Rachel Black

XXVIII. rész

Rachel egy elnyűtt kanapén hevert, hátát egy koszos párnának támasztotta, kibicsaklott bokájú lábát felpolcolták, hideg vizes és gyógyfüves borogatást tettek rá, amitől reggelre már semmi baja nem lesz a lábának, kezében forró gyógytea gőzölgött. Lába mintha csak jobban fájt volna a víztől, de tudta, sérülésének jót tesz. Mellette George ült, kezeit a vállán és a combján nyugtatva, ujjai néha szorosabban fogták, mintha félne attól, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnhetne, mint a kámfor. Időről időre a lány nyakába és hajába fúrta az orrát, az arcát, és bocsánat kéréseket susogott a fülébe. Rachel nem válaszolt. Elmondta már, hogy nem haragszik. Nem haragszik, hogy nem ment el akkor éjjel hozzá, s ő így egyedül maradt. Hihetetlenül fáradt volt. Alig hallotta, Stella mit egyezkedik Lee Jordannel és Fred Weasley-vel.

– Weasley – suttogta Rachel, mintha megigézték volna. Bámulta Fredet, aki a teljes hasonmása volt a mellette fekvő George-nak. – Weasley, Weasley, Weasley – ízlelgette a szót, a nevet, és örült, hogy itt van a közelében a név két viselője. Fred és George. George és Fred. Az ő nevüket ismételgetve merült álomba George karjaiban.

/*/

– Jó reggelt, csillagom! – köszöntötte Stella, és szét rántotta a rozoga házikó virágos függönyeit. Az egyik a kezében maradt, azt ledobta a szennyes kosár tetejére. Lee és Fred a szobájukban aludtak még, ahonnét Stella az előbb jött ki. Rachel már órák óta ébren volt. Egyszerűen nem tudott rendesen aludni. Tüdejét mintha tűz perzselte volna, minden porcikája és sejtje égett. Egész lénye izzott. De ez már nem esett olyan jól, mint a múltkor, amikor a Vasudvardbeli szobája lángolt. Most belül nyaldosták a tűznyelvek és egyáltalán nem érezte úgy, hogy ez energiával töltené el.

George sokat mocorgott álmában, nyöszörgött és Rachel nevét hajtogatta. Vörös haja összekócolódott, régóta nem láthatott már fésűt. Rachel az éjjel tüzet gyújtott az ujja hegyére és gondosan megvizsgálta a fiút, aki az eltelt két év alatt szinte férfivé érett. Borostát fedezett föl a tenyere alatt, amikor az állára simította a kezét, vonásai férfiasabbak lettek, és megkeményedtek, nem csak a felelőtlen huncutság sugárzott belőle. Izmosabb is lett, határozottan érezte az izmokat, amikor végig simított a vállain és a mellkasán. Puha vörös tincseket csavargatva eloltotta a lángot, és hozzábújt a fiúhoz. Szerette volna, ha megállíthatná az időt és kivetíthetné a képet és örök időkre élvezhetné a békés pillanatot, amikor nem kell semmi miatt aggódnia.

Aztán pár órával később a reggelinél már megtudta, mi minden miatt kell aggódnia. Előző este ő és Stella meséltek, ma a három fiú. Lee épp a kávét osztotta szét, amikor kopogtak az ajtón. Fred kiment, és amikor a kint lévő helyes jelszót mondott, beengedte az illetőt. Remus Lupin volt az. Megrökönyödött, amikor észrevette Rachelt, de még jobban elsápadt, amikor Stellát pillantotta meg. Fred leültette a tátogó férfit egy székre, és az orra alá tolt egy Lángnyelv Whiskys üveget. Lupin nagyot húzott belőle és megrázta a fejét. Rachel szórakozottan kavargatta a kávéját, szeme sarkából látta, hogy George egyetlen pillanatra sem veszi le róla a szemét.

– Kinyögitek még ma, hogy mi minden történt az alatt a nyomorult két év alatt, amíg én az ősömnél poshadtam? – fakadt ki Rachel dühösen, miután a többiek már több mint negyedórája hallgattak. Keze alatt megpörkölődött az asztallap, a kávéja felbugyogott, mindenki riadtan hőkölt hátra.

– Milyen tüzes lett valaki – jegyezte meg gúnyosan Fred, mire Rachel rávigyorgott. Hiányzott már a vicc, csipkelődés és szórakozás az életéből.

Végül Lupin foglalta össze az eseményeket. Amikor Sirius haláláról beszélt, Rachel úgy érezte, összezsugorodik a tüdeje, nem kapott levegőt és akaratlanul is felrobbantotta a kávés bögréjét. A forró lé a kezére, a mellkasára, a lábára fröccsent, de nem rezzent össze a fájdalomtól, hanem egyfajta sötét öröm töltötte el, ahogy megégett a bőre, bár még csak ki sem pirosodott a helye.