Rachel Black

VII. rész

- Mit keresel itt ilyen kései órában, tünde? – susogta átható hangon az áttetsző nő.

- Se-semmit, hölgyem. Csak visszamegyek a klubhelyiségbe – dadogta Rachel, úgy érezte, mintha valami rosszon kapták volna rajta.

- De előbb erre gyere- fordult meg a szellem és átlebegett a falon. Rachel egy pillanatig tanácstalanul ácsorgott, aztán visszajött Heléna feje a falból és rászólt.

- Gyere! Nincs ám végtelen időnk – mondta sürgetőn, így a lány beszaladt a terembe a nyitott ajtón keresztül. Még jó néhány termen mentek át és jó néhány folyosót szeltek végig, mikor a fehér ruhás nő megtorpant egy vasajtó előtt.

- Lépj be! – intett az akadály felé, s az nyikorogva kinyílt. Rachel szájtátva belépett. A szoba sötét volt. A közepén volt egy asztal, amin egy kézi tükör. Gyönyörű volt, fehér és ezüst faragások díszítették, no meg sok-sok apró, fénylő ékkő.

- Nézz bele – utasította halkan Hollóháti Heléna. Rachel lassan lépdelt a szintén fehér bútor felé. Az asztal előtt aztán megállt, s remegő kézzel kinyúlt a tükörért. Először semmi különöset nem látott rajta,- kivéve tán elképesztő szépségét- majd az eddig saját arcát visszatükröző kristálylapon köd képződött. Nem jött ki, csak magában gomolygott. A szürke ködből egy magas, karcsú, hosszú aranyszőke hajú nő lépett ki. Földig érő hófehér ruhát viselt, mely a derekánál kicsit húzottabb volt, kezénél pedig sokkal bőbb lett. Egy tó felé igyekezett egy kőlépcsőn lefelé. Füle hegyes volt, szeme szürke volt és átható. Homlokán egy arany tiara ékeskedett. A sima tükrű tavacskát bámulta, de pár pillanattal később felpillantott.

- Rachel. A nevem Galadriel, Lothlórien úrnője. Idén szörnyű dolgok fognak veled történni. De ez mind meg se fog tudni szólalni a jövő éved mellett – jósolta fenséges hangon, haját hátrafújta a szél.

Rachel nagyokat pislogott. Ez a nő a tükörből beszélt hozzá. Ilyet még sosem látott, - pedig a Roxfortba is rengeteg furcsa dolog szokott történni. Olyan érzése volt, mintha fényképet nézne. Aztán, mintha semmi nem történt volna, a tükröt újból köd lepte el, majd az is eltűnt, és újra a saját képmása pislogott vissza rá értetlenül.

- Ez meg mi volt? – kérdezte a szellemtől.

- Galadriel kérte, hogy hozzalak el hozzá. Mondani szeretett volna valami fontosat – mondta a Hollóhát szelleme higgadtan. – Most már nyugodtan visszatérhetsz a hálókörletedbe – tessékelte ki a lányt a szobából. Ő maga éjszakai bolyongásra indult.

Rachel agya zakatolni kezdett és teljesen kétségbeesett. Nem csak ő látta a szőkét, hanem Heléna is. De akkor is hihetetlen dolgokat mondott! Szörnyű dolgok, idén... de hát most lesz a Trimágus Tusa, és még a híres Rémszem Mordon exauror is az iskolába jött tanítani! Mi lehetne itt rossz? És jövőre? Persze, ott lesznek az RBF vizsgák, meg ilyenek, de ez most nem számít. Neki különben sem szoktak katasztrófák lenni a vizsgák. Megint nem figyelte merre megy, de most szerencsére csak a Kövér Dáma állította meg, mikor fejét törve elment a festmény előtt.

- Köszönöm, hogy szólt! – mosolygott a hölgyre. – Lárifári.

Az ajtó kitárult előtte. Ahogy sejtette senki nem volt a klubhelyiségben, így ő is a szobája felé vette az irányt. Hermione az ágyán ült, s a pálcája fényénél belemerült egy vaskos könyvbe.

- Hogyhogy fent vagy még? – érdeklődött Rachel fáradtan. Az órára nézett: fél tizenkettő.

- Téged vártalak – dobta le a könyvet maga mellé. – Mi volt? – látszott rajta, hogy majd megöli a kíváncsiság.