Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

11.

Klaus csak nézett rám, és akkor elővette a telefonját, amin a szemöldökeim ráncoltam.

- Felhívom, és bebizonyítom az igazam, de ha nekem lesz..

- Azt mondtam felmondok - szűrtem a fogaim közt. - Nem fogsz többet zsarolni. - Klaus nem is hallgatva rám az asztalra tette a telefont, és tisztán hallottam, hogy kicsöng.

~ Klaus! - nő nyájas hangjára a szemeimet forgattam, és összefontam kezeimet a mellkasom előtt.

~ Minseo, ami csokoládét adtál nekem, abba van valami? - csend, amin már a telefonra kaptam a tekintetem, majd Klausra, aki a székben hátra dőlve nézett rám.

~ Ettél belőle? - felhúztam a szemöldökeim.

~ Ettem. Furcsán meleg volt a testem, és szédültem.

~ Megmondtam, hogy akkor egyél belőle, ha én is ott vagyok! - kerekre nőtt szemekkel néztem a telefont.

~ Drog?

~ Ki volt veled amikor ettél?! Kivel csaltál meg?! - fejemet fogva rogytam le az asztal előtti székre, és keserves sóhaj hagyta el az ajkaimat. Tisztán leszűrhető, hogy a csaj drogos csokoládét adott neki, hogy akkor is dugjon vele, amikor még kedve sincs..

~ Senkivel se csaltalak meg. De ezt most fejezd be. Mi van, ha egy gyereknek adom a csokoládét? Normális vagy?! - döbbenten néztem rá, de ő engem komor szemekkel, és le-föl jártatta a szemeit rajtam.

~ Nem úgy gondoltam.. Ne haragudj - nem válaszolt neki, csak kinyomta a telefont.

- Mennyit ettél belőle? - kezemmel hármat mutattam, mire bólintott. - Nos, be bizonyítottam az igazam tehát maradsz.

- Nem - felhúzott szemöldökkel nézett rám, de én felálltam a székről, és az ajtó felé sétáltam. Hallottam, hogy feláll, amin ledermedtem. Cipő kopogásból hallva egyre közelebb ért hozzám, amin nagyot nyeltem.

- Mintha azt mondtam volna, hogy maradsz - közvetlen a hátamon éreztem a teste melegét, fülembe sziszegte a szavait, de már a teste érintésétől kirázott a hideg, és sajnos jó érzésből.

- Én meg azt mondtam, hogy nem maradok - szűrtem a fogaim közt felé fordulva, és elléptem tőle, hogy végre kimehessek az irodából, abból a légkörből amit kreál körülöttem. Levegő kell!

- NamJoon - rekedt hangjára nagyot nyeltem, és még jobban szerettem volna kimenni onnan. - Mivel egyáltalán nem emlékszel arra, hogy mi történt este, ezért elmondom most is. - Értetlenül néztem rá a vállam felett.

- Mit?

- Szex után azt mondtam neked, hogy - szemeimmel felváltva néztem az íriszeibe, de azok mintha szeretettel csillognának. - tetszel nekem.

~***~

Lábam idegesen járt, és azt tettem, amire anya mindig rácsapott a kezemre. Körmömet rágtam. Annyira lesokkoltak a szavai, hogy egy szó nélkül ott hagytam, és kifutottam az ajtón. Minho utánam kiabált, de én nem álltam meg egészen a céghez közeli parkig.

Egy padon ülve a lábam le-föl járt, körmeimet lassan lerágom, de nem tudok mit tenni az idegességem ellen. Mégis mi a faszt jelent az, hogy tetszek neki? Tetszek neki?! Eddig zsarolt, sőt kínzott. Mire volt jó neki, hogy ezt kimondta?

- NamJoon - hangjára befeszültek az izmaim, de még a lábam is leállt. - Jól vagy?

- Én? - kérdeztem halkan. Szemem sarkából láttam, hogy közelebb lép hozzám, de egy érzésre összerezzentem, és felé kaptam a fejem. Aprót bólintva összébb húztam magamon a kabátot. - Ez egy újabb zsarolás?

- Ez csak nekem az - félszemmel ránéztem. Kezeit dörzsölve bámult maga elé. - De teljesen komolyan gondoltam amit mondtam.

- Feleségem van.

- Tudom - bólintott.

- Gyerekeim.

- Ezt is tudom, de mit tehetnék az érzések ellen? Rúgjalak ki mert nem tudok az érzéseimen uralkodni? Az csak neked lenne jó, igaz ez elég önzőség.

- Így van, önző vagy - bólintott, de nem nézett rám. - És most mit akarsz mit tegyek? Szeretem a feleségem.

- Semmit ne tegyél. Nem zsarollak többet, de azt nem garantálom, hogy nem fogok bepróbálkozni.

- Gondoltam - halkan felnevetett, de a hangja egyáltalán nem volt élettel teli. - Sajnálom.

- Mit? - végre felém nézett, így ezt kihasználva apró csókot adtam a szája sarkába. Ezt a döbbenetet választottam az elmenekülésre, de túl hamar éledt fel. Nyögve tűrtem, hogy elkapta a csuklómat és magához rántott, bár éppen rossz helyre. Oldalasan az ölében ültem.

- Ezt újra.

- Biztos nem. Engedj el - próbáltam kiszállni az öléből, de a kezeit összekulcsolta a derekam körül, és jobban húzott magához.

- Adsz egy csókot, és elengedlek.

- Yah! Ez zsarolás.

- Valóban, de nem a munkáddal - keserves sóhaj csúszott ki az ajkaimon, majd felé fordítottam a fejem, de még csücsörített is, amin muszáj volt elnevetnem magam.

- Tudod, most igazán boldog csillogás van a szemedben - kezemet felemelve az arcára simítottam, mire lelohadt a mosolya. - Nem úgy.. Mármint.. - Köszörültem meg a torkom.

- Köszönöm.

- Mit? - kérdőn néztem rá.

- Hogy akkor kiálltál a családod mellett.

- Ja, akkor nem szoptam volna le a főnökömet, és nem estem volna a saját csajának a csapdájába - kuncogva erősített a kezei szorításán. - Miért akarod elérni, hogy ne gyűlöljelek? - Suttogtam közelebb hajolva hozzá.

- Mert azt akarom, hogy engem szeress, senki mást - közelebb hajolt hozzám. Meleg levegővételét éreztem az ajkaimon, közvetlen közelről néztem a szemeibe. Azokba a szemekbe, amik már az első napon elbűvöltek.

- Gyönyörűek a szemeid - suttogtam, de a szavaim után megváltozott a tekintete, és csak szelídség volt.

- Volt kitől örökölnöm - nem válaszoltam, hagytam, hogy összeillessze az ajkainkat. Lassan és érzékien mozgatta, amitől a fellegekben jártam. Kezeivel a csípőmet markolta, amitől a csókba sóhajtottam, és közelebb húzódtam hozzá, mire átvezette a nyelvét a számba. Érzéki nyelvtáncán ledöbbennék, ha nem élveztem volna túlságosan is.

Levegő hiány miatt elváltunk egymástól, de ő a homlokát az enyémnek döntötte, mire lassan kinyitottam a szemeim. Mindketten szaporán vettük a levegőt, mégse akartam elhajolni tőle.

- Gyűlölöm, hogy ilyen érzéseket keltesz bennem, csak pár nap leforgása alatt - huncutul elmosolyodott.

- Volt kitől örökölnöm ezt is - ezen felhúztam a szemöldökeim. - Anyám szegény családból származott. Csak a szemük összetalálkozásával elvarázsolta az apámat, ahogy te is engem. - Zavartan hajoltam el tőle, de furcsa volt, hogy nem akartam kiszállni az ölből. Mégis amikor megrezzent a telefonom összeráncoltam a szemöldökeim, majd érte nyúlva felnyitottam.

- Minho? - felhúzott szemöldökkel nyitottam meg az üzenetét, de ami benne volt kerekre nőttek a szemeim, és éreztem, ahogy vöröslik a fejem.

- Mi az?

- S-Semmi - próbáltam eltakarni előle, de kivette a kezemből.

- Nocsak - vigyorogva adta vissza, de én már akkor valóban menekülni akartam, és ő nevetve engedte, hogy kiszállhassak az öléből.

Minhot leütöm, amiért kukkolt minket. Biztos vagyok benne, hogy utánunk futott, de ami üzenetet írt, még mindig zavarba ejt. "Jól néztek ki együtt."

🍁