Rachel Black

XV. rész

A lakomaterembe érve mind az öt gyerkőcnek elakadt a szava. Még Rachelnek is, aki bár járt már ebben a teremben, még nem látta ilyen szép díszesen. A falakon gyertyák százai világítottak, és a hatalmas csillárokat is meggyújtották, amik a végtelenül magas mennyezetről lógtak lefelé. A falakra indákat és virágokat aggattak, de csak aprókat és sárgákat meg ezüstöket, hogy csillagokra üssenek. A terem közepén hosszú-hosszú asztal állt. Körötte már ott ültek a király legfőbb harcosai és személyes vendégei. Mégis, valahol az ő oldalán volt még öt üres hely. Ott ültek mind, akiket Rachel ismert, illetve akikről tudott: Thranduil király, a fia, Legolas, Dolostiel, Elrond, fiaival, Elladannal és Elrohirral, a lányával, Arwennel, s ott ült még Galadriel és Celeborn, Szürke Gandalffal az oldalukon.

Dolven előrelépett, és mélyen meghajolt.

- Királyom, az öt ember-vendég megérkezett.

- Köszönöm, Dolven- biccentett Thranduil, és a botkoronájával a fején a gyerekek felé fordult. – Üdvözöllek bennetek, gyermekek. Kérlek, foglaljatok helyet.

Fred és George már emelték volna a kezüket, hogy tiltakozzanak a gyermek megnevezés ellen, de Rachel oldalba bökte őket a könyökével, így szerencsére az ikrek nem rendeztek jelenetet.

Odasétáltak az asztalhoz. Thranduil intett Rachelnek, hogy üljön le mellé. A lány le is huppant a helyére. Bal oldalán a király ült, másikon Legolas. A herceg mosolyogva köszöntötte. Legolas mellé Hermione csüccsent, s teljesen lázba jött attól, hogy a híres Zöldlomb Legolas van tőle pár centiméterre. Őmellé sorozatban ült le a három Weasley.

Rachellel szemben Galadriel ült feszesen, kihúzott háttal. Hosszú, derékig érő szőke haját kibontotta, s egy ezüst tiarával fogta hátra. A hajzuhatagba fehér virágokat tüzdelt. Rachelt hirtelen kellemetlenség fogta el, hogy ő csak utcai – ráadásul mugli- ruhába jött az ünnepélyre, míg a többi vendég szépen kiöltözött.

- Rachel- szólt Legolas.

- Igen? – fordult felé a lány. Enyhén zavarta, hogy Galadriel úgy szuggerálja, mintha bele akarna látni a fejébe.

- Azt kérdeztem, hogy miként jöttél vissza- ismételte magát Legolas.

- Ne haragudj, nem figyeltem. Úgy jöttem vissza, hogy... hát úgy jöttem, mint általában, csak most egy másik helyről.

- Édesapád házából?

- Mi? Igen- bólogatott Rachel. Hiába próbálta figyelmen kívül hagyni Galadriel úrnőt,  nem nagyon sikerült neki.

- Kik ezek a barátaid? Velük laksz együtt? – érdeklődött tovább a herceg.

- Velük, igen. Nagyon szeretem őket. Fred és George, az ikrek, ők nagyon viccesek. Majd megtapasztalhatod, a bálra is maradunk. De adok egy tanácsot, amit igyekezz észben tartani: ne fogadj el tőlük semmilyen ennivalót. Semmilyen semmilyent. Veszélyes lehet. Például lázas lehetsz, vagy madárrá változhatsz.

- Nem feledem, ígérem- biccentett Legolas. – A vörös hajú hölgy gondolom a húguk.

Rachel bólintott.

- Ő Ginny. Aranyos lány, de úgy horkol, mint egy rinocérosz.

- Mi az a rinocérosz? – húzta össze a szemöldökét Legolas.

Rachel jóízűen felnevetett.

- Nem számít. A borzas barnahajú lány Hermione. Elképesztően okos. A könyvemről is hallott már, amit édesapádtól kaptam, meg a varázslataimról. Sőt, még rólatok is. Úgyhogy ne csodálkozz, ha rajongó szemekkel fog bámulni végig. A könyvében is benne vagy. Látnod kellett volna az arcát, amikor Dolvennel találkozott.