Rachel Black

XIX. rész

– Nincs kivel beszélgetned, Blackie? –érdeklődött Fred.

– Vagy esetleg unatkozol? – tódította George.

Rachel grimaszolva nézett előbb Bogyóra, aztán az ikrekre.

– Nincs semmi bajom. Csak ez az ostoba madár megcsípett.

– Hol? – kérdezte George, amikor leért.

– A vállamon, de a köpeny rajtam volt, szóval annyira nem fájt...

– Szóval ne nézze meg Georgie a nagy orvos tudományával? – Fred vigyorogva felvonta a szemöldökét. Rachel ezt nem tudta mire vélni, így csak sóhajtott egyet, és másra terelte a témát.

– Hogyhogy ilyen korán?

– Éhesek voltunk.

– No meg az üvöltözésedet hallgattuk.

– Ilyen hangosak voltunk...voltam? – Rachel az ajkába harapott. Bogyó felvihogott.

– Hát ja, eléggé az voltatok – felelte George, megmosolyogva Rachel nyelvbotlását.

Rachel kinyújtotta rá a nyelvét.

– Jössz a konyhába? – hívta Fred.

– Aha – bólogatott Rachel. – Kilyukad a hasam.

Bogyó megint nevetni kezdett.

– Kislány, te mindig ilyeneken gondolkozol? Az előbb a szemed esik ki, most meg a hasad lyukas?

– Jaj, fogd már be! – rivallott a bagolyra idegesen Rachel.

– Kislány, hangosabb vagy, mint a madarad huhogása – szólt George. A „kislány" megszólításon Bogyó jót kacagott.

– Ezt a majmot ne hozzuk. Nem akarok ételt adni neki – fonta össze mellkasán a karját Rachel, és durcásan meredt a bagolyra.

– Azt hittem, hogy csak egy egészen kicsit vagy buta, kölök, de ezek szerint állattanból is megbukhattál, nem csak logikatanon. Egyébként meg enni akarok. Nem te repültél mérföldeken keresztül, hogy levelet hozz neked.

– Na, a nagy logikazseni! – horkant föl gúnyosan Rachel. – Először is, nincs olyan, hogy logikatan, másodszor meg ez a mondatod nem is volt értelmes! Aztán meg... akarta a fene, hogy pont te hozz nekem levelet!

– Hőőő! – huhogott Bogyó. – A fene éppenséggel Elwing, őt pedig ne sértegesd!

Rachel a bagollyal való veszekedése közben egészen megfeledkezett az ikrekről, akik ide-odakapkodták a fejüket barátnőjük és a madara között.

– Hm...

– Rachel?

– Te a madárral beszélsz?

Rachel fújtatva nézett rájuk, és ekkor döbbent rá, hogy az előbbi párbeszéde Bogyóval elég furcsán hangozhatott, hiszen a Weasley-k nem érthették meg az idegesítő huhogó szavát.

– Nem – rázta meg a fejét, és kicsit rosszul érezte magát, hogy hazudott barátainak. De talán jobb is így, hogy nem tudják.

– Rachel, nem szép dolog hazudni – nézett rá Fred.

– Tudjuk, hogy valamit titkolsz – bólogatott George.

Rachel nagyot sóhajtott.

– Túl jól ismertek. Na mindegy. Menjünk a konyhába, útközben mindent elmesélek. Vagy inkább csak ott. Nem akarom, hogy bármelyik festmény fecsegjen Umbridge-nak.