Gyűlöllek! (Kim NamJoon ff.) [✔] {Javításra vár}

19.

Otthonom előtt állva kész gyomor görcsöm volt, amit nem értettem. Bár meg lehet azért mert Klaus nincs mellettem. Miután megbeszéltük, vagyis valami olyasmi történt köztünk, úgy döntöttem egyedül akarok Byullal beszélni. Utána úgy is hívni fogom őt, hogy segítsen pakolni. 

Mély levegőt vettem, majd kifújtam, és újra megtettem utána benyitottam a bejárati ajtón. Az egész lakásban felfordulás volt, mintha bomba robbant volna. Összehúzott szemöldökkel néztem körbe, közben cipőm levétele után bentebb léptem. 

Kabátok a földön hevertek, ajtók tárva nyitva, némely virág a földön volt elterülve cserepükből kiömlő földdel. Még bentebb sétálva megláttam őt a konyhában, ahogy maga elé bámul, de még ott is kész felfordulás volt. Tányérok darabokban a padlón. Legmegdöbbentőbbek a kések voltak, amik az asztalban és a falban álltak.

- Mégis mit műveltél? - néztem Byulra, de ő nem nézett rám, sőt nem is válaszolt. - Byul, mit műveltél a házammal? 

- Azt amit megérdemel, ahogyan te is - összeráncoltam a szemöldökeim. - Megcsaltál! - Horkantva fontam össze a kezeimet.

- Nem tudod ki volt, aki a hitvesi ágyban dugott egy idegen férfival, méghozzá amikor a gyerekek ébren voltak? 

- Azért mert nem foglalkozol velem! - kiabálva felugrott a székről, amin őszintén megdöbbentem. - Házasságunk elején még törődtél velem, szerettél, de ahogy megszülettek a gyerekek még hozzám se értél! Folyton a fáradságra hivatkoztál! 

- Dolgoztam! - kiabáltam. - Mit nem tudsz ezen felfogni?! Te itthon vagy és a gyerekekkel foglalkozol, de én dolgoztam éjt-nappallá téve, hogy ez mind meg legyen nektek!

- Mi értelme, ha nem vagy itthon?! - könnyes szemekkel nézett rám. - Wong legalább törődött velem!

- Akkor költözz hozzá - hirtelen kijelentésemen meghökkent, még a könnyei is elapadtak. - Megcsaltál Byul, ezt soha nem fogom neked megbocsájtani. Befogom adni a válókeresetet. 

- Ezt nem teheted! - sipítozta, ami őszintén fájt a fülemnek.

- De, és még a gyerekeket is magamhoz veszem.

- Ezzel nem végeztünk Kim NamJoon - elviharzott mellettem, majd hallottam az ajtó hangos becsapását. Sóhajtva túrtam a hajamban, és kibámultam az ablakon.

~***~

Miután Byul úgy elviharzott mégse hívtam fel Klaust, egyedül akartam lenni. Folyton Byulon jártak a gondolataim. 

Valóban ilyen rossz férj voltam? Annyira, hogy még egy másik férfihoz futott? De mi rosszat tettem? Az hogy én dolgoztam, míg ő csak a gyerekekre vigyázott? Neki semmi dolga nem volt, akkor miért nem tudott megérteni engem? Miért nem mondta, hogy üljünk le megbeszélni a dolgokat? Miért nem mondta, hogy neki nem jó így?

Mindent meg adtam neki, mégis megcsalt. De még volt képe engem hibáztatni!

~***~

Épp a virág földet takarítottam fel, amikor kopogtak az ajtómon. Értetlenül néztem a bejárati ajtó felé, majd letéve mindent oda sétáltam. Kinyitottam az ajtót, ami mögött olyan állt, akin ledöbbentem. 

- Mit keresel itt? - kínosan a tarkójára simított, de még a szemembe se mert nézni.

- Bocsánatot kérni. 

- Miért? - Minho szégyenkezve dülöngélt a sarkain. - Ha azért mert nem vetted fel a telefont, akkor hagyjad. 

- De.. - könnyes szemekkel nézett rám. - Lehetett volna annyi eszem, hogy felveszem, mégis az volt bennem, majd reggel beszélünk és akkor kikérdezlek, amiért hívtál. De még arra se volt merszem.