Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

25.

Másnap telefon csörgésre ébredtem fel. Még csukott szemekkel tapogatóztam érte, de sehol se találtam, ami miatt ingerülten nyitottam ki az egyik szemem. Az ablak előtt lévő széken volt. Mégis hogyan került oda? Sóhajtva könyököltem fel, és kiakartam mászni az ágyból, de egy kar megakadályozott benne..

- Klaus, lehet, hogy anya az. 

- Majd ha újra hív, akkor elhiszem, hogy ő az - motyogta álmatag hangon. Újra elakartam venni kezét a testemről, de csak jobban húzott magához. Addig nem engedett el, míg elhallgatott a telefon, mégse csörgött újra, amin a szemöldökeim ráncoltam. - Látod? - Hirtelen engedett el, és mindketten a másik hang forrás felé néztünk. - Anyukád kinyomozta a telefonom? - hitetlenkedve nézett rám.

- Kitudom nézni belőle - bólintottam. Sóhajtva kelt fel az ágyból, és elvette a telefonját az éjjeli szekrényről.

- Mégse ő az - összeráncoltam a szemöldökeim, de nem válaszolt, csak a füléhez emelte.

~ Mit akarsz Wong? - szólt bele közönyösen. Wong? Ismerősen cseng a neve.. ~  Mert nem érdekelt, hogy kihívja. - Már valóban zavartan néztem rá. ~ És az engem hol érdekel?! 

- Klaus.. - válla felett rám nézett, majd vissza előre.

~ Nem érdekelsz, se a bocsánat kérésed, se a magyarázkodásod. Amint elválnak egymástól NamJoon hozzám költözik a gyerekekkel együtt - sziszegte. Ah, már emlékszem ki ő. ~ A cég és a magánélet teljesen más. Ettől függetlenül nem bízok benned, soha többet nem fogok. - Hosszú szünet következett. ~ Indulunk - ezzel letette. - Öltözz, megyünk vissza Koreába.

- Bíróság? - aprót bólintott, és szégyenkezve nézett rám, de én elmosolyodtam. - Köszönöm.

- Mit? - összeráncolta a szemöldökét, de én közelebb másztam hozzá, és megcsókoltam. Amint elváltam tőle, ő csak nézett rám pislogás nélkül, majd már a hátamon feküdtem, ő pedig felettem támaszkodott. 

- Elfogunk késni - mosolyogtam rá. Ami huncut csillogás volt a szemében kialudt, és sajnálkozó lett.

- Elrontod a hangulatot.. - nevetve néztem, ahogy elhajol tőlem, és a bőröndjéhez sétál. 

Mindketten felöltöztünk és próbáltunk minél hamarabb kiérni a reptérre. Tudtam, hogy ő azért akar sietni, hogy minél hamarabb vége legyen az egésznek, és őszintén én is ezt szerettem volna. Már elegem van, főképp, hogy Klaus mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekek velem maradhassanak, azzal pedig vele is. De a bíróság is ezt akarja? Kétlem..

~***~

Reptéren volt olyan szerencsénk, hogy elértünk egy olyan gépet, ami Koreába tartott. Nem tudtam, hogy valódi szerencse, vagy egyszerűen mázlink volt. Habár a kettő egy és ugyan az, nem? De én reménykedtem, hogy Klaus nem fog megint úgy letámadni, mert biztos megütöm, vagyis próbálom megütni. 

Mivel korán értük el a gépet, Koreába körülbelül délutánra érünk oda, vagyis remélhetőleg nem fogunk késni a bíróságról. 

- Klaus - csak akkor fordultam felé, amikor felszállt a gép. 

- Hm? - kérdőn fordította felém a fejét. 

- Mikor kezdődik? Vagy azt nem mondta? 

- Kettőkor - egyik kezét a térdemre simította, mire a fejem a vállára hajtottam. - Nyugodtan aludj, körülbelül délre érünk oda. - Aprót bólintottam lehunyva a szemeimet. Nehéz megszokni és észben tartani a sok időeltolódást.