Grow Up Inside The Hydra

20. Fejezet

2010. április 22.

A táblákat figyelve haladtam vissza a bázisra, közben idegesen dobolva a kormányon. Percenként néztem a visszapillantó tükörbe és ellenőriztem a hátsóülésen ülőket, mindketten az ablakon bámultak ki, közben egymás kezét fogták. Nem tudtam mit akar Strucker velük kezdeni, de nem is az én dolgom volt, csak azon aggódtam, hogy Becca látóterébe ne kerüljenek, mert nem hittem, hogy avval bárki is jól járna.

Óvatosan lefordultam a földútra és úgy zötykölődöttünk tovább. Húsz perc után már nem bírták tovább a csendben gubbasztást.

- Hová megyünk? – kérdezte a srác szorosabban húzva magához a lányt.

- Csak maradjatok csendben – morogtam. – mindjárt ott vagyunk – tette hozzá, mire csak a szemüket forgatták.

Végül csak elértük a bázist, leparkoltam két terepjáró közé, majd kiszálltam a kocsiból és mutattam a kölyköknek, hogy ők is tegyenek így. Óckodva kiszálltak, a fiú elől állt, maga mögött tartva a lányt, aki megszeppenve pislogott ki mögüle. Elindultam az épület felé, ők pedig követtek. Az ügynökök, akik szembe jöttek velünk kíváncsian méregették a kölyköket, majd megjelent Rollins is, és tudtam nem fogja szó nélkül hagyni az érkezésüket.

- Nocsak, Parancsnok! – állta el az utat, én pedig kénytelen voltam megtorpanni. – Kaptál még kiegészítőket a kis szuka mellé? – nézett a mögöttem lévő gyerekekre.

- Semmi közöd hozzá, és ha csak egy ujjal is hozzá nyúlsz bármelyikükhöz is, biztos lehetsz benne, hogy egy ideig nem fogod használni a karodat – löktem arrébb és mentem tovább.

- Köszönjük – lépett mellém a lány és csak pislogott rám hatalmas zöld szemeivel.

- Semmiség – rántottam meg a vállam, majd megálltam, mikor a folyosó végén feltűnt Pierce alakja.

- Parancsnok, beszélnünk kell – biccentett az irodája felé.

- Maradjatok itt! El ne mozduljatok! Megértettétek? – kérdeztem, ők pedig bólintottak.

Becky:

Brocknak hamarosan vissza kellett érnie, úgyhogy erőt vettem magamon és kivonszoltam magam a folyosóra, hogy megkeressem, közben imádkoztam, hogy ne fussak össze Rollinsszal. Hamarosan viszont világos lett számomra, hogyha van Isten, akkor nem vagyok éppen az ipse szíve csücske. Az egyik folyosó végén megpillantottam a hatalmas alakot, már éppen azon voltam, hogy inkább sarkon fordulok, de aztán megláttam, hogy az ügynök nem egyedül van. Egy körülbelül velem egykorú fiú állt vele szemben, aki egy ugyan olyan korú lányt próbált takarásban tartani. A hajuk ugyan olyan árnyalatú volt, viszont a szemük különbözött, a fiúnak szinte világító kék szeme volt, melyek most dühösen villantak Rollinsra, a lány pedig egy zöld szempár tulajdonosa volt. Az ügynök fenyegetően, gonosz mosollyal méregette őket, mire ökölbe szorult a kezem.

- Hagyd őket! – kiabáltam rá, mire felém fordult.

- Barnes, hol hagytad a parancsnokod? – kérdezte, én pedig közé és a két újonc közé léptem.

- Tünés! – szorítottam ökölbe fémkezem, ami hangosan kattant egyet.

- Az őrangyaluk lettél? Rumlow hozta őket, te pedig pátyolgatod. Papás-mamást játszotok? Ez aranyos – mondta, én pedig nem tudtam uralkodni magamon és behúztam neki egyet.

- Takarodj! – kiabáltam rá, míg ő a vérző orrát törölgetve felegyenesedett. – Most, vagy kapsz mégegyet – fenyegetőztem.

- Ezt nagyon megbánod még – lépett hátra dühösen méregetve.