Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

20.

NamJoon

Miután Minho elment tőlem, én újra pakolászni kezdtem, bár én se tudom, hogy minek. Minho szavai jártak a fejemben. Mégis fel kellene hívnom Klaust? Hiszen ő még mindig várja a hívásomat, és én mégis eltaszítom magamtól a segítségét. 

Szitkozódva mentem a telefonomért, de alig vettem a kezemben a rádióban megszólalt a híradó. Először nem is akartam vele foglalkozni, de amikor a nő kiejtette a száján az új híres cég vezérigazgatót, kiesett a kezemből a telefon. 

Híres cég vezérigazgató autó balesetet szenvedett, egy kamion hajtott az autójába. Klaus Zalkilov áthajtott a zöld lámpán, amiből a rendőrök megállapították, hogy a kamion sofőr volt a hibás. A tűzoltóknak kellett kivágniuk a járműből, aminek az ajtaja a csapódás végett teljesen behorpadt, és nem lehetett kézzel kinyitni. A helyszínről rögtön a kórházba szállították fej sérüléssel. 

Többet nem is hallgattam rögtön kifutottam a házból, bár vissza is kellett mennem az autó kulcsokért és a telefonomért. Amint a kezembe fogtam őket kisiettem az autómhoz, és abba bepattanva vezettem a kórház felé. Mégis mi a faszt akart csinálni, hogy ilyen helyzetbe került?! Esküszöm, ha valami komolyabb baja esett én magam fojtom meg. 

~***~

Kórházhoz érve alig állítottam le az autót kipattantam belőle és befutottam a recepcióshoz. 

- Klaus Zalkilov melyik szobában van? - hirtelen érzekésemre összerezzent, és ijedt szemekkel nézett rám. 

- Hozzá tartozó? - kérdezte. Erre most mit mondjak?! Tépelődtem magamban, de végül kimondtam azt ami számomra zavarba ejtő.

- A párja vagyok - nő felhúzta a szemöldökeit, de szerencsémre bólintott, és elmondta a szobája számát. Lifthez szaladva beszálltam, és megnyomtam a hármas gombot, majd azon a szinten kutattam a huszonhármas szoba ajtó után. 

Nos, ha már szoba száma van, akkor már bent van, de nincs az intenzíven vagyis olyan komoly baja nem lehet. Bár inkább remélem, hogy nincsen komolyabb baja.. 

Szoba ajtó előtt nem is haboztam, csak berontottam rajta, és szembe találtam magam tenger kék szemeivel. 

- Klaus.. - suttogtam és éreztem, hogy könnyesednek a szemeim. - Te hülye! - Kiabáltam.

- Hé, beteg vagyok, ne kiabálj. Így is szét szakad a fejem.. - sóhajtotta, és a plafon felé fordította a tekintetét. Megkönnyebbült sóhajjal léptem bentebb és becsuktam magam mögött az ajtót. Klaus a szemeivel végig követte a mozdulataim, ahogy az ágy mellé állok és leülök a mellette lévő székre. - Honnan tudtad meg?

- Rádió. Tele van veled - aprót bólintott elfordítva a fejét. - Mégis..

- Minho felhívott, hogy volt nálad - felelte. Az a szemét! - Elmondta, hogy összevesztél a feleségeddel, és hogy magadba zárkóztál. Mondta, hogy siessek hozzád.. 

- Azt is elmondta? - bólintott. - Nem fogom kiönteni a szívem neked, főleg nem most. - Lassan felém fordította a fejét. - De amit mondott az igaz volt. Tudod, - hátra dőltem a székben és az ölembe ejtett kezeimet bámultam. - számomra nehéz az a tudat, hogy az a nő akit szeretek megcsalt csak azért mert sokat dolgoztam, és nem értem úgy hozzá amikor fáradtan haza értem. Nem értett meg engem, ezért egy másik férfihoz futott, bár nem hibáztatom érte. De mégis az van bennem, hogy a gyermekeim anyja, és nem volt arra képes, hogy szóljon üljünk le beszélgetni. Én csak miattuk dolgoztam, miatta túlóráztam, mégse értette meg.. - Mivel semmit nem reagált felpillantottam rá, de ő épp akkor támaszkodott a könyökeire és fentebb tornázta magát majd az egyik kezét felemelve az enyémért nyúlt. Akadozva, de felemeltem, és hagytam, hogy megfogja, hogy összefűzze az ujjainkat.