Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

18.

NamJoon

Klaus akciója után, én olyan szinten zavarban éreztem magam, hogy még szünetre se mentem ki. Ezen persze ő jót derült, és élvezte, hogy még a szünetet is vele töltöm bent. De azzal meglepett amikor ételt hozott be nekem.

- Mi ez a kiszolgálás? - kétkedve néztem rá, amikor a papírok tetejére helyezte a tálcát.

- Milyen kiszolgálást? - húzta fel a szemöldökeit. - Talán ki akarod vinni a párnát? - Kérdése után egyre vörösödött a fejem mire elkezdett kuncogni. - Egyébként azért mert miattam rengeteg munkád lett - mosolyogva lépett közelebb és egy apró csókot lehelt a halántékomra. Már ennyitől vad dobogásba kezd a szívem.

- Köszönöm - motyogtam. Még mindig mosollyal a száján sétált ki a szobából, és leült a saját asztalához. De ekkor vettem észre, hogy nála nincsen étel. - Te nem eszel? - Nem válaszolt, csak a fejét ingatta. - Enned kell Klaus.

- Nem vagyok éhes, nyugodj meg. Egyél nyugodtan - mély levegőt vettem, majd felálltam. Tálcát a kezembe véve sétáltam felé, mire felém pillantott, majd rám nézett értetlenül. Széke karfáját megfogva magam felé fordítottam, és leültem az ölébe. Nyögésére hátra néztem a vállam felett.

- Ilyen nehéz vagyok?

- N-Nem, csak pont oda ültél.. - motyogta.

- Viseld el - felhúzta a szemöldökeit, de én vállat rántva fordultam az asztal felé, majd a billentyűjét fentebb csúsztatva letettem a tálcát magunk elé.

- Meg fogsz etetni? - átkarolta a hasamat állát a vállamra téve. Gondolom azt hitte, hogy viccelek, hisz a bólintásomra olyan hitetlenkedő szemekkel nézett amin már kezdtem rosszul érezni magam. Kanalat megfogva belemártottam a rizsbe, majd a levesbe, és felé nyújtottam.

- Remélem megeszed így a Koreai ételt - felnézett rám, majd sóhajtott és engedte, hogy a szájába tegyem a falatott. Furcsa volt úgy együtt enni vele, hogy közben én etettem, de őszintén jó érzéssel töltött el. Már így is feltűnt, hogy Klaus nem jött ki szünetekre, vagyis egyszer, de akkor is az enyémet ette meg. - Klaus.

- Hm? - kérdőn nézett rám, amikor megette az utolsó falatott.

- Miért nem tartasz szünetet? - vállam felett néztem rá, de ő rögtön elfordította a fejét. - Klaus, ezt így nem csinálhatod. Otthon is alig eszel, ha eszel is az is vacsora.

- Ma reggel is ettem.

- Mindketten tudjuk, hogy amit te ettél az egy alma volt - száj húzva fordította el a fejét. - Össze fogsz esni az éhségtől. Azt akarod, hogy a titkárod a kórházban látogasson minden nap a munka miatt? - Erre bezzeg elmosolyodott.

- Talán a titkárom más miatt is jöhetne hozzám a kórházba - lesajnálóan néztem rá. - Most mi az? Csak kíváncsi vagyok milyen egy kórházi ágyban. - Horkantva álltam fel az öléből, és a tálcát a kezembe véve az ajtó felé sétáltam.

- A vacsoráinkon se ettél - hátra néztem rá, de ő már ingerülten fújta ki a levegőjét.

- Igenis ettem.

- Az elsőn, amikor megnyíltál. Wow, mennyi kaja - lett gúnyos a hangom.

- Mégis mi bajod van? Ettem, nem?!

- Nem, nem ettél - ingattam a fejem. - Tudod, - Teljes testemmel felé fordultam, de ő már dühvel nézett rám. - csak aggódom érted, de ha ez téged zavar akkor felőlem ájulj el - szavaim után rögtön megváltozott a tekintete.

- Nam.. - fejemet ingatva fordítottam neki hátat, és kisétáltam az irodából, pedig hallottam, hogy a nevemet kiabálja. Nem értem, hogy mi baja van neki. Talán már azóta ilyen, hogy meghaltak a szülei? Ezért nem enne? De hát, ha gondolkozna, akkor rájönne, hogy a szülei sem örülnének neki..

Sóhajtva néztem a büfében álló nőre, aki kérdőn nézett rám.

- Naul, van natúr joghurtotok? - elgondolkodva nézett le, majd feltette a kezét és elsietett. Dühös volt rám, sőt biztos most is az, de nem tehetek róla. Nem akarom, hogy baja legyen.

- Tessék - megköszöntem, majd egy kis kanalat megfogva vissza sétáltam. Tudom, hogy semmi közöm ahhoz, hogy ő mit csinál magával és mit nem, de mégis a főnököm. Nem nézhetem tétlenül, hogy tönkre teszi magát azzal, hogy nem eszik.

Belépve az ajtón megláttam Klaust, ahogy az asztalán könyökölt mindkét kezével a hajába túrva mélyeket lélegezett.

- Klaus.. - felkapta a fejét. - Ne haragudj azért amiket mondtam, plusz még ezért is haragudni fogsz. - Összeráncolta a szemöldökét, majd a kezemben tartott dolgokra nézett.

- Ennem kell, igaz? - aprót bólintottam, és közelebb sétáltam hozzá. Elé érve letettem az asztalra a joghurtot és a kanalat.

- Amilyen keveset ettél mostanában, biztos vagyok benne sok lesz a gyomrodnak a mostani étel. Ez segíteni fog - felnézett rám, majd sóhajtott és a kezébe vette a joghurtot, amin elmosolyodtam. - Klaus. - Kérdőn nézett rám. - Miért nem eszel? - őszinte kíváncsisággal néztem rá. Egy ideig állta a tekintetem, majd elkapta és kanalazni kezdte az ételt. Már-már azt hittem nem is válaszol, így vissza akartam menni a szobába, de akkor halk hangon megszólalt.

- Mert én Karácsonykor élveztem a nagyi ételét.. - rákaptam a tekintetem. Kanállal a joghurtot kavargatta, és láttam rajta, hogy zavarban, mégis szégyenben érzi magát. - Míg anyáék az életükért küzdöttek, én a nagyival voltam, és élveztem az ételt, amit nekem készített.

- Bűnnek gondolod az ételt? - aprót bólintott. Alsó ajkamba harapva tépelődtem, de közelebb léptem hozzá. Kivettem a kezéből a dobozt, és újra az ölébe ültem. Túl sokat ülök én már ott!

- Nam? - kérdőn nézett rám, de én a kezemben tartott joghurtot néztem, majd a kanalat megfogva a számba tettem egy falatott. - Mintha nekem hoztad volna. - Felpillantottam rá. Mosolyogva nézett rám, és átkarolta a derekam jobban húzva magához.

- Neked hoztam, de megkívántam - rántottam vállat, és a többi falatott már neki adtam. - Nem gondolod, hogy az anyukád legszívesebben agyon ütne, amiért nem eszel? - Húztam fel a szemöldökeim, de az ő mosolya lelohadt.

- Honnan veszed?

- Onnan, hogy az én anyám is ugyan ezt tenné, és biztos vagyok benne, hogy a te anyukád is. Mindketten anyák, akik árgus szemekkel figyelik, hogy a gyermekük egészséges-e - nyitotta a száját, de a kezemmel befogtam, amin a szemöldökeit ráncolta. - Nem akarok "nem" válaszokat hallani. Aggódóm Klaus, őszintén. - Már kérlelően néztem rá. - Komolyan nem akarom, hogy bajod essen, akár éhséggel, akár testileg - egyik kezével megfogta a csuklómat, és elhúzta a szájáról, de ő belecsókolt a tenyerembe, amitől éreztem piroslik a fejem.

- Köszönöm NamJoon - mosolygott rám, csak egy aprót bólintottam. - Nam. - Kérdőn néztem rá. - Hozzám költözöl? - kérdésére ledermedtem. Valahol tudtam, hogy minél előbb választ kell neki adnom, de még mindig nem tudtam rá a választ. Anyámékhoz nem akarok, nem akarok a terhükre lenni. Haza már nem mehetek, pedig enyém a ház! Minho-t meg a vendégeit pedig nem akarom zavarni.

Felnéztem a szemeibe, amikben csalódottság volt, amitől megszakadt a szívem.

- Rendben - felváltva nézett a szemeimbe. - Hozzád költözöm. - Elmosolyodott, és a tarkómnál fogva magához húzott egy szenvedélyes csókra..

🍁