Légy az enyém...

Fehér rózsa

Brian finoman meglökte a vállam.

-Lassan, ne ébreszd fel. Mi van vele?-nézett a karomban fekvő Jakere.

-Teljesen ki van. Van valami baj, de nem hajlandó belevonni minket.-mivel nem mocorgott gondoltam biztos alszik.- Aggódom érte.-néztem Brianra. Elgondolkodva nézett minket.

-Nem tudom, de lehet ideje lenne megkérdeznem. Ti jártok?-kérdezte komolyan.

-Nem. Nem járunk. De őszinte leszek. Fogalmam sincs ő mit akar, de én őt akarom.-néztem Brianra. Csak bólintott. Tudta.

-Honnan tudod?-vállat vont.

-A testvérem vagy. Minden haveromat ugyanúgy kezeled, de vele másmilyen vagy. És hallottam, mikor Katával erről beszéltetek.-gondoltam.

-Nem akarom, hogy ő is megtudja. Fontos nekem és nem kockáztatom meg, hogy eltaszít magától, ha megtudja hogyan érzek iránta.-suttogtam halkan.

-Értem. De, El. Sose szégyelld, hogy vannak érzéseid és milyenek. Saját bőrömön tapasztaltam. Csak egy szerető testvér tanácsa. -bólintottam és letöröltem egy könnycseppet.-De ha megbánt megölöm.-mondta hevesen. Mindig is védelmező volt Jake, de Brian egyenesen robbant, ha rólam volt szó. Mikor kicsik voltunk és apa engem vert Brian mindig átvállalta. Annyi rosszat éltünk át. Annyi szenvedést. És nézzétek hol tartunk most. Hiába sérült vagyok, így is tudok normális életet éni. Csak egy dolgot nem mondtam el nekik. Mikor senki nem volt itthon csak apa és én, akkor molesztált. Ilyenkor a szobámba zártam magam, hogy ne tudjon a közelembe jönni. Szerencsére sosem tudott engem... De nem is akarok belegondolni. Briant mindig csak verte, de engem sokkal rosszabbul bánt. Abban látta az élvezetet, ha bánthatott minket. Egy beteg szadista volt. Senkinek nem mondtam el. De senkivel nem tudok olyan kapcsolatot teremteni, mint Jake vagy Brian. Mindenkitől viszolygok. Tartózkodó vagyok másokkal szemben. Mivel Jake velünk nőtt fel ő kivétel ez alól. 

Brian felállt és elvonult. Jakere néztem és lassan ideje volt felkelteni. Nem zavar, ha velem alszik, de nem a kanapén. Végigsimítottam az arcán és csendesen keltegettem.

-Jake.-megremegett a szempillája- Feküdjünk le.-kicsúsztam a kezei közül. Ő csak bólintott. 

-Megyek haza. Tudj te is normálisan aludni.- azzal egy csókot nyomott a homlokomra és kiment a bejáraton.

Késő volt már és az ágyamban feküdtem, de aludni nem tudtam. Jake egyik pólója volt rajtam. A bejárati ajtó halkan kattant és nem szólt a biztonsági riasztó. Mikor felnéztem Jake állt az ajtómban. Felültem, de mivel sötét volt nem láttam tisztán, csak a szemét. Lassan elindult felém. Arrébb húzódtam, hogy beférjen mellém. Szemben egymással feküdtünk. A lábát átvetette rajtam és szorosan magához húzott. Istenem! Mondd, hogy csak álmodom. A szememet nézte, majd le a számra. És megint, oda vissza. Végül a fejemet a mellkasához húzta és a fejemre támasztotta az állát. Megváltozott köztünk valami. Éreztem. Most nem én kapaszkodtam belé, hanem én tartotta benne a lelket. Az utolsó gondolat, ami átcikázott az agyamon, hogy végre szüksége van rám és lehet észrevett. Majd véglegesen békés álomba zuhantam.

Reggel egy rózsát találtam a párnámon. Fehér volt és a vége egy kicsit vöröses volt. Egy cetli volt mellette: JOHN BOYLE O'REILLY: THE WHITE ROSE Xxx J

Az iskolában egyből a könyvtárba mentem és a kötőket céloztam meg. John Boyle O'Reilly. Ezt a nevet kerestem. És megvolt. Egy egész könyvnyi vers. Gyorsan kikerestem A fehér rózsát. Benne volt.

"A vörös rózsa szenvedéllyel sóhajt,
A fehér rózsa szerelemről lehel;
A vörös olyan, mint egy sólyom,
A fehér inkább egy galamb nekem.

De én krémfehér bimbót küldök neked,
Mely a szirmai végén elpirul;
Ahogy a tiszta és édes szerelem
Ajkán is égő vágy virul. "
 

Jaket ezek után egy hétig nem láttam.