Egy + Egy = Három

Harmadik Fejezet

A szendvicsem maradványait mosom le a tányéromról, míg a hangtérben Shawn Mendes hangja szól. Dorka a nevezetes playlistet próbálja újra és újra, nehogy esetleg ne tudja hirtelen a szövegeket, ezzel "fake fannak" állítsa be magát.

Barna, már kissé rozoga óránkra nézve veszem tudomásul, hogy fél három van. Két óra és indulunk.

Tegnap Regi és Erik olyan hét-nyolc óra felé mentek haza, így együtt töltöttünk pont annyi időt, amennyit szerettünk volna. Sőt, többet is, mint terveztük. Erik ritkán van Budán, sokkal jobban kedveli bent a beton tengert, így ha mi Regivel nem megyünk, nem is látjuk Őt.

Dorka arca jelenik meg előttem, ahogyan teljesen kivirulva kávét nyújt felém. – Csak pár óra választ el, hogy láthassam Shawnt, szóval szükségem van az energiádra. – indokolja meg hirtelen jó cselekedetét.

– Aha. – pislogok unottan. – Nem is azért, hogy esetlegesen ne hajtsam be rajtad, ugye? – érdeklődöm és elveszem a bögrényi fekete löttyöt, amit el is kezdek kortyolgatni.

Már teljes készenlétben van. Fehér farmershortot visel, ami kiemeli vékony derekát, mellé egy szürke ujjatlannal, amin az énekes feje virít. Alakilag is a "tökéletes" felé nyúlt.

– Neked nem kéne készülődnöd? – érdeklődik apa, miközben besétál a helyiségbe és megtámaszkodik a világos barna konyhabútoron. Dorkával ellentétben én még mindig az otthoni, "úgy sem lát senki" ruhadarabjaimban vagyok, ami az időt tekintve kicsit vészes.

Számat elhúzva vonom meg a vállam, majd bögrémet letéve indulok a szobámba. Nem válogatok nagyon, maradok az egyszerűnél. A már szétnyűtt, magas derekú világos farmershortomat húzom magamra, ami fölé egy baba rózsaszín has póló társul. Hajamat kifésülöm, majd a jobb fényhatások érdekében a minimalista sminkemet a fürdőszobában oldom meg.

Javában egy óra vezetés után, de leparkolok a rendezvény parkolójába. Dorka már izgalomtól túlfűtve, szinte kiugrik az autóból és engem meg sem várva kezd haladni a bejárat felé.

Hát ezt nem hiszem el. – sóhajtok nagyot, majd a már felsorakozott tömegbe lépve próbálom utolérni a felelőtlen húgomat. Rengeteg "bocsi", "ne haragudj" és "elmehetnék? köszi" mondat után végre kijutok a heringek közül, így rálátást nyerek Ákosra és Dorkára, ahogyan egymás mellett állva beszélgetnek. Hála Istennek.

Először a fiú vesz észre, aki egy sokat mondó mosollyal illet. – Leszidtam már, nyugi! – köszönt, majd apró ölelésbe húz, két puszival kiegészítve.

Az összevont testnevelés órák hatására kezdtünk el beszélgetni még három éve. Mindketten fel voltunk mentve, így indult az egész barátságunk.

Dorka felé fordulva egy "otthon még beszélünk" tekintetet küldök felé, amin elhúzza a száját. Nem elég, hogy nem is akartam elhozni, még el is szalad mellőlem. – Tényleg köszi, hogy segítesz. – mosolyodok el, amit viszonoz.

A Nap már javában éget. Ennek hatására a hajam felforrósodott, nem beszélve a sminkemről, ami már kezd lefolyni.

Kivárva a sorunkat, bemegyünk a fesztivál területére. Halk zene csapja meg a fülem, ami egy bárból szűrődik ki. Megannyi különböző ember sétál el mellettünk, csoportokba vonult egyéniségek. Azonnal mosolyt csalnak az arcomra, hiába nem ismerem őket. A Szigetnek van egy hangulata, mely szinte magával rántja az embert. Ezért imádtam idejárni. Barátokkal meg főleg. A fesztivál maga megalapozza a hangulatot, a barátok pedig maradandóvá teszik.