Egy + Egy = Három

Huszonharmadik Fejezet

– Nagyon, de nagyon köszönöm Erik! Tényleg, rettentően. – magyarázok a telefonomba, miközben kerülgetem az embereket. – Dorka nem nagyon kommunikál senkivel sem, így kérlek ne erőltesd. Anya szerint ezt majd ők ketten lerendezik egymás között. – sóhajtok, majd leülök egy éppen szabad helyre.

– Hol vagy most, Pöttöm?

– A reptéren, az előbb rendeztem el mindent, így már csak várom a gépet. – vonok vállat, hiába tudom, hogy nem látja. – Ha esetleg beugranál, Dorka kedvenc csokija az epres Milka, anya kedvenc virága a..

Apró kuncogás szakít félbe. – Luca, Luca! Tudom. – nyugtat meg. – Most le kell tennem, de majd írj, ha odaértél. Vigyázz magadra, szeretlek.

– Szeretlek. – bontom a vonalat, majd hátradöntöm a fejem. Tiffanynak már előző este megírtam, hogy megyek, és lehetőleg ezt ne mondja el senkinek sem. Még addig van időm meggondolni magam. Rendbe kell tennem ezt az egészet Shawnnal, bár mennyire nem szeretném. Én nem leszek képes elengedni Őt, már érzem saját magamon. Túlságosan kötődöm hozzá, mint barát. A fellángoló érzéseimmel egy ideig nem is akarok foglalkozni. Majd elgyengülnek, valószínűleg a sok színjáték miatt van, amit levetíttettünk másoknak.

A tegnap esti koncertjük jól sikerült, így Mike szavával élve teljességgel ki is élvezik, hogy szabadok egy kis ideig. Pont jókor érkezem, legalább kiengedem velük a gőzt. Már ha elérem a gépet és nem fordulok vissza.

Mostmár el kell döntenem mit akarok. Magabiztosnak lenni, és nem úgy viselkedni, mint egy döntésképtelen szerencsétlen, ami egyébként is vagyok. Úgysem veszíthetek ezzel semmit sem.

Recsegő hang jelzi, hogy kezdjük meg a felszállást. Elég sokan összegyűltek, amióta nem néztem fel a telefonomból. Szinte egy emberként indulunk meg, majd végül szépen sorjában, de felkerülök a gépre. Klisétől eltérően nem az ablak mellé ülök, és nem is egy idős orosz néni a társaságom. Mellettem eggyel egy fiatal nő ül, mellette a körülbelül négy éves fiával. Közöttünk egy-két takaró van összehajtva az ülésen, amit direkt meg is kérdezett, hogy nem-e zavar.

A fülhallgatót annak megfelelő helyére téve választok ki egy nekem tetsző sorozatot, amit végül el is kezdek nézni. Gyorsan vissza kell majd megint szoknom, különben mindenki hülyének fog nézni, ha magyarul káromkodok.

Jó mennyiségű órák elteltével, de végül biztosan szállok ki a repülőből. Texasban vagyok, amibe még belegondolni is észveszejtő. Én? Texasban? Lesz mit majd az unokáknak mesélni, az is biztos.

Egyből a csomagjaimért indulok, amikor a visszakapcsolt telefonom kezd rezegni a zsebemben. Tiffany neve villog a kijelzőn, ami láttán melegség tölti meg a szívem. Pár mosollyal húzom el a zöld ikont, ezzel fogadva a hívást.

– Na? Merre vagy? – kérdezi köszönés nélkül, természetesen a maga stílusában.

– Három bőrönd irányába tartok. – tudatom vele, miközben még tájolgok a hatalmas épületben. Furcsa borzongás jár végig, miközben elsétálok pár tini csapat mellett, akik egy koreai fiúbandára várnak. Ha ismét Shawn oldalán leszek, a rajongók sem fognak hiányozni sem a hotel elől, sem pedig a kocsik mellől. Ebbe nem is gondoltam bele. Nem mintha főként miattam jönnének, csak ilyenkor én is célpontnak érzem magam. – Hol keresselek majd? – úgy beszéltük meg, hogy kijön elém. Azt mondta egy meglepetést is hoz, amit őszintén nem értettem. Remélem egy kávé lesz az, mert érzem, hogy szükség lesz az energiámra a mai naphoz.