Egy + Egy = Három

Huszonötödik Fejezet

Az eheti házijaimat körmölve keresek megoldást a problémára. Évismétlő, kilencedikes anyagokat átnyálazva próbálom megtalálni a választ a lehető legegyszerűbb kérdésre.

– Hogy lehetsz ennyire elbaszott? – hallom meg a gondolataim, mire értetlenül kapom fel a fejem. Shawn ideges hangja megtölti az ezután csendben borult lakást. Félve lépek ki a szobából, de a látvány még mindig nem árulta el a problémát. A fiúk állnak a konyhában, Shawn a pulton támaszkodik, miközben egyik kezében egy papírt tart, ami el van ázva. Mellette Dave egy fél pohár vízzel áll, és kétségbeesetten néz a fiúra. Gyorsan rakom össze a fejemben a dolgokat, így csak szemeimet forgatva indulok vissza a szobába.

Nem haragudhat mindenkire, aki körülötte van, ennyire csak felnőtt már.

– Muszáj beszélned Shawnnal! – nyit be a szobába Britney feldúltan. Nagyokat pislogva fordulok felé, azonban gondterhelt arcát látva összeráncolom a szemöldököm. – Fogalmam sincs min vesztetek össze, de a mai reggel is körülbelül úgy indult, mint a tegnapi. Aztán persze nem beszélve arról, hogy hátráltat, szinte mindenkit. Nagyon kérlek Luca, nem tudom mi történt köztetek, de ha már magatokért nem is, legalább a munka miatt próbálj meg vele beszélni! – hagy magamra a monológja után. Nagy sóhajjal dörzsölöm meg az arcom, majd tollamat letéve dőlök hátra a kényelmes fotelben.

Nem hiszem, hogy ezt az egész felhajtást csak amiatt csinálná, ami köztünk történt. Van itt még valami más is.

Másrészt, nem ugrálhatok körülötte, mint egy kiskutya. Ő pedig nem viselkedhet egy durcás gyerekként, ha nem úgy van valami, ahogyan azt akarja.

Még folytatom a további anyagok kijegyzetelését, amiben társat is találok. Charlie ül be mellém, miközben az undorítóan sárguló matek könyvemet lapozgatja, és hangosan fejti ki róla nem tetszését, amit nem bírok ki nevetés nélkül.

Nagy sóhajjal csukom be a füzetemet, majd kinyújtózom, ugyanis hát izmaim már nem is érzem, hogy lennének.

– Na gyere! – ragadja meg a kezem társaságom, ezzel felrántva a fotelből. Értetlenül pislogok rá, azonban csak kis fiús mosolyával találkozom. – Elviszlek ebédelni. – jelenti ki kedvesen, amin meglágyul a szívem. – Gyors kaját szeretnél, vagy étterembe menjünk, esetleg..? – pillant rám kérdőn, miközben kifelé haladunk a szobából. A többiek mind a saját dolgukkal vannak elfoglalva, nem beszélve Shawnékról, akik elmentek egy Andrew állítása szerint csendes helyre, ahol fel tudják venni a dalokat.

Fejemet rázva vonok vállat. – Bárhova, igazság szerint éhen halok! – ezen mindketten felnevetünk. Egy közeli kis vendéglőben ebédelünk meg, de már sietünk is vissza. Nem vagyunk nagyon sokat távol, ugyanis kikötöm, hogy nekem még folytatnom kell a mai anyagokat péntekig. A srác egész végig mellettem van. Míg én a fotelben olvasgatom a beadásra kívánt töri esszémet, Ő a velem szembeni ágyon, fülhallgatóval néz tippem szerint sorozatot. Fura ez a hirtelen jött kedvesség, de egyáltalán nem bánom. Jól esik vele lenni és jobban megismerni Őt.

– Shawnnék mikor jönnek vissza? – fordulok Charlie felé hirtelen, aki az utat figyelve ráncolja össze a szemöldökét.

– Már javában otthon kell lenniük, miért? – pillant rám oldalra, de azonnal vissza is vezeti tekintetét. Kényelmesen vezet, mégis kicsit görcsösen. Shawnnál feltűnik ez a, "ahogy esik úgy puffan" formájú vezetés, amikor csak fél kézzel éppen hogy tartja a kormányt, és közben valami hülyeségről magyaráz.

Nem válaszolok a kérdésére, mire oldalra dönti a fejét és elmosolyodik. – Elviszlek a stúdióba ha szeretnéd.

Nagyra nyílnak a szemeim. – Honnan?