SasuNaru~Viszályok között

Lépés a boldogság felé

Naruto a következő héten nem ment suliba. Gaaránál feküdt egy fuutonon, és a plafont bámulta. Szeretett volna hazamenni, mert tudta, érezte hogy a testvérek terhére van, még akkor is, ha ezt próbálták minnél jobban elrejteni előle. Nem kerülte el a figyelmét a minden alkalommal hallható sóhaj, ami elhagyta Temari száját, ha letette a vacsorát az asztalra. Szeretett volna segíteni, de nem tudta hogyan. Ezekben a napokban csak az a pulcsi adott neki erőt, amiről fogalma sem volt hogy kié. Végül egyszerűen úgy döntött, hogy hazamegy. Bármennyire félt a náluk lakó nőtől, nem várhatta el, hogy eltartsák.
Félve lépett be a házba. Bár a torka még mindig fájt, és hangja sem igazán volt, a láza már nem szökött vissza. Körbe nézett a lakásban, és megkönnyebbülve tapasztalta, hogy nincs itthon senki. A káosz azonban nagyon is eluralkodott a házon. A konyhában halomban állt a mosatlan, a hűtőszekrényben kiborult a tej, valahogy egy szelet szalámi került az ablakra, a házban mindenütt szétdobált szennyes ruhák és kajás dobozok. A hálószobában izzadság, és spermaszag uralkodott. Naruto undorodó arcal nyitotta ki az ablakokat. Összeszedte a szennyest, elindított egy adag mosást,lecserélte az ágyneműket,  elmosogatott, és felporszívózott, szóval úgy ahogy rendbe szedte a házat.
Már délután volt, amikor fáradtan elterült az ágyán, és azon gondolkodott, hogy enni kéne valamit, hiszen egy száraz, ráncos almán kívül még semmi nem került a gyomrába. Leverten kibattyogott a konyhába, az egyik polcról levett egy megbontott zacskó rizset, és feltette főni. A hűtőből elővarázsolt egy darab répát, egy vöröshagymát, meg egy megbontott borsókonzervet. Ezeket is elkészítette, majd egy tányérra kiszedte a rizset a párolt zöldség mellé.
Már épp leűlt volna, amikor összerezzent az ajtócsapódásra. Tsunade hangjára úgy érezte, hogy borsódzik a háta.
-Naruto-kuuun. Tudom hogy itthon vaaaagy.
-Ko-Kon'nichiwa Tsunade sama...-köszönt illedelmesen, lesütött szemmel.
-Oh! De aranyos vagy! Csináltál nekem ebédet?-zuztyant le a székre, és szó nélkül elkezdett habzsolni. Naruto megpróbált elslisszolni mellette, de az elkapta a karját.
-No no Naruto-kun. Csak ne siess.-lenyelte ami a szájában volt, maga felé fordította, és rátapadt a nyakára. Naruto szorosan összezárta a szemét. A fejét undorodva fordította el. Amikor megérezte a hosszú körmöket a fekete pulcsi alá nyúlni, eleredtek a könnyei. Tsunade zavartalanul jelölgette a fehér bőrt, nagy szívásnyomokat hagyva maga után. Naruto menekülni akart. Szabadulni a hosszú körmök erőszakos érintésétől. Szabadulni akart ebből a nyomorból. Az állandó éhségérzettől.
A szőke szerencséjére ezúttal nem fajult tovább a dolog, mivel csapódott a bejárati ajtó, és Jiraiya öblös hangja betöltötte a házat.
-Megjötteeem!-Tsunade még egyszer végignyalt a fehér bőrön.
-Szedd rendbe magad Hófehérke.-suttogta perverzen, majd kiment üdvözölni az "ő mackóját" .
-Szia Maciiii-nyávogta -képzeld Naruto-kun hazajött- nyomott csókot a másik szájára. Naruto zavartan, lesütött szemmel tördelte a kezeit, a konyhaajtóban.
-Áá Naruto-mosolygott a gyerekre.
-Látom meggyógyultál. Holnap már mész iskolába?
-Wokaima Jiraiya-sama. Igen holnap már megyek.-ekkor Naruto szobájában megszólalt a telefon. A szőke összerezzent a hirtelen hangra. -Ömm... gommenne -hajolt meg kissé a felnőttek felé.
-Mennyj csak- Jiraiya szeretettel a szemében nézett a kis csöppségre, aki gyorsan beslisszolt a szobájába, és elhallgattatta a telefont.
-Gyere Maciiiii-húzta Tsunade a hálószoba felé.
-Megyek már...Megyek...-vetett még egy pillantást a zárt ajtó felé.

-HOL A FENÉBEN VAGY???
-Ne aggódj itthon vagyok. Már a reggel eljöttem. Hagytam neked üzenetet a konyha asztalon. Nem láttad?-a vonalban döngő lépteket, majd papírzörgést lehetett hallani.
-Ja megvan. De akkor is! Kurvára megijesztettél!
-Gommen gommen!-mosolyodott el Naruto, és arra gondolt, hogy mennyivel jobb lenne most Gaaránál lenni. "Gaaránál?...Nem....Nem Gaaránál..."

Sasuke ezekben a napokban igyekezett nem gondolni Narutora. Bele vetette magát a tanulásba, szorgosan csinálta a kötelező 50órát, és igyekezett minta gyerek lenni, hogy az apjának megfeleljen. Amikor legutóbb Narutot elvitték Gaarához és hazajöttek, elmondták az apjuknak, hogy az egyik barátján segítettek.
Másnap vacsoránál Fukaku megkérdezte.
-Hogy hívják ezt a te barátodat?
-Narutonak.-kapott be Sasuke egy darab húst.
-Hm.... holnap meghívhatnád vacsorára.-erre Itachi hirtelen köhögő rohamot kapott, mire Sasuke gyorsan megverette a hátát és töltött neki egy pohár vizet.
-Otō-san. Mint mondtam, csúnyán megbetegedett. Egy pár napig bisztosan nem fog iskolába menni.
-De egyszer csak meg fog gyógyulni.-vélekedett Mikoto.
-Igen Kā-san, bisztosan.-mosolygott Sasuke az anyjára.
Így hát most éppen azt igyekezett elfelejteni, hogy össze kell ismertetnie Narutot a szüleivel. De tudta, hogy az apjának nem fog megfelelni. Igazából bárkivel beállíthatott volna, úgyse lett volna jó. De úgy érezte, ez most szükséges.
-Ugye nem azt tervezed hogy tényleg meghívod. -lépett be Itachi a szobába.
-Miért?-Sasuke az írósztálnál űlt, úgy pillantott fel a bátyjára.
-Hát nem egyértelmű Otōto? El fog tiltani tőle.
-Tudom. -Sasuke ellökte magát az asztaltól, lábait felemelve hagyta hogy a kerekesszék magától megálljon a szoba közepén. De amikor felnézett, éles fájdalom hasított az arcába, oda kellett kapnia a kezét. Itachi előtte állt, szaporán vette a levegőt, karja még mindig a pofon irányába mutatott.
-Otōto.... ne haragudj. De nem engedem hogy lemondj róla. -Itachi fejében be villant a kép, ahogy az öccse végigsimít a szőke arcán. Olyan szeretet mint akkor, még soha nem látott Sasuke szemében.
-Nem érted...-suttogta lehajtott fejjel
-Nem értheted.....ő nem szeret. Ő nem engem szeret.-belekapaszkodott a bátyja felsőruhájába, és beletemette az arcát. Itachi beletúrt a fekete, puha tincsekbe, és magához ölelte az öccsét. Értette. Túlságosan jól értette.
-Nii-san...-az erős vállak most görcsösen megremegtek-Nii-san ő már másé....

-Dolgozz precízen.-a hatalmas sötét terem falai vízhangoztak minden egyes kimondott szót. -Ha minden előkészület megvan, értesíteni foglak.
-Értettem. Orochimaru-sama.

Sasuke most a szintetizátornál állt. Bár hivatalosan ő a banda gitárosa, jobban szereti a billentyűket.
-Jó akkor mégegyszer. -kiabálta Karin.
-Kariiiiin. Mind fáradtak vagyuuuunk!-nyavajgott Suigetsu. A karkötők megcsörrentek a kezén, amikor egyszerűen eldőlt a kanapén.
-De ha mi akarunk lenni a legjobbak, akkor sokat kell próbálnunk. Igaz Sasuke?
-Hm..Tessék? -még csak a lányra sem pillantott. Továbbra is a zárt garázsajtót nézte.
-Sasuke nagyon el vagy mostanában varázsolódva. Mi van veled?
-Hmm......
-Erről beszélek -csattant fel Karin.-Halljam ki miatt csinálod ezt?
-Mit?
-Hát ezt!
-A zongorázást?
-Ajj ugyan már Sasuke! Tudod miről beszélek.
-A folytonos elbambulásról, és a szemkontaktus fel nem vételére gondol. -szólt bele Juugo.
-Köszönöm.-nézett rá a lány.
-Tudod Karin-állt fel Sasuke a szintitől-nem szeretnélek megbántani. Úgyhogy most elmegyek. Holnap találkozunk.
-Na de...-ekkor azonban csapódott az ajtó. -BASSZA MEG!-dühöngött Karin, és belerúgott egy erősítőbe. Juugo meg Suigetsu pedig jobbnak látták csöndben maradni.

Járták az utcákat. Egyikük se tudta hova megy, mégis egyazon irányba haladtak. Mind a kettejükben ott lappangott a félelem. A félelem, hogy mit gondol a másik. A félelem, hogy mit gondolnak mások. Egyikük sem érette magát.
"Nem szerethetem."
"Nem tudom mit érzek."
"Ez nem több mint barátság!"
"Nem tudhatnak róla..."
"Nem lenne helyén való!"
"Vajon ő mit gondol?"
"Vajon ő mit gondol?"

És ekkor... ott álltak egymással szemben. A város forgalmas utcáján. Az egyikük az egyik oldalon, a másikuk pedig a másikon... közöttük száguldoztak a járművek, de ők csak egymást látták. Számukra a világ megszűnt létezni.

Nézték egymást.

Csak egy lépés. Csak egyetlen egy rosszkor megtett lépés volt a boldogság felé.

CSATT!!

És csend.... boldog, mámorító csend.