Tizedik Fejezet

1.9K 119 15
                                    


Cardi B nyitotta meg a rendezvényt, ami után egyből Shawn lépett fel. Teljesen más volt az előadó mód, mint egy holmi fesztiválon. Komoly elemek, eső, az akusztika, minden tökéletes volt, élveztem és láthatóan Shawn is.

A hely hatalmassága és különböző fényei misztikus hatást keltenek. Egyedül a színpad van kivilágítva, ezzel megvilágítva a nézőteret, ami egyébként sötétségbe burkolózva uralja a temérdeknyi ülést.

Celebek és kamerák sokasága tolong az előttem levő sorokban. Minket is vett párszor a kamera, ami miatt hol a fejem tetejére, hol az arcomra, esetleg kezemre kaptam egy puszit Shawn részéről.

Az utolsó kategóriának nyertese is ki van hirdetve. Shawn egyszer sem nyert. – Nem vagy csalódott? – nézek fel rá ódzkodva. Nem néz ki túlságosan jól, ez pedig reggel óta feltűnt.

Értetlenkedve kapja rám a tekintetét. – Mi? Dehogyis. – csóválja a fejét nemlegesen. – Meg vagyunk hívva Post Malone after partyjára. Ez az instasztorik miatt jól fog jönni. – tudatja velem terveit. Nem elég, hogy egésznap mellette parádézom, bulizzak is. Legalább ki engedem a gőzt, ilyen szempontból. Nem tudom ők miféle képpen buliznak, legalább művelődöm is egy kicsit. Nekem még megmaradtak a jó magyar házibulik és kocsmai iszogatások. – Lesz egy meglepetésem is egyébként. – somolyog oldalra döntött fejjel.

– Meglepetés nekem? – szalad fel a szemöldököm. Ajkaim automatikusan apró mosolyra húzódnak a gesztus hallatán. – Jaj ne. – borzadok el. – Ugye nem lesz vetkőzős felelsz vagy mersz? – villan fel bennem még egy kilencedik és tizedik év közötti nyári tábor estéje.

Értetlenül pislog rám. – Nyugi, nem. – rázza meg a fejét rám hagyva a dolgot. Hát akkor eléggé mellé lőttem.

Camila kezembe nyom egy ruhadarabot, majd az egyik fülke felé kezd el tolni. – Ilyenkor nem kell stresszelni, öltözz át, túrj a hajad a párszor és indulhat az after! – nyugtat meg. Mindenki velem ellentétben hozott magával váltó ruhát, amit majd a buli után vesz fel. Na igen, de erről Tifanny és Britney sem tudott, Shawn miatt, aki még velük sem közölte az információt.

Lenézek a kezemben levő anyagra, ami valamiféle fémesen ható darab lehet. Nagy nehezen, de lehámozom magamról az eredetit, majd magamra húzom a Camila által adottat. Még szerencse, hogy körülbelül egy a méretünk.

– Ez.. nem rövid egy kicsit? – húzom el a számat miután kilépek elé.

A lány egy két részes, halvány lila színű selyemben toporog, amit igazítgatva néz rám. Halvány mosolyra húzza ajkait és megrázza a fejét. – Hidd el nekem, ha Shawn meglát, imádni fogja a hosszát. – kacsint rám kétértelmű mondata után. Zavartan kapom el a fejem és közelebb lépek a tükörhöz, amiben a Camila megfogadott "túrj bele párszor" tanácsát vetem be.

– Na, mehetünk? – karol belém, mire kissé habozva, de bólintok.

Félek, hogy beégek a celebek előtt, és félek Shawn meglepetésétől is. Mit tervez egyáltalán? Mi van ha nem tudok majd jól teljesíteni, mint barátnője?

Ilyesmi gondolataim azonnal elszállnak, amint megpillantom Shawnt, ahogyan egy férfival beszélget. Amíg Shawn nem szalad el mellőlem, nem muszáj beszélnem. Tekintetünk összetalálkozik, amin halványan elmosolyodik és alig láthatóan int a kezével, hogy menjünk oda.

Egy + Egy = HáromWhere stories live. Discover now