Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

16.

Apa csendben ette a torta szeletet, anya Minju-t és Jiho-t ringatta a kis ágyikókban, addig én és Klaus csak ültünk. Bár én egész jól bírtam, mivel tudom, hogy még talán 5 másodperc és robban a bomba, de Klaus elég rosszul festett. Kezei remegtek, falfehér, és a szemei minduntalan a családi fotókon ugráltak.

- Hol van Byul? - kérdezte anya rám se nézve. Még le se telt az 5 másodperc!

- Otthon - anyám felnézett rám, mire apára kaptam a tekintetem, de ő felhúzott szemöldökkel nézett rám. - Ne nézzetek így. - Csattantam fel. - Miért kellene itt lennie?

- Mert te is itt vagy? - anyám olyan hangsúllyal ejtette ki a szavait, amitől lentebb csúsztam a kanapén, és ezt még Klaus is észrevette. - Maga egyébként ki is?

- Klaus Zalkilov. NamJoon főnöke vagyok.

- És miért maga hozta ide a fiamat? Egyáltalán miért a maga kocsijával? - Klaus segélykérően nézett rám, de ilyenkor még nekem is csendben kell lennem, de..

- Anya, - rám kapta a villámló szemeit. - kérlek, ne őt faggasd. Byul és köztem már nem minden ugyan olyan. - Máris megváltozott a tekintete. - Byul kidobott, vagyis én jöttem el otthonról, és Klaus segített nekem.

- Mit tettél? - erre a kérdésre ökölbe szorultak a kezeim.

- Miért engem hibáztattok? - felváltva néztem rájuk.

- Mert ismerlek fiam, Byul pedig egy aranyos nő - Klaus felhorkantott, mire oldalba könyököltem. Fájdalmas sziszegésére csak megkönnyebbültem, na nem rossz szándékból..

- Tehát, ha már én jövök el otthonról, akkor én vagyok aki rosszat tett?

- Így van - bólintott anya, amitől csak jobban fájt a szívem.

- Még a saját szüleim is engem hibáztatnak, amit nem is én tettem meg - gúnyosan röhögve a hajamba túrtam. - Komolyan?! - Kiabáltam és felváltva néztem rájuk. Anya és apa meghökkenve néztek rám.

- Kim NamJoon, ne merészeld felemelni a hangod az anyádra - szűrte a fogai közt anya.

- Miért engem vádoltok, amikor ő csalt meg?! - Klaus kezét a kézfejemre tette, amitől valamelyest megnyugodtam, de a gyerekek kevésbé. Mindketten felsírtak, mire felálltam és Minjut a kezembe véve Klaus felé fordultam, aki ijedten nézett rám. - Volt már a kezedben.

- Jó, de.. - mosolyogva nyújtottam felé, mire vonakodva, de elvette tőlem, és ringatni kezdte. Hihetetlen volt. Pár perc alatt Minju megnyugodott, és csak nézett fel Klausra.

- Nahát, vannak gyerekei? - Klaus zavartan nézett anyára, majd rám.

- Nincs - motyogta. Szabad kezét felemelve Minju kicsiny kézfejét birizgálta, mire a kisujjaival közre fogta az ujját. Halvány mosolyát látva én is elmosolyodtam, és a még mindig síró Jihohoz fordultam, majd a kezembe véve leültem Klaus mellé.

- Fiam - kérdőn néztem fel apára.- Mi történt? - Mély levegőt vettem, és kifújtam.

- Este rajta kaptam Byul-t egy másik férfival - anya szája elé tette a kezeit, apa nagyra nőtt szemekkel nézett rám. - Minho nem vette fel a telefonomat, titeket nem akartalak ezzel zargatni, így a főnököm maradt utolsó mentsvárként. Rögtön jött értünk.. - Motyogtam, és félszemmel ránéztem, de ő engem bámult kék íriszeivel.

- Istenem Namie.. - anya felállt, és mellém ülve átkarolta a vállamat, amin elmosolyodtam. - Ne haragudj. - Suttogta.

- Nem haragszom  - Klaus felé néztem, de ő már Minju-val volt elfoglalva, amitől a szívem facsarodott bele. - De míg dolgozom, nálatok maradhatnának a gyerekek?

- Persze! Végre tudok unokázni egész nap - anya vigyorogva pattant fel, apa meg a szemeit forgatta. - Mr. Zalkilov. - Felkapta a fejét. - Hálásan köszönöm, hogy befogadta a fiamat.

- Nem tett semmit - mosolygott rá, majd rám, de a szemeiben felém már teljesen más volt, amitől éreztem vöröslik az arcom.

- Nos, mennünk kell - anya bólintott, majd átvette tőlünk a kicsiket, és az ágyba fektette őket. Végig az ajtóig kísért minket. Ajtóban anya felé fordultam, és átöleltem a testét, majd puszit adtam az arcára. Klaus már elmenekült az autóhoz, látszott rajta még én se tudnám kicsalogatni onnan.

- Namie - már az autó felé indultam, amikor anya halk hangja megállásra késztetett. - Mi történt vele? - Klaus felé néztem, aki látványosan minket nézett felváltva, de amint találkozott a tekintetünk elkapta rólam, és a szomszéd házat bámulta.

- Még kiskorában meghaltak a szülei. Árvaházban nevelkedett - fordultam anya felé, aki szomorú szemekkel nézett rám, majd bólintott.

- Jó munkát - mosolyogva bólintottam, és már az autó felé sétáltam. Klaus végig követte a lépteimet, ahogy beülök az autóba, és bekapcsolom a biztonsági övet.

- Baj van? - fejét rázta. Beindította az autót, még mielőtt elhagytuk a házunkat integettem anyának.

- Aranyos anyukád van - halk hangjára rákaptam a tekintetem.

- Valóban.. - motyogtam kibámulva az ablakon. - Ne haragudj ezért a közjátékért. Ha Minho lett volna velem, ugyan ez lett volna, ne érezd kellemetlenül magad.

- Nem érzem úgy magam.

- Klaus, ne hazudj kérlek - reszketeg sóhaja volt az igazamnak a bizonyítéka. - Ha a te helyedben lennék, én is ugyan úgy érezném magam. Bár én még túl se éltem volna a szüleim halálát.

- Badarság - céghez érve rám kapta a tekintetét, de én a fejemet ráztam. - Erős vagy Nam.

- Nem, egyáltalán nem vagyok az - ingattam a fejem bele nézve a szemeibe. - Te túlélted a szüleid és a mamád halálát, sőt az árvaházat is. És nézd meg hova jutottál. - Mutattam a cégre, mire ő is oda fordította a tekintetét. - Egy cég igazgatója vagy, Klaus.

- NamJoon. Zsaroltalak már az első napon. Leszoptad a főnöködet, miközben utálod a melegeket - hirtelen nem értettem, hogy mire akar kilyukadni, de az emlékektől éreztem, hogy forrósodik az arcom. - Elviselted, hogy hozzád érek, megcsókollak, sőt még le is feküdtél velem.

- Mire akarsz kilyukadni?! - csattantam fel.

- Tegnap megláttad, hogy megcsal a feleséged, akitől gyerekeid vannak, de te mégis itt vagy - felém fordította a fejét.

- A kettő teljesen más. Valóban a feleségem, szeretem őt amióta megismertem. De a feleség és a szülők két külön világ, vagyis nálam így van.

- És a gyerekeid halála, elvesztése? Az is két külön világ? - alsó ajkamat harapdálva bámultam magam elé. Most aztán megfogott. - Ne haragudj. - Fejemet ingattam, és kiszálltam az autóból, amit ő is követett. - Nam..

- Klaus, nem haragszom. Mégis mi bajod van? Rosszabb vagy mint Byul mikor hónapos, és az kicseszett pokoli napok. Én mondom - szemeit forgatva sétált be mellém.

- Azt akarom, hogy hozzám költözz.

- Mi..? - hitetlenkedve néztem rá, de ő teljesen komoly szemekkel nézet rám.

- Ezek után biztosan válni akarsz, tehát nincs hol laknod - már nyitottam a számat, de ő belém fojtotta. - Nem érdekel a gyerekkori barátod! - Kirohanásán döbbenten néztem rá. Közvetlen elém lépett, és két keze közé fogta az arcom. Felváltva néztem a szemeibe, amik csillogtak, akár a kristály tiszta víz. - Kérlek, magam mellett akarlak tudni, vigyázni rád, magamhoz húzni, megcsókolni - egyre közelebb hajolt hozzám szavait az ajkaimra suttogva. - Szeretkezni akarok veled. - Nem tudtam megszólalni, egyszerűen az ajkaimra hajolt azzal se foglalkozva, hogy bárki megláthat minket, és őszintén engem se zavart.

Kezeimet felemelve átkaroltam a nyakát még közelebb bújva hozzá, és viszonoztam a csókját..

🍁