Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

5.

Ahogy Klaus kimondta azt az egy szót én semmit se tudtam rá reagálni. Nem nézett rám, csak oldalra nézelődött, vagy az evőeszközökkel babrált. Szégyellné?

- Mi történt? - kérdeztem halkan. Félszemmel rám nézett, majd felém fordította a fejét, de nem válaszolt. Pincér letette a rendelt ételeinket, majd elsétált.

- Autóbaleset - csak bámult rám, azokkal a tenger kék szemeivel, amikben mérhetetlen bánat volt.

- Elmeséled? - kérdeztem halkan. Mély levegőt vett, majd az ételéhez nyúlt, amit akadozva, de én is követtem. Soha nem hittem, hogy ilyen titkot rejt a közöny álarca alatt. Bár, így valahol megértem, amiért mindig érzelem mentes, és bizonytalan az emberekkel.

- Karácsony volt.. - figyelmesen hallgattam őt, de csak az ételét turkálta. - Apám olyan cég vezető volt, mint akár most én. Anyámmal egy céges bulin vettek részt, addig én a nagyinál voltam, nála vártam, hogy megérkezzenek. De.. Nem jöttek. - Végét suttogta. - Több óráig próbáltuk elérni őket, nem vették fel - aggódva néztem, ahogy az étele egyáltalán nem fogy, a keze pedig egyre remegett. - Másnap reggel hívták a mamát, hogy apáék autó balesetet szenvedtek, mindketten belehaltak.

- Sajnálom - fejét ingatta. - De miért árvaházba mentél, ha van nagymamád?

- Beleroskadt a gyászba - keserű mosoly húzódott az ajkaira, amitől rosszul éreztem magam.

- Őszinte részvétem.. - motyogtam. Felemelte a fejét, és elmosolyodott. - Inkább egyél.

- Jó - kuncogott, és végre enni kezdett.

~***~

Klaus autója egyre közeledett a céghez, ahol az én autóm állt. Soha nem hittem, hogy a fáradtságtól ennyire megfog nyílni nekem. Biztos vagyok benne, hogy nem sok mindenkinek mesélte azt el, amit most nekem. Bár nem tudhatom, hisz nem tudom milyen barátai vannak, akikkel bármikor találkozhat.

- NamJoon - kérdőn fordultam felé. - Köszönöm.

- Mit? - értetlenül néztem rá, de ő rám nem, csak lefordult a céghez való parkolóba. - Nem tettem semmit sem.

- De, tettél - lassan felém fordította a fejét. - Este 9-kor bejöttél, hogy segíts nekem, utána meghallgattál. Pedig gyűlölsz. - Torok köszörülve fordultam el tőle, de ő kuncogott.

- M-Most kivételesen nem utállak - suttogtam magam elé.

- Valóban? - aprót bólintottam.

- A fáradtság jót tett a személyiségednek - motyogtam. Mivel nem válaszolt lassan felé fordítottam a fejem, de ő csak mosolygott rám. - Köszönöm a vacsorát. - Aprót bólintott. Szemeibe néztem, amik a kocsi belső lámpájában csillogtak. Elakartam szakítani róla a tekintetem, de nem ment. Kiakartam szállni az autóból, de nem ment. Rabul ejtették a tekintetem azok a szemek.

Láttam, hogy a kezével felém közelít, majd az arcomra simította, amitől összerezzentem.

- Én.. Nekem mennem kell - bólintott, de a kezét nem vette el. Hüvelykujjával cirógatta az arcbőrömet, ami túlságosan is jól esett. - Nem lehet.. Gyűlöllek. - Suttogtam.

- Tudom - kikapcsolta a biztonsági övet, és egyre közelebb volt hozzám az arca. Kezét hátra simította a tarkómra, beletúrt a hajamba. Ahogy közeledett felém egyre nagyobb lett a torkomban a gombóc, amit próbáltam lenyelni, nem ment.

- Nem vagyok meleg - leheltem magam elé.

- Tudom - meleg levegővételét éreztem az arcomon. Felváltva néztem a szemeibe, amikben megcsillant valami.