a fejét. -, mit jelent az, hogy hibás?

- Bevallom erre a kérdésre számítottam magától a legkevésbé, de, ha már ennyire érdekli – dőlt hátra a székén és mutatta, hogy én is üljek le. – Évekkel ezelőtt még az oroszok belekezdtek egy programba, amit csak Tél Projektnek emlegettek – kezdett bele a mondandójába én pedig figyeltem. – ennek a programnak vagy projektnek – minden, hogyan nevezzük – az alanya az ő apja is, a Tél Katonája, ő volt a legelső. Utána voltak még mások is, de éppen inaktívak, de ez nem fontos. Öt éve, mi is belekezdtünk a saját Tél Programunkba és a Katona DNS-ével kezdtünk „játszadozni". Többször is próbálkoztunk életképes alany létrehozásával, de nem jártunk sikerrel.

- Klónozni akartak – ráncoltam a homlokom, mire bólintott.

- Pontosan. Rengeteg kísérletünk kudarcba fulladt, egyet kivéve – mutatott Rebecca felé, aki jobbnak látta a padlót vizslatni. – Sikeres volt a megtermékenyítés...

- Ki az anya? – vágtam közbe.

- Nem lényeges, elég annyi, hogy tökéletes alany volt, erős, jólképzett – és itt le is zárta a másik szülő témáját. – Mind mondta klónt akartunk, de valahol homokszem csúszott a gépezetbe, azóta sem tudjuk, hogy hol és mikor, de megtörtént. A várt eredmény helyett egy lányt – nyomta meg a szót. – kaptunk, nem kell, hogy mondjam nem ez volt a terv.

- Azt hiszem még mindig nem értem – ráztam a fejem. – Azt akarja, mondani...?

- Azért hibás kísérlet, mert lány lett, igen – szögezte le, nekem pedig kikerekedett a szemem. – Mondanom sem kell a Hydránál nem tűrjük el a hibákat, de a Katona valahogy tudomást szerzett a kísérletekről és megakadályozta, hogy eltöröljük.

- Eltörölni? Mármint megölni? – kérdeztem hitetlenül, de igyekeztem nem kimutatni semmilyen érzelmet.

- Pontosan, de mindenből ki lehet hozni valami jót, ahogy ebből is – mutatott újfent Rebeccára. Ebből – húztam el a számat, de uralkodtam magamon. – És ez lenne a maga dolga, ha már így összeakadt vele, kihozni belőle a legjobbat.

- És ezt mégis hogy csinálnám? – kérdeztem, tényleg fogalmam sem volt róla, hogy hová akar kilyukadni.

- Kiképzi. Attól, hogy valami balul sült el attól még az apja génjei dominálnak benne és van valami a vérében, ami igen értékes. Nagyon jó adottságai lehetnek, amiket ki akarunk használni. Tehát, képezze ki, tanítson meg neki mindent, amit csak lehet, küzdjön, mint bármelyik másik Hydra ügynök, sőt jobban, küzdjön úgy, mint maga vagy az apja, ha sikerül és bírja, akkor élni fog és, ha így lesz, azt akarom, hogy ő legyen a következő. Azt akarom, hogy ő legyen A Tél Lánya.