Rachel Black

XXIII.rész

Rachel arcából kifutott a vér. Riadtan, tátott szájjal meredt a szellemtanárra, aki föl sem nézve olvasta fel a jegyzeteit. Hermione a vállára tette a kezét.

– Ez... elég rosszul hangzik.

– Szerintem is. – Hirtelen hányinger tört rá, úgy érezte, nem bírja a tanterem fojtogató fülledtségét, muszáj egy kis friss levegőt szívnia. Szinte öntudatlanul emelkedett a keze a levegőbe. Furcsa, eddig észre sem vette, hogy remeg. Nem várta meg, amíg felszólítják, közbe kiáltott Binns monológjába.

– Elnézést, tanár úr! Rosszul érzem magam. Kimehetek megmosni az arcom?

Binns sápadt szellemarca meglepetten meredt a lányra.

– Ööö... persze, Brooklyn, menjen csak!

Rachel összerezzent a „nem-neve" hallatán. Felállt, és kiszlalomozott a teremből a padok közt. Szembe találkozott Harry és Ron értetlen képével, de nem reagált rájuk. Ahogy már félig a folyosón állt, hallotta, ahogy Hermione felpattan („Tanár úr, hadd segítsek neki!") és utánaszalad. Rachel kint a hideg falnak támaszkodva állt.

– Nem lehet igaz, amit bent mondott – mondta remegő hangon, és lecsúszott a fal tövébe. Karjaival átkarolta a térdét, arcát a combjába fúrta. – Nem, nem, nem és nem...

Hermione leguggolt mellé, és a haját simogatta.

– Rachel...

– Hermione! Elég! Lehet, hogy Elwing csak felhasznál. Lehet, hogy Legolas is csak...

– Ugyan már! Azon a bálon egy csomó tünde ott volt, ha meg akartak volna ölni, akkor megtették volna...

– Hát ti meg mit kerestek itt?

– Kidobtak titeket óráról?

– Pont titeket? A két kis strébert...

– Fiúk, elég! – szólt rájuk élesen Hermione. Rachel, bár nem látta, tudta, hogy rábiccentget vagy mutogat, hogy az ikrek észbe kapjanak. Meg mert volna esküdni rá, hogy George érintését érezte a vállán. Talán abból jött rá, hogy hirtelen melege lett, talán abból, hogy bizsergés öntötte el a testét, mintha az ereiben nem vér, hanem százlábúak futkároznának és belülről csiklandoznák a lábaikkal.

– Mi a baj, Rachel? – kérdezte suttogva a fiú. Rachel nem emelte föl a fejét.

– Szédülök – dörmögte az orra alatt. George biztos nem hallotta, mert egyik kezével benyúlt a feje alá, és két ujját az álla alá téve fölemelte, hogy a szemébe nézhessen.

– Tessék? – kérdezte.

– Semmi bajom nincs, oké? – mordult Rachel, és hiába akarta elkapni a fejét, egy belső akarat nem engedte.

– Hermione, mi a baja? – A Hermione mellett ácsorgó Fred a lányra nézett.

– Semmi – ismételte Hermione Rachel előbbi mondatát. George megsimogatta Rachel haját, és kékes szemeivel velőig hatolóan fürkészte az arcát.

– El fogod mondani? Nagyon vészes? Tudok segíteni?

Rachel megrázta a fejét.

– Előszöris: ma este, a DS edzésen elmondom. Igen, eléggé vészes. Nem hiszem, hogy tudnál segíteni, de nagyon aranyos vagy.

Rachel igyekezett figyelmen kívül hagyni, hogy Fred odasúgja Hermionénak:

– Komolyan azt mondta, hogy George aranyos?