Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

8.

Dermedve néztem azt a házat, ami előtt megállt. Az igazgatók komolyan ennyit keresnek?!

Kész palota volt a szemeim előtt. Körülbelül kétszintes ház, fekete szépen faragott vaskapuval, szépen lenyírt füves rész, tisztán tartott út a bejáratig és a garázsig. Hatalmas ablakok voltak a ház második szintjén. Ha kívülről ilyen szép, akkor belül?

- Nos, gyere - rákaptam a tekintetem, majd az autóra. - Nyugi, ez egy gazdag negyed, szomszédoknak jobb autója van mint nekem. - Nevetve nyitotta ki a kaput, és várakozóan nézett rám. Kezeimet a melegítő nadrágom zsebébe csúsztattam, és félve követtem őt a bejárati ajtóig.

Teraszon állva körbe forgattam a fejem. Kis asztal, és székek voltak a baloldalon, másik oldalon pedig egy hinta ágy. Miért nem az udvaron vannak? Talán szereti nézni az embereket? Vagy.. Hátra néztem a vállam felett, vagy a napfelkeltét.

Ajtó nyitódásra felé kaptam a fejem, Klaus mosolyogva nézett rám, és előre engedett. Mai akciója után valahogy nem szeretek előtte bemenni bárhova is.

Ahogy beléptem az ajtón rögtön egy nagy lépcső került a szemeim elé, ami két irányba ágazódott. De a lépcső fölött a falon egy nagy kép volt, családi kép. Szőke hajú kék szemű nő, akinek az ölében egy tízen éves fiú ült, és vigyorogva nézett vissza rám. Mellettük egy fekete hajú, barna szemű férfi állt, szintén mosolyogva, de ő nem a kamerába nézett, hanem őket. Hátra néztem rá a vállam felett, engem nézett majd a képre.

- Igen, az én vagyok és a családom - mondta. Sokkal boldogabb a képen mint most, és nem csodálkozok rajta. - Ez a kedvenc képem, ezért kinagyobbítottam, és kiraktam oda, ahol mindig láthatom. - Besétált mellém, mosollyal az ajkain nézte a képet, és kezdett megváltozni róla a véleményem, bár ettől még gyűlölöm őt.

- Értem. Jó kép - kuncogott, majd elindult jobbra.

- Éhes vagy? - hátra nézett a válla felett, de én a fejemet ráztam. - Szomjas?

- Kicsit.

- Ne szégyenlősködj már. Nyugodtan érezd otthon magad - követtem őt a jobb oldali ajtó felé, közben felnéztem magam fölé, ahol egy hatalmas arany csillár volt. - A szüleim nyaralója ez a ház. - Rákaptam a tekintetem.

- Nyaralója? - bólintott. Belépve a konyhába túl szépnek találtam. Az egész ház olyan, amit én megálmodtam a családomnak, de tudtam, hogy soha nem tudom nekik megadni. Konyha egész nagy volt, középen egy étkező asztal állt mindkét oldalán három-három székkel. Konyha két oldalán falon szekrények voltak, alattuk konyhapultok, és főző lapok. - Hányan főztek itt? - Hitetlenkedve néztem a két helyen lévő főzőlapokat, de Klaus csak nevetett.

- Anyának nem kellett dolgoznia apa munkája mellett, ezért ő a háztartást vezette - kíváncsian néztem a hátát, ahogy egy szekrényből két poharat vett elő, majd a hűtőhöz sétálva elő vett egy kancsó narancslevet. - De mivel Angliában ennél nagyobb házunk volt, apa mindig rágta a fülét, hogy fogadjanak fel legalább egy házvezetőnőt, de anya hallani se akart róla. Ő akarta takarítani a házat, ránk mosni és főzni.

- Nagyszerű anyukád volt - halvány mosollyal nézett rám, de a szemeiben bánat volt, amit sajnáltam.

- Tessék - közvetlen elém állt, és felém nyújtotta a poharat. Aprót bólintva elfogadtam tőle, majd bele ittam. - Reggel készítettem. - Ránéztem, majd a pohárra. Érezhető, hogy valódi gyümölcs, és nem csak dobozból lett kiöntve.

- Finom - motyogtam. Kezemnél fogva oda húzott az asztalhoz, és leültetett egy székre.

- Ennek örülök - mosolygott rám. Újra a hűtőhöz sétált, és ételt pakolt ki a pultra, amin a szemöldökeim ráncoltam. - Tudom, hogy mit mondtál, de ettől én éhes vagyok. - Pislogva néztem a hátát, de inkább nem mondtam semmit, és az innivalót iszogattam.

- Ha nem lennék a titkárod, - kérdőn nézett hátra rám a válla felett. - akkor is befogadtál volna?

- Be - egyszerű válasz, és már vissza is fordult az étel készítéshez.

- Miért? - csak vállat rántott. - Mással is megtennéd?

- Hm.. - letette a kést a kezéből, majd egy serpenyőt vett elő. - Nem hiszem. - Döbbenten néztem a hátát. Eléggé lesokkolt az amit mondott, hisz akkor velem miért tenné meg? - De ha nem lennél a titkárom, akkor még a cégnél se dolgoznál - orrom alatt morogva fordultam el tőle, amikor vigyorogva fordult felém.

- Miért nem tetszett az adatlapom?

- Mert házas vagy - rákaptam a tekintetem, de ő nem nézett rám az étellel foglalkozott. - Nem szeretem amikor a feleség, vagy a gyerek miatt hamarabb kell elmennie, mert ez a baja meg az a baja. Azt szeretem, ha a dolgozó csak a munkájára koncentrál, és semmi nem vonja el a figyelmét.

- Akkor ma miért nem rúgtál ki?

- Kellett volna? - olyan hangsúllyal mondta, amitől kirázott a hideg. - Az én hibám volt, hogy nem tudtál figyelni, mivel majd hajnali egykor mentél haza. És amilyen karikák vannak a szemeid alatt, biztos vagyok, hogy aludni se aludtál.

- Valóban. Nem aludtam egy szemhunyásnyit sem - bólintott, de nem fordult felém. - Te sem.

- Nem. Kicsit.. - nem fejezte be, csak a fejét rázta.

- Kicsit mi? - nem válaszolt megint a fejét rázta. Inkább nem firtattam a dolgot, így a mozdulatait figyeltem. Pár perc alatt elkészült az étellel, de amikor elém is tett tányért zavartan néztem rá.

- Legalább egy keveset egyél. Nem mérgező - lesajnálóan néztem rá, de ő mosolygott, és szedett a tányéromra. Mindketten csendben ettünk, csak az evőeszközök hangja volt az egyetlen zaj forrás, és nem bántam. Megszoktam, hogy a kicsik zajongnak, amiért nem tetszik nekik az étel, de megnyugtatott a csend, ami körbevett minket. - Kérsz bort? - Felkaptam rá a fejem, de a fejemet ingattam.

- Ha nem gond, én szeretnék lefeküdni - mosolyogva bólintott. Elvette az üres tányért, majd a mosogatóba tette, és intett, hogy kövessem őt.

- Van vendég szoba, ruhát is tudok adni, bár remélem jó is lesz rád a ruhám.

- Jó nekem ebben aludni, majd otthon átöltözök.

- Te se gondoltad komolyan, ugye? - lépcső felénél hátra nézett rám a válla felett, de én zsebre dugott kézzel vállat vontam. - Megfürdesz és hidd el máris elfogsz lazulni. - Mosolygott rám.

- Ha be mered tenni a lábad a fürdőbe, én agyon ütlek - vigyorogva kocogott fel a lépcsőn, és lefordult balra, amin a szemeimet forgattam, de követtem őt.

🍁