Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

Befejező rész

10 évvel később..

- Kim Minju, azonnal gyere vissza! - felhúzott szemöldökkel néztem ki a konyha ajtaján, és megpillantottam a lányomat, ahogy egy szál alsóban fut Klaus elől, akinek a kezében ott volt a felső is. Lassan egy éve ez a reggeli készülődés mindennapossá vált, aminek persze Jiho az áldozata, főképp a késés miatt. Habár én is segíthetnék neki, de Jiho kijelentette, ha majd az én segítségemre lesz szüksége, akkor szól. Addig pedig Klaus öltöztetheti fel. Na most, ez engem boldoggá tett, de kissé féltékennyé is. Mégis csak az én gyerekeim, és mégis úgy érzem, hogy a saját gyerekeim nem is kérnek a jelenlétemből. 

Persze ezt megcáfolják, amikor lejönnek reggelizni, és mindketten az ölemben ülve akarnak enni. Bár arra is gondoltam már, hogy csak kicsik még a székekhez, és az én lábaimon ülve elérik az asztalt. 

Őszintén míg a gyerekek suliba vannak sokszor beszéltem erről Klausnak, de mindig megnyugtatott, hogy szeretnek engem a gyerekek. Valójában vitatkozni akartam vele, mégis be kellett látnom, hogy semmi értelme az egésznek..

10 év alatt anyáék és Klaus hihetetlen jól kijöttek egymással. Igaz amikor megtudták, hogy Klaus volt az, aki miatt kórházba kerültem, akkor anya egy hónapig tudomást se vett róla. Persze apa nyugtatgatta, hogy megfog békélni, csak győzze kivárni. Apa az egész jól fogadta, azzal a kijelentéssel, hogy ha még egyszer megbánt, akkor nem én kerülök kórházba, hanem ő. Klaus teljesen lefagyott. 

Azóta persze anya is megbékélt már, és újra jóba vannak, ettől még hallható néha-néha egy kis fenyegetés a szavaiban..

Minhoval újra kibékültem, és már újra ketten zaklatjuk Hyungot a bárjában, aminek persze ő nem örül. Állítása szerint folyton feltartjuk őt, és zaklatjuk, na meg persze kétszer Klaust kellett hívnia értünk mert nem engedte, hogy vezessünk. Persze engem Klaus jól megszidott olyankor, de sose bírt ellen állni nekem, amikor közeledtem hozzá, tehát.. A leszidásainak semmi értelme nem lett. 

És mint kiderült Minhonak lett végre egy kapcsolata, aki miatt engem hanyagolt, de nem haragudtam rá. Örültem neki, mert boldog volt. Valódi mosoly volt az arcán. 

Byul pedig még kétszer próbálkozott feljelenteni minket, hogy két férfi nevel gyermekeket. De eddig még nem sikerült neki elvennie őket tőlem, és nem is fogom hagyni neki. Őszintén fogalmam sincs, hogy miért akarja ennyire őket, amikor úgy beszél róluk mint valami kutyáról. 

Én engedem neki a két napnyi látogatási időt, de soha se jött el, ha pedig anyáéknál voltak, akkor még a kapun se tudott volna bemenni. Habár Wong párszor elszokott jönni hozzánk, de főképp a munka miatt, és félek mert Minju kezdi megkedvelni, amit én nem nézek jó szemmel. Valahogy nem szeretném végig nézni, ahogy a lányom 16 évesen mindenféle pasival teszi a jót.. Mármint nem akarom, hogy olyan legyen mint az anyja, tehát.. Túl félteném? Lehetséges.

~***~

- Klaus - kérdőn nézett fel rám a papírjaiból. - Ezeket alá kellene írnod. - Sóhajtva masszírozta az orrnyergét, és őszintén megsajnáltam őt. 47 évesen már elég fárasztó lehet számára a munka. Mosolyogva sétáltam mellé, és letettem a papírokat, de amikor vissza akartam menni a titkári szobába elkapta a csuklómat, és visszarántott. 

Felhúzott szemöldökkel néztem rá, mégis ösztönösen ültem a lábaira. 

- Tudod, - egyik kezével az ezüst karkötőmet birizgálta. - sokszor megakartam már kérdezni. 

- Mit? - kérdőn néztem rá. 

- Hogy le akarod-e venni? - ezüst karkötőre néztem, majd vissza rá, és a mellkasának dőltem, mire átkarolta a derekam.

- Miért mondod, hogy illik hozzám az ezüst? - összeráncolta a szemöldökeit, de én mosolyogva nyúltam a nyakamhoz, és az ujjaim közé fogtam az ezüst nyaklánc medálját. Ötödik évfordulónkra ezzel a nyaklánccal lepet meg. Nyálasan romantikus, de Yin-Yang medál, amiből a fehér az ő nyakában lógott. 

- Mert illik a hajadhoz, és a szemedhez - egyik kezemmel átkaroltam a nyakát közelebb hajolva hozzá. - Nos? 

- Hm, nem szeretném, ha már ennyi ideig rajtam volt - felhúzta a szemöldökeit. - És legalább mutatja, hogy kihez tartozok. - Huncut mosoly terült el az ajkain, és apró csókot adtam rájuk, de ő elmélyítette, ami miatt bele nevettem a csókba. De persze az egésznek teljesen más lett a vége, és a sok munka csak nőttön-nőtt.. 

Soha sem gondoltam arra, sőt nem is tudtam elképzelni, hogy egy olyan férfi mellett leszek igazán boldog, akit gyűlöltem. Gyűlöltem őt, mégis amennyire gyűlöltem, annyira kezdtem el szeretni, és már el se tudom képzelni az életem nélküle. 

Gyűlöletből szerelem, valóban létezik..

Vége🍁