Grow Up Inside The Hydra

6. Fejezet

Brock:

Amint visszaértünk a szobába Beccát leültettem a fotelba, majd a Pierctől kapott aktákat a dohányzóasztalra dobtam és a fürdőbe mentem. Legalább tízszer megmostam az arcom hideg vízzel és reménykedtem benne, hogy ez csak álom és hamarosan felébredek, de nem következett be. Hogy a jóistenbe várhatja el tőlem Pierce, hogy kiképezzek egy alig öt éves gyereket? – kérdeztem magamtól, miközben az arcomat töröltem meg, aztán csak álltam ott, mint valami szerencsétlen és a tükörképemet figyeltem. Fegyvert akar csinálni egy gyerekből. Futott újra és újra az agyamon. Most komolyan, hogy képzelhette, ez a kislány még egy legyet sem tudott volna lecsapni bűntudat nélkül, nemhogy, majd megöljön valakit bármikor is, nonszensz.

Ilyesfajta gondolatok pörögtek le az agyamban egészen addig, amíg fájdalmas nyöszörgést nem hallottam a szobából, majd hamarosan szipogást is. Mikor a szobába léptem azt láttam, hogy Becca az ágyon ül és azt a kezét szorongatja, amelyikkel bevert egyet Rollinsnak. Odasétáltam hozzá és letérdeltem elé, mire rám nézett.

- Hadd nézzem – fogatam meg apró kezét, mire felszisszent.

- Fáj – jelentette ki a nyilvánvalót.

- Eddig nem fájt? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mert amíg Piercenél voltunk meg sem rezzent. Nem válaszolt csak lesütötte a tekintetét, én nem erőltettem, hanem tovább vizsgáltam a sérült kezét. – Jobbesetben csak megzúzódott, keresek fáslit, majd azzal bekötözöm.

- Ühüm – fogta meg újra fájó végtagját.

Megint a fürdőbe mentem az elsősegélydoboz után kutatva, de világért megnem találtam volna elsőre.

- Ki az a retardált vadbarom, aki a wc mögé teszi ezt a szart? – kérdeztem fennhangon mikor végre megtaláltam. Kivettem belőle a fáslit és visszamentem a szobába. – Add a kezed! – kértem, de Rebecca csak a fejét rázta. – Ne hisztizz, add a kezed! – szóltam rá, mire kelletlenül felém nyújtotta. – Nem értem, hogy miért kell mindig... - motyogtam az orrom alatt és a kelleténél jobban meghúztam az anyagot.

- Au! – sipítozott és ép kezével megütött. Tágra nyílt szemmel néztem rá, ő pedig duzzogva figyelt engem. Nem néztem volna ki belőle, hogy megüt, tényleg több van ebben a kis törpében, mint ami elsőre látszik.

- Megütöttél.

- Mert fájt –védekezett azonnal fennhangon én pedig nem bírtam ki, hogy ne nevessek. – Most miért nevetsz ki? – kérdezte, de nem válaszoltam. – Gonosz vagy – duzzogott tovább és végig nem szólt hozzám, amíg bekötöttem a kezét. – Köszönöm – motyogta, mikor befejeztem.

- Mi van, most már nem vagyok gonosz – álltam fel, hogy visszategyem a fáslit a helyére, mikor pedig a fürdő felé fordultam egy párna találta el a hátamat, mire megtorpantam. Amikor megfordultam, hogy szembenézzek a támadómmal, Becca ártatlanul pislogott rám. – Komolyan? – kérdeztem és összefontama a kezem a mellkasomon.

- Nem komolytalanul – válaszolta pimasz mosollyal az arcán és nekem hajított még egy párnát.

- Viselkedj – dobtam vissza a tárgyat, ami a háta mögé esett.

- Nem talált! – kiáltott örömittasan és ugrálni kezdett az ágyon, már nem is törődve fájó kezével.

- Nem is akartam – mondtam és a fejemet ráztam. Nem akar felnőni?

- Én is ezt mondanám – csak sóhajtottam egyet, majd a fürdőben visszatettem a helyére a kötözőanyagot.

 Mikor visszaértem a szobába Rebecca megint az ágyon az ágyon ült és úgy nézett ki, mint aki nagyon gondolkozik valamin.  A dohányzóasztalhoz sétáltam és elvettem az ott lévő aktát, majd leültem a fotelba és olvasni kezdtem.

Név: Rebecca Stephanie Barnes – már itt megakadtam.

- Stephanie a második neved? – néztem az ágyon üldögélő kislányra.

- Aham – bólogatott. – Apa adta, de csak annyit mondott vele kapcsolatban, hogy emlékszik valakire – rántotta meg a vállat, majd újra gondolataiba merült.

Neme: Nő – „enyhe" túlzással.

Született: 1994. 08. 30.

Apja: Sgt. James Buchannan Barnes

Anyja: I. A. / (R. R. Oroszország)

- Kösz a semmit – morogtam és tovább olvastam, nem sok új dolog derült ki, de valamin megakadt a szemem. – Beszélsz oroszul?

- Да, свободно /Igen, anyanyelvi szinten – felelte rám sem nézve. - Папа научил меня, так как на протяжении всего моего детства. Вы говорите о? /Apa tanított egész kicsi korom óta. Te beszélsz?

Persze aranyom hadarj el még huszonnyolc mondatot oroszul és csak utána kérdezd meg, hogy egyáltalán értem-e.

- немного / Egy kicsit – feleltem, majd ledobtam az aktát a földre. - Вы голодны? / Éhes vagy? – kérdeztem, de magam sem tudom, hogy miért oroszul.

- нет / Nem – rázta a fejét, mire rengeteg tincse az arcába hullott. – Brock?

- Hm?

- Én lehetek jó? – kérdezte én pedig enyhén értetlenül néztem rá. – Mert itt nem sok jó ember van, annyira undokok és rosszak, és én nem akarok olyan lenni, mint ők.

- Nem is kell olyannak lenned – ültem le mellé.

- Akkor jó – villantott rá egy fültől fülig érő mosolyt. – Akkor jó leszek.

Az utolsó néhány sorhoz ez adta az ihletet :333 my-last-resort imádatta meg velem ezt a számot *----* 

Kicsit rövidebb fejezet, mint a többi, de remélem azért tetszett ;)