Egy + Egy = Három

Harmincnegyedik Fejezet

Egymás mellett fekszünk a hatalmas francia ágyon. Shawn haja az arcomat csikolja, azonban nem teszek ellene semmit, kellemesen hat. Próbálom kiélvezni a vele töltött időmet. Holnap indulok vissza Magyarországra, és bármennyire is fog fájni, jobbnak látom így. Ha képesek voltunk életben tartani egy hamis kapcsolatot online, akkor egy igazi sem fog ki rajtunk.

Tetovált karjával derekamat öleli át, így húz közelebb magához. Ezt csináljuk ebéd óta. Az idő pedig már lassan a délután hármat tapossa. Ki akartuk használni az időt, elterveztük, hogy elmegyünk moziba, vagy csak szimplán sétálgatunk, de mivel két elég lusta emberről van szó, megállapodtunk a pihenésben. Shawn nagyon eltökélt, ha munkáról, avagy zenéről van szó, de a mindennapokban ez meg sem látszik rajta.

– Megint rajtam rágódsz, látom a szemeden. – motyogja szinte félálomban, mire felé fordítom a fejem. Lehunyt szemekkel fekszik, szája szélében pedig megbújik szokásos pimasz mosolya.

– Nem is látsz, hülye gyerek. – lököm meg szórakozottan, majd karját felemelve próbálnék kimászni az ágyból, azonban azonnal visszaránt. Durván érkezem a matracra, amit hangos nevetéssel reagál le. Felvonom a szemöldököm és szinte egy időben lendítek egy párnát, egyenesen az arcába. – Na ilyenkor legyen nagy a szád! – nevetek fel immáron én is, mikor meglátom meglepődött arcát.

Nem szól semmit, csupán szemeimbe nézve elmosolyodik. – Az enyém vagy, ugye tudod?

– Nem tulajdoníthatsz ki, tudtommal nem a foteled vagyok. – vonok vállat, direkt húzva az agyát. Kérdésére a szívem ezerszeresével kezd el verni, nehogy már elhiggyem, hogy nincs rám hatással. Még magamnak sem tudok hazudni, nem hogy neki. Lábamat megragadva húzni kezd, majd az ölébe ültet. Zavartan üldögélek a csípőjén, miközben Ő feltornássza magát félig ülő helyzetbe. – Mit csinálsz? – suttogom megszeppenve, mire ajkaimat vizslatva folytja el a mosolyát.

– Most én vagyok a te foteled. – jelenti ki faarccal, mire hangosan felnevetek. Komolysága hallatán egyszerűen nem bírom ki, hogy ne röhögjem el magam.

– Annyira hülye vagy basszus! – teszem szám elé a kezeimet, amiket nem sokkal később le is fejt rólam. Forró kezeivel szépen lassan végig simít arcomon, majd végig halad nyakam és vállam vonalán. Megborzongok érintései alatt. Annyira tudja mit és hogyan csináljon. Teljesen levesz a lábamról.

Egy pillanat alatt megváltozik az arckifejezése. Hirtelen a pimaszságtól csillogó szemeiben kialszik a fény és csak a rideg mogyoró íriszeivel kell farkasszemet nézzek. Értetlenül veszem észre mennyire lett hideg köztünk a levegő pár perc leforgása alatt.

– Ne csináld ezt megint, kérlek. – suttogom alig hallhatóan, miközben lesütöm a tekintetem.

– Nem csinálok semmit. – von vállat, majd feljebb ül, ezzel engem letolva magáról, ám mielőtt még bármit is csinálnék, vállaimra támaszkodva néz a szemembe. – Csak zavar, hogy ennyire elbasztam ezt kettőnk között.

– De mostmár együtt vagyunk. – simítok végig az arcán bátortalanul, ami neki is feltűnik. Óvatos mosolyt ejt, majd apró puszit nyom a szám szélébe. Nem hajol el, így érzem leheletét ajkaimon. A szívem majd kiugrik minden mozdulatától, szinte megijeszt mekkora hatása van felettem.

– Ezt nem fogom sokszor mondani, és ha kell le is tagadom ha úgy van, – kezdi sajátos stílusában, mire akaratlanul is elmosolyodom. – de borzalmasan köszönöm, hogy megbocsátottál nekem. – dönti homlokomnak sajátját, miközben behunyja szemeit, amit tükörképként követek.

– Mi a franc, Váradi?! – a jó amerikai akcentus szinte sugárzik Brian kiejtésében. Hunyorogva lököm oldalba, ahogyan kiérek hozzájuk a teraszra. Shawn valószínűleg most közölhette, hogy holnap indulok. Az utóbb említett derekamra fejti karjait, miközben állát vállamra támasztja. Vöröske tekintete nem jót suggal. Furcsán méreget kettőnket, mire akarva-akaratlanul mimikával fejezem ki nem tetszésem. – Hogy fogjátok kibírni? – teszi fel a talán már túl személyes kérdést. Shawnnal szemben ez egyáltalán nem az, ugyanis legjobb barátok, de tőlem ettől függetlenül ne kérdezzen ilyeneket, szimpla ismerősöknél sem vagyunk többek.

Shawn sóhaja szakítja meg a gondolkodásom. – Ha eddig is sikerült, ezután is fog. – nyom puszit a fülem mögé, mire jól eső borzongás önt el. – És egyébként alig várom, hogy Luca elmenjen, szerinted hol fogok én csajozni, míg itt van? – dünnyögi unottan.

Csettintve fordulok oldalra karjai közt ennek hallatán, mint akinek éppen most jutott eszébe valami. – Ja igen, pont mondani akartam, hogy az otthoni barátom hiányol és miatta megyek vissza. – nézek fel rá amolyan "jó hogy emlékeztetsz" stílusban, amin felnevet.

– Nekem még egy barátság extrákkal kapcsolatom sincs. – húzza el a száját vöröske, végszóképpen.

Barátiasan megpaskolom a vállát, majd Britneyt vélem felfedezni Tiffanyval az oldalán. Az utóbbi szokásához híven ideges, azonban nem éppen a megszokott módon. Szemöldök ráncolva biccentek a szőkeség felé, aki nemlegesen megrázza a fejét.

– Elmész egy picit, hogy beszéljek a lányokkal? – nézek fel Shawnra, aki gondolkodó arcot vág, majd vállat vonva puszit nyom a homlokomra és besétál a lakásba.

– Szakítottak Cameronnal. – vág a közepébe Britney, amint ideérnek hozzám. A szőkeség elképedve pislog a lányra, aki ismételten nem volt képes elcsitulni és csak dőltek belőle az elkeseredett és főként agresszív vélemények. Elmesélte mit- és hogyan csinálna Cameronnal, amiért szakítottak Tiffanyval és ehhez hasonlók.

Szemöldökömet ráncolva pillantok az utóbb említettre. – Elmondod, hogy miért hoztátok ezt a döntést mielőtt arcon vágom? – célzok Britneyre, aki ennek hallatán csak szemét forgatva fonja össze maga előtt karjait.

Nagyot sóhajtva rázza meg a fejét. – Annyira nem ment ez köztünk, vagy nem is tudom. – dobja le magát az egyik fonott kerti bútorra, mi pedig követve őt, helyet foglalunk mellette. Pulcsijába rejtett kézfején támasztja meg az állát, miközben lesüti a tekintetét. – Folyton veszekedtünk és sosem értettük meg mit is szeretne a másik.

– Nem beszélve arról, hogy Cameron megcsalt. – vág közbe Britney, mire szemeim tányérméretűre nőnek. Válaszokat várva nézek Tiffanyra, azonban Ő fejét csóválva tiltakozik.

– Nem csalt meg! Csupán elmondta, hogy ameddig velem él egy toxikus kapcsolatban, addig lehet már mással komolyabbra fordulhattak volna a dolgai. – von vállat. Auch, ez még nekem is fájt.

Magam elé meredve gondolkodom. Nem tűnt úgy, mintha olyan rosszul menne ez köztük. Két teljesen egyforma személyiségről beszélünk, erős jellem, makacsság, vezető egyéniség. Ezért is csodálkoztam milyen jól kijönnek a másikkal, öröm volt nézni Őket.

Keserű érzésem van. Sajnálom őket, emlékszem Tiffany mennyire boldog volt amikor összejöttek. Ahhoz képest eléggé jól kezeli, ha Britney nem mondja, nem is jöttem volna rá mi történt. Ahogyan a szőkeségre nézek, nem látok rajta mást, csak azt, hogy őrli magát. Britney próbálná beszéltetni, de folyamatosan megakad és elkalandoznak a gondolatai.

– Sajnálom, hogy pont most mész el. – pillant rám Tif, majd vállamat átkarolva húz magához csak úgy, mint Britneyt. – Hát hogy lesz így a trió együtt részeg? – teszi fel a kérdést, próbálva enyhíteni a hangulatom, ami sikerül is neki. Halványan elmosolyodom a kijelentésén és vállának döntöm a fejem.

– Hiányozni fogtok. – suttogom pont annyira, hogy hallják. Érzem, hogy szorosabban ölelnek magukhoz, mire tartanom kell magam, hogy ne kezdjek el sírni. Gondoltam volna, hogy ennyire jóban leszek ezekkel a lányokkal? Álmomban sem.