Soha nem múlik

~Apa naplója~

~Nancy~

Kezdek félni. Lehet, csak álmodom, de lehet, maga a valóság zajlik le bennem. Fel fogok valaha ébredni vagy találnom kell ahhoz egy másik bejegyzést? Hát legyen.

Tovább lapoztam apa naplójában. Egy csomó lényegtelen és felesleges sor zajlik a 28.-tól egészen a 35. bejegyzésig. Se anyáról se rólam nem ír. A terveiről vannak csak különböző rajzok vagy írások. Ez a 35. bejegyzés állt vagy tíz oldalból majd jött a 36. amin egyből megakadt a szemem.

36. Bejegyzés:

Anya lánya nélkül, lány anyja nélkül. Nancy egyre többet kérdez anyukájáról és nehezen, de általában sikerül kibújnom a téma alól. Hazugságban nő fel, de mi van, ha egyszer megtudja az igazságot? Mi van, ha megtudja, hogy az anyja él és boldog nélküle pedig a kis lánynak szükségük lenne rá. Nem mondhatom el neki, hiszen még kis gyerek és nem ronthatom el ezzel az egész életét.

Igazad van apa. Nem rontottad el csak a hátralévő időmet, ami maradt. Úgy sincs sok időm, főleg ha a betegségem megöl vagy... valami más történik.

****

Ájulásomból felébredve kinyitottam a szemeimet. Még mindig a padlón fekszek egyedül. Mennyi ideig voltam vajon kiütve? Nyilván ez idő alatt senkinek nem hiányoztam. Vajon merre lehet apa? Beszélnem kell vele! Vagy inkább előbb győződjek meg arról, hogy igaz a történet és nem álmodtam? Lehet, apa azért nem engedett be a dolgozó szobájába nehogy megtudjam a kis titkait, amik rám vonatkoznak és anyára, akit már nem is tudok anyának szólítani.

Feltápászkodtam a földről, ami meglepően egyszerűen ment majd elindultam az ajtó felé. Lassan csoszogtam majd mikor kezemet a kilincsre helyeztem kinyílt felém az ajtó.

- Szia, édesem- találom magam szembe apával

- Szia-, rázom meg a fejem- Apa?

- Mond kincsem

- Neked a dolgozó szobádban vannak könyveid nem?- nézek rá nagy szemekkel

- Igen van egy pár, de miért érdekel, mi van ott?- hangjában félelmet fedeztem fel. Lehet, tényleg titkol valami olyat, ami anyával kapcsolatos és velem. De miért? Miért titkolózik?

- Körülnézhetek köztük?

- Arra van a könyvtár!

- Ugyan apa! Öt perc és kijövök onnan!- mondom, mire felsóhajt és bólint. Elindultunk mind a ketten. Egymás mellett sétáltunk a hosszú folyosón csendben. A folyosó végébe érve a kezemet hamar a kilincsre tettem mire apa az ő kezét vállamra helyezte.

- Felveszed a könyveket és jössz is kifelé!- mondja, szigorúan mire bólintok és benyitok a szobába majd magam után be is csukom az ajtót. A szemem egyből a nagy fa asztalon ragadt meg. Oda siettem, és úgy ahogy ájulásomban tettem, amit kellett. Megtaláltam a kis bőrrel borított naplót, amit oly féltve őrzött eddig. Kinyitottam a közepe felé, pont ott, ahol a titkok rejlettek.