Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

4.

Otthon csak turkáltam a vacsorámat. Nem volt étvágyam, de még életkedvem sem.

- Namie? - Byul hangjára felkaptam a fejem, aggódva nézett rám. - Mi a baj?

- Semmi, csak fáradt vagyok - mosolyogtam rá, de ő elég kétkedve nézett rám. - Az új főnök..

- Kedves igaz? - összeráncolt szemöldökkel néztem, ahogy nevet, és Minjut etette. - Sokkal hamarabb jöttél haza, mint amikor Park úr volt az igazgató.

- Ah, igen.. - motyogtam. Nem mondhatom el neki, hogy milyen szerződést is írtam én alá. De amíg kitartok, és ellenkezek hátha megunja. Reménykedek benne.

- És ugyan olyan poszton dolgozol?

- A titkára lettem - suttogtam.

- Akkor több pénzt tudunk félre tenni. Nem értem, hogy ennek miért nem tudsz örülni.

- Mert zsarol - nem válaszoltam, csak vállat rántottam. Próbáltam ételt préselni magamba, de két falat után már nem bírtam tovább.

- Köszönöm a vacsorát - Byul bólintott, de láttam, hogy aggódó szemekkel nézi végig a felállásom. Fürdőszobába sétálva ledobáltam minden ruhámat, és beálltam a zuhanykabinba. Meleg vizet engedtem a testemre, de semmit nem használt, nem bírtam kiüríteni a fejemet.

Miért jó neki az amit tesz? Ő élvezi? Mit beszélek persze, hogy élvezi különben nem csinálná. De miért én? Nem vagyok meleg, hogy olyanokat tegyek vele. Még, ha Minhoval tenné ezeket megérteném, hiszen meleg. Sőt még fizetés nélkül is. De az, hogy velem teszi ezeket, és még többet is fizet. Alárendelt kurva. Ezt a szót rá lehetne írni a homlokomra, hogy mindenki láthassa..

Sóhajtva döntöttem homlokom a csempének. Nem tetszik, nagyon nem tetszik.

- Namie, csörög a telefonod - értetlenül néztem hátra, de elzártam a vizet, majd kiléptem a kabinból. Törülközőt csavartam a derekam köré, és kiléptem a fürdőből, az ajtó előtt Byul állt a valóban csörgő telefonommal.

- Köszi - mosolyogtam rá. Elvéve tőle a telefont megnéztem, hogy ki keres, de ismeretlen volt maga a szám. Vállat rántva fogadtam el a fülemhez emelve.

~ NamJoon? - Klaus hangjára kerekre nőttek a szemeim. Miért mindig akkor bukkan fel, amikor el akarom felejteni?!

~ Honnan van meg a számom?! - hitetlenkedtem.

~ Adatlap. - Ah, tényleg.. ~ Sajnálom, hogy így este kereslek, de vissza tudnál jönni a céghez pár percre?

~ Minek? Várj, te még ott vagy bent? - Byul engem nézett a hálószoba ajtajában mellkasa előtt összefont kezekkel. - Menj aludni - suttogtam neki. Sóhajtott, és besétált a szobába.

~ Nos igen, de be tudnál jönni?

~ Miért? Klaus este 9 óra. Otthon kellene lenned.

~ NamJoon, nem azért hívtalak, hogy erről prédikálj nekem. Be tudsz jönni vagy sem?! - csak egy napot töltöttem vele, de még nem hallottam kiabálni.

~ Ha megint a véleményem kell felejtsd el - hallottam, ahogy sóhajt, majd egy csattanást. ~ Ez mi volt?

~ Ah, leesett a toll. Nem a véleményed kell, hanem a szaktudásod - sóhajtva dörzsöltem az orrnyergem.

~ Nem ér rá holnap reggel?

~ Nem éppen, mivel holnap reggelre kell - magamban mindennek elátkoztam a főnökömet, de beindultam a szobába, és előrángattam valami ruhát.