Rachel Black

V. rész

Vizsgaidőszak. Egy tanuló rémálma. Noha Rachel kitűnő tanuló volt, és szeretett is tanulni, meglehetősen izgult az év végi vizsgák miatt. Hermionéval nap, mint nap, késő estig magoltak és gyakoroltak. Már tavaszi szünet óta. Osztály- és évfolyamtársaik furcsán néztek rájuk, sőt, még a felsőbb és alsóbb évesek is. Viszont néhány ötödikes velük egyszerre kezdett készülni, mint például Alicia vagy Angelina. A hetedikesekről ne is beszéljünk! Percy is régóta tanult, viszont a Weasley ikrek, meg a többiek csak pár héttel, vagy egy- két hónappal előbb kezdtek el gyakorolni.

Végül a június is elérkezett. A vizsgák könnyűek voltak, legalábbis az írásbelik – Hermione és Rachel szerint. Persze a gyakorlati részük kicsit nehezebb volt, főleg bájitaltanból. Bár nekik ez is könnyeden ment. A sötétvarázslatok kivédése egy akadálypálya volt.

Rachel izgatottan várta, hogy rá kerüljön a sor. Az elejét ügyesen végig csinálta, aztán bemászott a ládába, ahol egy mumussal kellett megküzdeni. Amikor földet ért, egy terembe találta magát. Körbenézett. Egy mágus lépett elő a sűrű, nyirkos ködből. Egy varázsló, aki meglehetősen hasonlított az azkabani fogolyra.

- Szervusz, Rachel. Én vagyok az apád – mondta vigyorogva.

- Comikolissimus! – kiáltotta Rachel. De nem túl megbízóan.

- Kíváncsi vagy miket tettem még? Én, Sirius Black, az apád. Anyád is miattam halt meg! Meg Lily meg James! – mondta nevetve Black.

- Comikolissimus! – kiabálta határozottan Rachel, nem akarta tovább hallgatni a mumust. Az szétporladt, ahogy a varázslat eltalálta. Nagy levegőt véve kimászott a ládából.

- Szép volt, Rachel. A jegyed jeles- dicsérte meg Lupin professzor. Rachel fáradtan és gondterhelten rámosolygott, majd Harryre, Ronra és Hermionéra pillantott.

- Nem baj, ha sétálok egyet? Nem volt túl kellemes ott bent – mondta. Barátai megrázták a fejüket; sejtették, hogy mit láthatott.

Rachel elszaladt a tó felé. Ott rátért arra a kis ösvényre, amely a fúriafűz felé vezetett. Szerette ezt az utat, sokszor járt erre egyedül, amikor magányra vágyott. A természet, s a csillagok fénye mindig megnyugtatta. Igaz, ekkor nappal volt, de a környezet elcsendesítette bánatát, fájdalmát vagy épp dühét. Most is arra sétált, amikor egy nagy fekete kutya ugrott elő a bokorból és a fűz felé kocogott. Mögüle egy vörös macska futott elő, s a kutyát leelőzve a fúriafűz törzsének a közelébe jutott.

- Csámpás? – motyogta s lány meglepetten. Csámpás felemelte mancsát, és ráhelyezte egy kiálló göcsörtre a törzsön. A fa lóbáló ágai egyszer csak megmerevedtek. Rachel megtorpant. Maga mögött egy fejszecsapást, majd egy üvöltést hallott. Eszébe jutott Csikócsőr és Hagrid. Szája elé kapta a kezét.

- Hát elítélték – mondta remegő hangon. – Te jó ég, Hagrid! – visszafordult, de a kutya ráugrott. Azonnal leterítette a földre. Ő levegőt kapkodva a hátára fordult. Az állat egy nyálas pergament ejtett az arcára. Kézzel írták. A betűk, ahhoz képest, hogy elég girbegurbára sikerültek, igencsak hasonlítottak Rachel kézírásához.

Kövess!

Ez állt rajta. Rachel zihálva felült, a kutya pedig engedte.

- Azt akarod, hogy kövesselek? – kérdezte zavartan, de a kutya értelmes szemével az övébe nézett, és bólintott. – És hova?

Az eb elindult a fa felé, Rachel meg utána ment. Aggódva nézett az öreg faágakra, amelyek mindig csapkodni kezdtek, ha valaki a közelébe került, de most moccanás nélkül meredtek az ég felé, mintha vészjósló őrtornyok lennének. Csámpás feléjük villantotta sárga szemét, és beugrott egy lyukba, amit Rachel csak most vett észre. Valószínűleg akkor nyílt ki, amikor a macska „leállította" a fát. A fekete kutya is bemászott az üregbe, így körbenézett, s mikor megállapította, hogy nem látja senki, leereszkedett a lyukba. Négykézláb követte az állatokat. Fogalma sem volt afelől, hogy merre mennek, vagy, hogy hol fognak kilyukadni. Ez meglehetősen idegesítette, de izgalmas is volt. A vaksötét lassan kezdett felszakadozni, a tömör sötétségbe halovány fénysugarak hatoltak be, jelezve az alagút végét. A négylábúak hirtelen eltűntek a szeme elől, kimásztak. Rachel útját földfal állta el, de, ha felnézett egy romos ház falait látta. Kihúzta magát a padlóra és körbenézett. Csámpás már felszaladt a lépcsőn, a kutyával a nyomában. Ő is elindult hát arrafelé. Felért, s egy szobával találta szembe magát. Izgatottan benézett, majd mikor látta, hogy Csámpás ott fekszik előtte belépett. Elfordult, az ágy felé, ahol... ahol egy férfi ült. Egy ismerős férfi.