SasuNaru~Viszályok között

Fejlemények

Itachi fáradtan nyúlt el az Uchihanegyedtől kb. fél órára található kicsi, ám annál hangulatosabb nappali kanapéján. Nyűgös volt, mert az új munkahelyén nem úgy becsülték, ahogyan azt ő megérdemelte volna.

-Megint felhúztak?-támaszkodott neki az ajtófélfának egy vöröshajú szépség.

-Aha... de nem baj. Holnap csak a tiéd vagyok.-mosolygott rá az elpiruló személyre.

-Ne már Sasuke! Mi van ma veled? Ez a harmadik tíz percen belül. Pedig most kezdtük. -Szidta le Karin a zavart srácot.

-Bocs... de ma nem megy. - ellépett a mikrofontól, és gitárral a nyakába lehuppant a kanapéra.

Karin egy ideig gondolkozón nézett rá. Aztán az arcára kiűlt a felismerés.

-Tetszik neki valakiiii.- nyújtotta el a szó végét. Erre a srácok is felkapták a fejüket. -Mond meg!-parancsolt rá a vörös hajú. Sasuke nem mondott semmit. Semmit a világon. Egyszerűen csak ránézett a lányra. Az meg elhallgatott.

-Jó akkor ne mond el. -eszmélt fel pár pillanat után. -De van esélyed nála. Neked mindenkinél van esélyed.- mosolyodott el. -Na gyere. Most menni fog.- Sasuke egészen halványan felmosolygott Karinra, aki ezt szélesen viszonozta.

-Gondolj rá. Miközben éneklelsz. - nézett még egyszer Sasukéra.-Talán jobban fog menni.

Naruto állkapcsa megfeszült ahogy a foga közé vett rongyot szorította. A sötét hálószobában igencsak megfogyatkozott az oxigén. Szorosan összezárt szemmel tűrte a hideg érintéseket a derekán, a combján, a hasán és a nemességén. Undorodott ettől a nőtől és undorodott magától. Így csak várta hogy vége legyen.

De ekkor meghallotta a bejárati ajtó csapódását. Bizonyára Tsunade is meghallotta, mert azonnal lemászott róla, és rádobálta a ruháit. Egy kinyúlt pólót, és egy mackónadrágot. Naruto viszont képtelen volt megmozdulni.

-Gyerünk öltözz!-Rivallt rá suttogva a nő.

Nem mozdult.

-Gyerünk már!-egy jól irányzott pofon. Fájó arc, ajtó csapódás. Naruto bambán bámúlt a kezében nyugvó ruhákra. Égő orcáján legördült az első kövér könnycsepp. Majd mégegy, és mégegy. Idejét sem tudta mikor ölelték meg utójára. Hogy mikor szólt hozzá valaki kedvesen. Hogy mikor bánt vele valaki gyengéden. Nem mozdúlt csak nézte a ruháit. Hagyta hogy a könnyei lefólyanak az állára, onnan pedig lecsöppenjenek a kezére.

Kivágódott az ajtó. Hunyorognia kellett a hirtelen beáramló fényben.

-Naruto?-hallotta Jiraiya csodálkozó, ijedt hangját, mire kis kezei az anyagot gyűrve ökölbe szorultak. -Naruto mi van veled?-lépett egyre közelebb a férfi. Rápillantott az előző csókcsatától még mindíg lihegő nőre, és még közelebb lépett a szőkéhez. Mielőtt még hozzáérhetett volna, észrevette a hátán, illetve csuklóján éktelenkedő sérüléseket. A lehető legóvatosabban a vállára tette a kezét, mire a fiú összerándúlt, és ijedten nézett fel a férfira. -Hé hé hé-csitítgatta legugolva elé. -Én vagyok. Semmi baj...-Mélyen a szemébe nézett, de nem látott semmit. Egy csillag sem égett. -Jól van..itt vagyok...-lassan kifeszítette a kezéből a ruhadarabokat, és fel adta rá a pólóját. A nadrággal nem vesződött, földre hullott ahogy felállította a még mindíg üres tekintetű fiút az ágyról. Haragosan a még mindíg csipketangában és melltartóban ácsingózó nőre nézett, miközben vállánál fogva kiterlte Narutot a szobából.

Miután lefektette a nyikorgó matracra, és jól betakargatta, kimasírozott Tsunadéhoz.

-Takarodj...-a nő az ágyon űlt, egy kígyó mosolyával az arcán.